Barion Pixel Skip to content

Zöldülők vására

Lehetséges-e lelkiismeretfurdalás nélkül vásárolni és pénzt költeni? Lehetséges úgy shoppingolni, hogy ezzel pont a környezetterhelést csökkentjük? Török Lejla válasza határozott igen lett, miután elment a Zöldülők Vásárára. Kérdezett, keresett, tanácsokat hallgatott végig, termékeket tesztelt és alaposan körülnézett.

Egyszer sem tartottak még Budapesten olyan vásárt, ahol kizárólag környezettudatos kiállítók árusították volna a termékeiket. Eddig! November 11-én ugyanis a Felelős Gasztrohős Alapítvány szervezésében, Zöldülők Vására néven szuper kezdeményezés indult. Valószínűleg lesz folytatás, mert rendkívül sok érdeklődőt vonzott a program.

Az alapítványnak a vásár létrehozásával az volt a célja, hogy az eddig csak online elérhető környezetbarát termékeket az érdeklődök fizikai valójukban is meg tudják tapintani, szagolni, hogy találkozhassanak a gyártóval, forgalmazóval, és tudjanak tőle kérdezni.

Közel 30 kiállító termékeit ismerhette meg a nagyközönség, és 3 kerekasztal beszélgetés is boncolgatta többek között a szemléletváltás, a háztartási hulladék csökkentésének és a fenntartható marketing témáját.

Készítettem egy összeállítást, amely a hasznosság és a szimpátia jegyében készült, szigorúan a szubjektív véleményem alapján:

1. Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy kipróbáljam a mosható betétet, mint a környezettudatosság egy számomra óriási lépcsőjét. A vásáron volt alkalmam beszélgetni a termék képviselőivel, akik meggyőztek arról, hogy itt az idő a tesztelésre. Elmondásuk szerint kényelmesebb, természetesebb érzés a többnyire pamutból készített betét, mint a boltokban található műanyag változat, arról nem is beszélve, mennyivel környezetkímélőbb. A mosás közbeni vízfelhasználás ellenére is sokkal környezetbarátabb, mint alig lebomló társaik.

2. A mosható betétek mellett mosható pelenkákat szemügyre vettem, ugyanis babyboom van a környezetemben és segítségére szeretnék lenni a barátaimnak. Több pelenkázási tanácsadó is megjelent a vásáron. Engem meggyőztek azokkal a tényekkel, hogy nemcsak a 400-500 évnyi lebomlási idő miatt érdemes az eldobható pelenkákat moshatóra cserélni, hanem azért is, mert sok pénzt lehet spórolni a használatukkal.

3. A háztartásom zöldebbé tételében is találtam bőven alternatívákat. Egyetértek azzal, hogy döntéseinkkel képesek vagyunk az életünket és a minket körülvevő környezetet is alakítani.
Tisztítószerek, tisztítóeszközök valamint egyéb konyhai- és fürdőszobai holmik beszerzésére számos tippel gazdagodtam, amelyek segítenek a mosás, mosogatás, takarítás és főzés „ökosításában”.

4. Befőző üvegek és palackok széles választékát kínálta a vásár egyik kiállítója, hozzájuk tartozó szuper kiegészítőkkel. Megihletett abban, hogy hogyan tudom újrahasznosítani az otthon tornyosuló befőttesüvegeket.

Fotó: Török Lejla

5. A bevásárlásoknál igyekszem magammal vinni a vászontáskáimat, vagy az otthon található zacskókat. Volt pár kiállító, akik kifejezetten a bevásárlás környezetbarát formáját hirdették rendkívül ötletes, jópofa vászontáskáikkal, hálós zsákjaikkal, fonott kosárkáikkal. Piknikekhez, kirándulásokhoz is tudtak olyan jó tippeket adni, amelyek nem környezetszennyezőek. Az eldobható eszközöket helyettesítő opciók letisztult formáit is megnéztem.

Kirándulás és piknik kellékei – Fotó: Török Lejla

Aki használ bevásárláskor saját tasakot, zsákot, tudhatja, hogy néhol elég furán tekintenek arra, aki nem kér nejlon zacskót a piacon vagy a boltokban. A vásáron viszont képviseltette magát olyan üzlet, amely kifejezetten a csomagolásmentes bevásárlás híve, és inkább elismerő pillantásokkal jutalmazza azokat a vásárlókat, akik felkészülve érkeznek hozzájuk. A szemlélet mellett azért is lopták be magukat a szívembe, mert figyelnek arra, hogy minőségi alapanyagokat áruljanak. Aki a tudatosságnak ezen a szintjén tart, nemcsak a saját, hanem a környezete védelmében és jóléte érdekében cselekszik.

6. A személyes kedvencem a szivárvány színeiben pompázó, kézzel készített növényi bonbon volt és nem csak a karrierváltó történetet elmesélő ötletgazda miatt. A készítője elmondta, hogy kb. 2 éve hagyta ott a fix állását, hogy szó szerint életre kelthesse a vállalkozását. A nem ehető bonbonok újrahasznosított papírból és minősített vetőmagok felhasználásával készülnek. Miután elültettük, locsoltuk és gondoztuk őket, fűszernövények és illatos virágok cseperednek a cserépben. Mindezt meseszép design teszi még tökéletesebbé.

7. Nagyon szeretem a különleges, egyedi cuccokat. A vásáron szerelembe estem egy táskával, amely az őszi színeimet felvonultató bútorkárpitból és bőrből készült. A textil-és bőrhulladékból gyártott táskákban ott van az anyagok múltja, a készítők gondolatai is. Nincs két egyforma darab, mivel maradék matériákból készültek. Itt tényleg érvényesül a zero waste szemléletmód.

8. Másik favoritom kiegészítőkben a festőnövényes sálak, ékszerek és táskák voltak, amelyek többször is megállásra késztettek. Csodálatos nyomokat hagy a természet ezeken a termékeken.

Biztató volt látni a vásáron a hömpölygő tömeget, mert ez az jelenti, hogy sokan vagyunk, akik hiszünk az apró lépések erejében.

Remélem mielőbb lesz legközelebb, hogy még több pompás, zöld cucc találjon gazdára, ezzel is növelve öko szövetségeseim számát és hirdetve a környezetünk védelmét.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely