Barion Pixel Skip to content

Egy szakma, ahol kifejezetten kérik, legyen több nő

Egyre több cég szeretne női programozókat felvenni, mert elegük van abból, hogy elférfiasodott a szakma. Ezért megnéztük a Codecool képzését, hogy választ kapjunk arra: kiknek való az ilyen típusú karrierváltás.

Dóri 28 éves. Orvos. Egyik szobából a másikba megy, emberekhez beszél, előad. Mindezt mosolyogva, fehér köpeny nélkül. Ha ez a cikk az egészségügyről szólna, akkor most az következne, hogyan tud mosolyogva létezni a magyar egészségügyben. De nem erről szól. Dóri 28 éves. Orvos és karrierváltó. Egy programozó iskolában megy egyik szobából a másikba,  iskolatársainak ad elő. Mosolyog, mert úgy érzi, megtalálta az új karrierútját.

“Elvégeztem az orvosi egyetemet, majd radiológus rezidensként elkezdtem a szakképzést, nyolc hónapot töltöttem a közegészségügyben. Nem éreztem jól magam annyira, ahogy azt korábban elképzeltem. Eljött a válaszút pillanata, ami óriási belső konfliktust okozott: feladjam-e az orvosi pályát, amiért éveken keresztül dolgoztam vagy maradjak és reménykedjek, hogy hátha változik valami… Nehezen birkóztam meg ezzel a döntéssel én is és a családom is” – meséli.

Dóri abbahagyta a szakképzést, és két évig egy esztétikai magánklinikán dolgozott, de továbbra sem érezte a helyén magát. Váltani akart, de nem tudta még, hogy merre.

Egyre nyomottabb és feszültebb lettem – folytatja – végül a testem is jelzett, hogy ez így nincsen rendben. Körülbelül egy éve kiderült, hogy PCOS-em van (policisztás ovárium szindróma), melynek kialakulásában nagyban szerepet játszik a genetikai hajlam, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód mellett a tartós stressz. Ez végképp megkongatta a vészharangot: mindenképp váltanom kell!

Dr. Karóczkai-Koreny Dóra hobbija a festés

Teljes életmódváltás, diéta, rendszeres testmozgás és persze a lelki terhektől is meg kellett szabadulnom. Ebben az időszakban fejeztem be pont a 3 hónapos Udacity kurzust. Ez egy online kurzus, amelynek keretén belül az android applikáció fejlesztés alapjaival ismerkedtem meg, ezáltal belekóstoltam a programozásba. Nagyon élveztem! Ez adta meg a kezdőirányt, hogy akkor ezen az úton menjek tovább. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy pályaváltó lettem.”

A képzésben az tetszett Dórának a legjobban, hogy a programozásban másképp kell gondolkodni, mint amit előtte megszokott. “Megfogalmazódott bennem, hogy ezzel akarok foglalkozni. Nem, nem szeretnék már orvos lenni. Viszont jó lenne ötvözni az orvosi tudásomat a programozással” – emlékszik vissza a döntés pillanatára. 10 hónapja tanul a Codecool programozó iskolában, mert másfajta tudást, sokkal nyugodtabb és gyerekbarátabb munkakörnyezetet szeretne.

Az már közhely, hogy programozóhiány van Magyarországon. Az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének legutóbbi kutatása szerint országosan 25 ezer programozó hiányzik. Női programozókból pedig még nagyobb a hiány, pedig úgy tűnik, a cégeknek is elegük lett az elférfiasodott szakmából.

A fejlesztő cégek részéről egyre nagyobb lett az igény, hogy több női programozó kell” – mondja Szántó András, a Codecool iskola marketing menedzsere.

Az ok szerinte egyszerű: diverzebb csapat, diverzebb megoldás. Egy nő teljesen máshogy közelíti meg a problémát. Nem egyszer volt szemtanúja az iskolában, hogy egy fiú már a fejét verte a laptopjába, mert nem jön rá a  megoldásra, majd az egyik diáklány odaállt mögé, rámutatott valamire, amitől megvilágosodott minden.

