Két márka, egy ember: Panyi Zsuzsi

Panyi Zsuzsi kétségkívül az egyik leghaladóbb gondolkodású iparművész, aki idejében felismerte, hogy nem elég tehetséges és szorgalmas művésznek lenni, legalább ennyire fontos, hogy el is tudja adni tetszetős portékáit. Zsuzsi ma már nem csupán az ékszerek, de a cégépítés mestere is. 

Panyi Zsuzsi iparművész 2007-ben egy cipősdoboznyi üveggel és egy öreg üvegvágóval kezdett bele az üvegékszer készítésbe. Mindezt egy építész diploma megszerzése után.

Zsuzsival a szentendrei műhelyében találkozunk, ahol színek, főképp pink, – Zsuzsi kedvenc színe –, látható mindenhol. Harmónia és tarkaság veszik körül a pici műhelyben az alkotót, aki jókedvű, tele van energiával és az ideje percre pontosan be van osztva. Egy órát kaptam tőle a beszélgetésre, igyekszem kihasználni. Zsuzsi négy gyereket nevel, akik hamarosan hazaérnek az iskolából és Zsuzsi este kilencig velük tölti az idejét.

Igaz csak egy óránk van, de muszáj körül járni és megcsodálni a gyönyörű műhelyt, az ici-pici kemencét, ahol a csodás, színes üveg ékszerek sülnek. Zsuzsi első kereseteiből vásárolta azt, az első kollekciónak ugyanis akkora sikere lett, hogy a bevételből fél év elteltével meg tudta venni az áhított kemencét. Zsuzsira mindig is jellemző volt a tudatosság. Már a kezdetektől tudta, hogy vissza kell forgatni a bevételt, csak így érhet el eredményeket.

“Először én is autodidakta módon kezdtem el tanulni a vállalkozást, aztán szép lassan kezdtem el strukturálisan látni az egészet, amikor megszereztem az online marketing diplomámat. Az én célcsoportom a 25-40 éves korosztály, akiket kevésbé érdekel az, hogy mi az aktuális divat, de szeretnének egyediek és stílusosan jól öltözöttek lenni. Nagyon nagy szerencsémre a vállalkozásom hajnalán sokat jártam vásárokra, ahol személyesen találkoztam a vevőimmel, így könnyű volt felmérnem, hogy kik érdeklődnek az ékszereim iránt.” – meséli Zsuzsi, hogy bizony az olykor fárasztó vásározás már a cégépítés része volt. És azóta sem pihen.

Panyi Zsuzsi mára több ezres rajongótáborral rendelkezik az Instagramon és Facebookon, ékszereit imádják, mert egyszerűek, színesek és tartósak, ellenállnak az időnek és a divatnak, a jó értelemben persze. És messziről felismerhető a panyizsuzsis stílus. Tervezett ékszert Ugron Zsolnának és Karafiáth Orsolyának, de alkotott üveg tárgyat a Köztársasági Elnöki hivatalnak és Nico Roseberg Forma1-es autóversenyzőnek is.

Zsuzsi szerint a jó ékszer nem önmagában hivalkodó és feltűnő, segít kiemelni a nő szépségét. Sikereihez nyilvánvalóan kell az, hogy csillogó üvegeit szeressék a vevői, de szerinte ez ma már nem elég ahhoz, hogy egy iparművész befusson. Ezért találta ki a Mákgubó nevű vállalkozását, ahol művész kisvállalkozóknak segít abban, hogy hogyan lehet eredményesen vállalkozni iparművészként. A legolcsóbb online kurzus 6000 forintba kerül.

“Az évek alatt rengeteg fantasztikus művészt ismertem meg akik minőségi, gyönyörű kézműves termékeket állítanak elő. De láttam, hogy más munkát is kell csinálniuk ahhoz, hogy megéljenek. Sokszor olyat, amit nem szeretnek. Szomorúan hallgattam, hogy nem tudnak tovább lépni, nem tudják elindítani vagy beindítani a céget. Ilyenkor mindig egy mákgubót láttam magam előtt, ahogy bent zörögnek a mákszemek, és nem tudnak kitörni!

Ezért lettünk Mákgubó, hogy segítsek végre kitörni az iparművészeknek és kézműveseknek.”– Zsuzsi határozott abban, hogy a vállalkozás ugyanannyi energiát kíván egy kézművestől, vagy iparművésztől, mint maga az alkotás. A Mákgubót azért is hozta létre, hogy megmutassa a hozzá hasonló nőknek, hogy hogyan tudják menedzseljék önmagukat, vállalkozásukat és érjenek el anyagi sikereket, az alkotói szabadság megőrzése mellett.

