Számvetés

Dobozok.  Kellenek-e a menekülés, egy évek óta tartó válás emlékei? Megszabadulni a múlt árnyaitól. Merát Anikónak ezt hozta az új év.

Takarítom a lakást, most van rá időm. Szépen a helyükre kerülnek a dolgok. Ahogy bennem is. Villog a karácsonyfán az égősor, mintha boldog békeidőket élnénk. Volt pár nap lecsendesülni, és közben megengedtem magamnak, hogy nem gondolok arra. Felemelő volt. Áh, szóval ilyen lehet a nyugodt élet!

Hosszú volt ez a három és fél év. Sok minden előkerül, évtizedes dolgok, amiket még menekülés közben gyorsan összedobáltam dobozokba. Minek őrizgetem? Már semmi közöm ehhez. Kidobom, és mindent, ami visszafelé köt, régi ruhákat, amiket fel sem vettem három éve. Megszabadulok a múlt árnyaitól. Ideje már. Tisztulás kívül-belül. Megnyugvás. Körbenézek a lakásban, ami nem is a miénk, és csak átmenet, ki tudja meddig, de jó látni, hogy nincsenek már homályos sarkok kitudjamivanbenne vagy jóleszmégvalamire dobozokkal, amik csak követtek, de nem volt erőm rendezni a sorsukat, és jó, hogy egyáltalán van hol lakni.

Nehéz volt ez a három és fél év. Tudtam, hogy egy átmeneti időszakra rendezkedem be, és hogy annál bármi jobb lesz, mint amit ott hagytam. De már sok ez is. Belül régóta lázadok a hosszú átmenet ellen. Megnyugvást akarok. Megérkezést, hogy végre elkezdődhessen az új élet, ami már jó, amiben nincsenek tárgyalások, beadványok, rágalmak, a szabadidőmben pihenhetek, és normális életem lehet. Ahol békén hagynak.

De nem indulhat. Még mindig nem. Nem írhatok le mindent, mert ott a nevem, és számíthatok a bosszúra, mert az igazság kimondása veszélyes, de az tudható, hogy gyerekelhelyezési per folyik három és fél éve. Irdatlan hosszú és irdatlan nehéz. Persze már jobb, sokminden helyére került ennyi idő alatt, de amíg nincs vége, amíg nincs egy megnyugtató döntés, ott a bizonytalanság és a folyamatos stressz.

Meddig még? És hogyan lesz vége? De élni kell. Túlélni. Három és fél év átmenet. Védekezés, rengeteg tárgyalás, sokba került, még több stresszbe, és annál is több időbe, s mindeközben árgus szemmel figyeltek, vajon tökéletesen nevelem-e a négy gyereket – sokáig egyedül – árral szemben és minden elképzelhető és elképzelhetetlen nehezítéssel.

Támogatás csak kedves ismerősöktől, rokonoktól volt. Ezt mások talán fel sem fogják, milyen kimondhatatlanul frusztráló és nyomasztó, hogy mások döntenek helyetted, az életedről, a gyerekeidről, a sorsodról. És ez az állapot évekig tart. Úgyhogy ha még van ember, akiben felmerül a kérdés a nő felé, hogy miért marad, akkor gondoljon erre. Hátha megérti. Mert embertelen ami rá vár, teli veszéllyel, és a vége egyáltalán nem biztos, hogy jó, sőt, túl sokszor nem az.

Koppan a kukában a súlyos papírtömeg és minden kacat. Megkönnyebbülés kidobni, ami már nem kell. Elképzelem, hogy egyszer ugyanígy kidobhatom azt a sok papírt, a sok hazugságot, amit rólam írtak, és nem kell többször látnom, újra és újra elolvasnom, védekeznem, hogy nem…

Nem sírtam. Akkora volt a stressz és a veszély, folyton figyelnem kellett, nem engedhettem meg magamnak a gyengeséget.

Csak a legutóbbi tárgyaláson sírtam. Amikor a legnehezebb időszakról újra szó volt. Amikor a legnagyobb hónapokig nem volt velünk, és iszonyú állapotba került. Az emlék súlyát most nem bírtam el, pedig azt az utasítást kaptam, hogy ne mutassam az érzelmeimet ott. Furcsa világ a jog. Mégis mit gondolnak, egy robot vagyok, akire nem hat érzelmileg, hogy mindenhogyan tönkre akarnak tenni, és a gyerekeimet nem megvédik, hanem kiszolgáltatják? Sírtam. Talán a megkönnyebbüléstől is, hogy már nem így van, és minden szar ellenére, rendbejöttek a gyerekek. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak. Én tudom csak, hogy milyen volt ezt végigcsinálni, és néha magam is rácsodálkozom, hogy hogy bírtam ki. 3,5 év háborúban, és nem tudhatom, hogy újraindul-e, ha ennek végre vége lesz.

Még csendes az utca. Csak pár autó halad el néha, a kutyasétáltatók megtörik neszükkel a teljes csendet, a többiek még pihennek behúzódva. De holnaptól újra indul a verkli, remélem, egy jobb élet felé. Talán már vége lesz a kálváriánknak. Ez a kívánságom az új évre.

Vélemény, hozzászólás?