Ennek ellenére a Codecoolban is túlteng a tesztoszteron szint, ottjártunkkor két kezünkön meg tudtuk volna számolni, hogy hány lány tanul épp programozónak. Igaz, a marketinges szerint épp rosszkor mentünk, diákjaik 40 százaléka nő, de azt elismeri, hogy ezen jócskán lehetne javítani. Az iskola folyamatosan szervez meetupokat, rendezvényeket nők részére, hogy megmutassák: valós karrierlehetőséget nyújt a programozó szakma az ő számukra is. 

Jobb világ és biztos karrierváltás

A piac a hiányra válaszul maga termelte ki a gyorstalpaló programozó képzéseket, amelyek az egyetemekkel ellentétben nem tartanak évekig, elméleti oktatás helyett pedig azonnal alkalmazható tudást nyújtanak. A bootcampek 3-4 hónaposak, az iskolák pedig inkább egyévesek. Cikkünkben az utóbbit járjuk körbe, mivel kisgyerek vagy részidős munka mellett a hosszabb, elnyújtott képzés kivitelezhetőbbnek tűnik, mint a rendkívül intenzív, napi 10-12 órás elfoglaltsággal járó bootcampek. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy az iskolai, 12-18 hónapos képzés is rendkívül nagy idő és anyagi elköteleződéssel jár. A biztos karrierváltáshoz több kell, mint az első felindulásból előhúzott érv: több százezret akarok keresni.

Dórával és Andrással Neizer Anita beszélgetett

A motiváció hangsúlyos szerepét Szántó András is kiemeli:

Valljuk, hogy mindenkiből lehet programozó, de ehhez egy dolog kell: motiváció. Az pedig kevés, hogy több pénzt akarok keresni. Mert ha jön egy akadály, amit meg kell oldani, akkor az anyagi motivációjúak kiszállnak vagy megrekednek egy szinten. Az viszont hogy ‘akarom és szeretem ezt csinálni’, az átvisz a falon”.

A Codecoolnál éppen ezért több körben is vizsgálják a felvételi során a motivációt. Ha valaki jelentkezik, akkor online fel kell töltenie egy bemutatkozó videót magáról és arról, hogy miért szeretne programozó lenni. Emellett ki kell töltenie egy angol nyelvi és egy logikai tesztet. A középszintű angol tudás ugyanis megkerülhetetlen, viszont mindenki félelme (kettes voltam matekból) egyáltalán nem szempont. Amit néznek, az a logikai gondolkodás. A személyes felvételi beszélgetésen is meg kell oldani egy angol nyelvű logikai feladatot, majd pszichológus beszélget a jelöltekkel. 

A felvételizők általában azzal jönnek ide, hogy érdekli őket a programozás, van, aki szerint ezen keresztül tud hatással lenni a világra. A legnagyobb halmazt azonban a pályamódosítók alkotják, akik elölről, lépésről lépésre szeretnének felépíteni egy másik karriert, mint amit eddig csináltak.

A drive pedig biztosan megvan a felvettek között, a Codecool ugyanis zsúfolásig volt csapatokban dolgozó fiatalokkal és karrierváltókkal: vannak, akik a konyhában, míg mások a folyosón a kanapékon, csocsóasztalok mellett dolgoztak.

Az átlag életkor 25-35 év. Egy dolgot várnak el mindenkitől: a csapatjátékot.

A hard programozói ismeretek mellett itt a soft skilleket is fejlesztik. Azaz olyan készségeket, amelyek meghatározzák a munkavállaló beilleszkedési-, motiválhatósági-, kezelhetőségi-, kreativitási jellemzőit. Így az itt végzettek a 7-8 programnyelv mellett megtanulnak feedbacket adni, feladatot delegálni, előadni és kommunikálni is.

A tanterv is ennek megfelelően épült fel. A 12 hónapos iskolai időszakban kéthetes periódus váltja egymást: egyik héten otthon, egyedül sajátítják el a tananyagot, hogy a következő héten csapatokban oldják meg az alapján projektfeladatot, amit aztán utolsó nap prezentálnak a többieknek. A csapatok összetétele mindig változó, aminek az is az oka, hogy mindenki a saját tempójában halad. Az iskola ugyanis négy teremre van felosztva, egy-egy teremből pedig akkor lehet továbbmenni, ha az adott szoba követelményeit 80-100 százalékosan teljesítették.