“Rengeteg tapasztalatot tudok átadni, amit a saját utamon tanultam meg. A kezdet kezdetén például aluláraztam a termékeimet, ami jó a vevőnek, de a vállalkozást is fenn kell tartani. Úgy kellett tehát a saját utamon kialakítani az árazást is, hogy meg tudjak ebből élni. Ezeket a tapasztalatokat és az online marketing tudásomat szeretném átadni a most induló vállalkozóknak, hogy ne a saját kárukon kelljen mindezt megtanulniuk.”


Az egyik kurzus például az árazásról szól, de van, ami az Instagramról, vagy egy vállalkozás elindításáról szól. Így kapnak a jelentkezők például egy excel táblázatot is, aminek segítségével ki tudják számolni az ideális árat.

„Egy ilyen táblázattal én hónapokat dolgoztam, mire megszületett a mai formájában.

Úgy gondolom, hogy ez nekem misszió is, hogy ezt a tapasztalatot átadjam. Elég erős a stratégiai gondolkodásom és úgy látom, hogy sok vállalkozó, amikor elkezdi a vállalkozását, elkezd dolgozni gőzerővel bizonyos szeletein a munkájának, de ezek a szeletek sokszor nem állnak össze egy egész tortává. Én ebben segítek nekik.” – meséli Zsuzsi, a Mákgubó létrejöttének okát.

“Van egy selyemfestő kliensem például – folytatja, akivel együtt raktuk össze a honlapját és annyira sikeres lett, hogy tavaly egy jelentős nagyvállalati megrendelést kapott. És amikor megkérdezte a megrendelőt, hogy hogyan talált rá a termékeire, azt mondták neki, hogy a neten kutatva bukkantak rájuk és így tetszettek meg az alkotásai.” – mesél Zsuzsi az egyik sikertörténetről.

Panyi Zsuzsi valóban beletalált valamibe a Mákgubóval, mert ma már a bevételének és munkaidejének felét ez a vállalkozása teszi ki és a másik fele “csupán” az ékszer vonal.

Zsuzsi annak idején 4000 forinttal indította el a vállalkozást, vásárokra járt, minden forintot visszaforgatott és szép lassan, évek alatt felépítette a márkáját és a webshopját. A műhelyében egy kis asztalon a mai napi Instagram posztjának installációja áll. Megkérdezem, hányszor posztol egy héten és szinte alig hiszem el, hogy naponta készít egy ilyen komolyan kimunkált posztot. Eszközöket is vásárolt a fotózáshoz, – amit ma már profikat meghazudtoló módon űz–, így szerencsés vagyok mert egy “panyizsuzsi” derítőlappal készíthetem el a Női Váltó cikkhez a portrét.

Blogot is vezet, ez is szinte kötelező eleme már egy online működő vállalkozásnak. Itt rendszeresen oszt meg divat ötleteket, vagy éppen egy készülő új kollekció részleteiről tudhatunk meg valamit.

Négy gyerek mellett két vállakozást vezetni embertpróbáló feladat, különösen, ha a gyerekek betegek. Zsuzsi külső segítséget ritkán vett igénybe, de a gyerekek örömmel segítenek neki.

“Nagymamai segítség ritkán van. Amíg hárman voltak, én és a férjem intéztünk mindent a gyerekekkel kapcsolatban. A negyedik gyermek születése után az első két évben volt napi 4 órában segítségem, mert azt már nem bírtam volna. Nagy előny, hogy a műhelyem a saját lakásunkban van, így ha betegek, akkor itthon tudok velük lenni. Ha elalszanak dolgozok, ha jobban vannak akkor feljönnek a műhelybe és valamit kézművesednek vagy segítenek. Például a fülbevalókat feltenni a kis kártyákra szerintem kiváló finom motorikai gyakorlat ovisoknak.”

Amikor megkérdezem, egyértelmű nemmel válaszol arra a kérdésre, hogy egy tehetséges művész működhet-e jól kitalált vállalkozói stratégia nélkül. Panyi Zsuzsi hisz abban, hogy munka és jól felépített stratégia vezet a sikeres vállalkozáshoz, nem elég ezt az utat pusztán a szerencsére bízni. Ma Zsuzsi két vállalkozása: a Mákgubó és a Panyizsuzsi ékszerek együtt, kéz a kézben egymást kiegészítve és erősítve alkotnak egy egészet. 

Kiemelt fotó és video: anikomolnar.com

Vélemény, hozzászólás?