Az első szoba a mélyvíz, általában itt morzsolódnak le a legtöbben. “Eleinte játékos formában ismerkedünk a programozással. De mégis meredek élmény volt teljesíteni az első igazi projektet. Viszont ahogy teltek a hetek, fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy mennyit fejlődünk hétről hétre.” – emlékszik vissza Dóri. A második szoba egy rövidebb szakasz, egyszerűbb programnyelvet tanulnak és elkezdik a webfejlesztés rejtelmeibe beleásni magukat. A harmadik szakaszban teljesen más, új programozói szemléletet tesznek magukévá, az utolsó szoba elvégzése után pedig egy hathónapos gyakorlatra mennek. Az iskola állásgaranciát vállal, és az állásinterjúra is felkészítik a diákokat.

Ha levesszük a misztifikációt, ami a programozást körbeveszi – azaz, hogy egyedül egy sötét szobában, pizza mellett, vastag szemüvegkeretben programoz valaki – akkor kiderül, hogy ez is csak egy nyelv. Olyan mint az angol. És attól is egyre kevesebben riadnak meg.

A pályaváltás életem legjobb döntése volt

Dóri az itt megszerzett tudását a saját vállalkozása fejlesztésére fordítja elsőként: “Ez alatt a tíz hónap alatt elsajátítottam annyi tudást, hogy belevágtam egy vállalkozásba. A Dora Koreny Paintings webshopját ugyan nem én fejlesztettem, de átlátom a folyamatot, tudom, hogy milyen technikai lépések követik egymást, így később, az iskola elvégzése után magam tudom fejleszteni. 

Nagyon büszke vagyok arra, hogy belevágtam, és most már tényleg úgy érzem, hogy nincs olyan, amit ne tudnék megcsinálni.

Ez elég összetett projekt, időigényes, de hihetetlen már a tudat is, hogy tudom, képes vagyok ezt lefejleszteni. A programozás nekem mindig egy bonyolult, misztikus dolognak tűnt. De szerencsére nem az. Csak rá kell érezni az ízére. Ma már tudom, hogy a pályaváltás életem egyik legjobb döntése volt. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ha nem érzi jól magát abban amit csinál, váltson. Nehéz lépés, ijesztő lehet, de érdemes meglépni” – mondja Dóri és jelenlegi webshopját mutatja.

A Női váltó véleménye

Kiszámítható munkára és karriere számíthat az, aki érti a számítógépek nyelvét. Szerencsére ma már maximális pontos felvételi nélkül is lehet valaki programozó. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez nem ad diplomát, inkább egy OKJ-s képzésre hasonlít, bár a szakma szerint a papír egyre kevésbé számít ezen a munkaerőpiacon. Egy programozó iskola viszont nagy elköteleződéssel jár: a tandíjak magasak, bár ahhoz képest, hogy a végére biztos munkalehetőségünk lesz talán nem is annyira. (A Codecoolnál van lehetőség utófinanszírozásra, amit a kezdő fizetésből nem nehéz törleszteni, és napi nyolc órás elfoglaltságot jelent.) Az azonban biztos, hogy egy ilyen képzést teljes állás mellett nem lehet elvégezni. Ha van kisgyermeked, kell egy biztos és ráérő rokon vagy bölcsőde, óvodai, iskolai háttér. Ám a programozói hiányszakma mellett az is közhely, hogy a karrierváltás kemény munkát igényel: legyen szó netes torna vállalkozásról, működő és sikeres dizájnercégről, vagy külföldre költözésről. Különben csak hobbiról beszélünk. Tehát ha valakinek nem fér bele az életébe, hogy egy egyéves, teljes körű, karrierbiztos képzésen vegyen részt, akkor az ne erőltesse. Vagy menjen el egy nyílt napra és inspirálódjon!

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely