Őszintén a szabadúszásról – a Startup Safarin jártunk

Gyakorló szabadúszók keresték a választ a Startup Safarin a vállalkozók legnagyobb dilemmáira. Az elképzelés az volt, hogy nem a manapság annyira divatos cukormázzal bevont Balin laptopjukat nézegető freelancer létről beszélgessenek, hanem épp azokról a buktatókról, amik ott vannak a magányos vállalkozók mindennapjaiban.

Ülök a provence-i vitorlázó repülőtéren a kempingkocsim előtt az orkánerejű szélben és írom a cikket egy pár napja történt beszélgetésről: ami a szabadúszó létről szól. Éjjel nulla fok volt a lakókocsimban. Az ominózus beszélgetés után három órával már a repülőn ültem, majd miután megérkeztem Milánóba, beszálltam a kocsimba és elvezettem az olasz Alpokban bérelt kis házikómba. Ott összepakoltam az összes holmimat, ami az évek során egyre kevesebb, de még mindig túlságosan sok, amikor költözni kell. A telepakolt kocsi végül itt, Dél-Franciaországban parkolt le. A lakókocsi nem egy luxusszállás, de az egyik stratégiai szempontból fontos vitorlázórepülő reptéren van, vagyis a Alpok déli csücskében és ez az, ami itt tart. És a szabadság.

Ez az, ami motivál minden hozzám hasonló vérbeli szabadúszót. Erre a konklúzióra jutottak azon beszélgetés előadói is, akik a Startup Safari rendezvényén a szabadúszó lét kérdéseit járták körbe. Négy vérbeli szabadúszó, Faludi Nóra, az Instantplace ügyvezető-társtulajdonosa, Majsai Richárd, a 2018-as év szabadúszója, Szabó Eszter Judit, a Pszichoforyou alapító-főszerkesztője, Békéssy Olga a Női váltó alapító-főszerkesztője és Páder-Nagy Orsolya, a KÉSZ csoport HR menedzsere ültek ki a pódiumra, hogy megfejtsék, kinek való a szabadúszó lét és milyen árat fizetnek a szabadúszók a szabadságért cserébe.

A fő kérdés, amit a beszélgetés résztvevői körbejártak az, hogy kinek való a szabadúszó lét, vagyis: való-e mindenkinek?

A beszélgetés teltházas volt

Majsai Richárd, aki a tavalyi év freelancere lett, szabadúszó marketinges. Az első megrázó élményéről beszélt, ami az volt, amikor a könyvelő irodában ahol dolgozott, kapott egy feladatot, amivel délután kettőre már elkészült, majd jelentkezett a következő munkáért. Az márpedig nem volt. Mondták neki, hogy mehet haza. Az igazán megrázó élmény azonban akkor érte, amikor megjött a fizetés és kiderült, hogy az övé volt a legkevesebb, mivel órabérre fizették őket. Itt eszmélt rá, hogy nem neki való a nyolcórás munkanap, nem akarta hiábavaló ücsörgéssel tölteni az üres óráit.

Szabó Eszter Judit a Pszichoforyou alapító-főszerkesztője azt mondja, ő két évig a nyolcórás állása mellett szerkesztette az online magazint, és csak ezt követően vágott bele a szabadúszó létbe.

Eszter esete jó példa arra, hogy kezdő tőke és befektető nélkül, a fokozatosság jegyében is lehetséges a váltás. Ugyanakkor hozzátette: mielőtt valaki ebbe belevág, érdemes átgondolni, hogy milyen értékek fontosak számunkra. “Ha például valakinek a biztonság fontosabb érték, mint a szabadság, akkor annak a valakinek lehet, hogy jobban fekszik a kötött munkaidő, és a fix. időpontban érkező fizetés – mondta.”

Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az introvertált típusú embereknek elvileg jobb lehet a szabadúszó munkastílus, amikor akár napokig az otthoni irodában ülve dolgozhatnak úgy, hogy szinte csak e-mailen vagy chaten kommunikálnak másokkal. Az extrovertáltabb embereknek ez a munkastílus felérhet egy büntetéssel.

„A siker az, amikor olyan életet élsz, amit élni szeretnél.” – idézte Eszter egy pszichológus mondását, arra gondolván, hogy a szabadúszó életben is a legfontosabb az, hogy az ember tisztázza magában azokat az értékeket, amelyek szerint szeretne élni. S ha ezen értékek listáján történetesen a szabadság az első, akkor bizony érdemes elgondolkodni a szabadúszáson.

A magyar fordítása a freelancer szónak egyébként nagyon szépen és képletesen is kifejezi ennek az életformának a lényegét. Eszter ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, – ami minden bizonnyal nem új a szabadúszó vállalkozóknak –, hogy ennek a szabadságnak ára van.

Az egyik például éppen az, hogy nincs állandó irodád amit a munkáltatód biztosít, hanem neked kell megvásárolnod a helyet, ahol dolgozol. Erre az igényre válaszolva hozta létre Faludi Nóra és társa az Intsantplace nevű vállalkozását. Nóra egy fontos dologra hívta fel a figyelmet, egy nemrég vállalkozó anyukák körében végzett minikutatása eredményeire alapozva.

A vállalkozó anyák saját bevallásai szerint a szabadsággal kapcsolatos kezdeti elvárások gyakran csalódásba torkollnak. Többen bevallották, hogy a vállalkozás nem ad több szabadidőt, hiszen egy vállalkozás beindítása sokkal több energiát követel, mint azt valaha gondolták. A második helyen említett negatív élmény az volt, hogy ahelyett, hogy több idejük lett volna a gyerekekre, arról számoltak be, hogy a korábbi alkalmazotti lét alatt sokkal hamarabb értek a csemetéért az oviba, míg vállalkozóként gyakran szemebesültek azzal, hogy a hosszúra nyúlt napokon bizony csak segítséggel jutottak a gyerekek haza.

Faludi Nóra és Békéssy Olga

A harmadik, de korántsem kevésbé fontos eredménye a kutatásnak az volt, hogy csupán minden ötödik vállalkozó édesanya volt elégedett az így szerzett jövedelmével. Nóra arra is felhívta figyelmet, hogy a várakozásokkal ellentétben az újdonsült vállalkozók az esetek túlnyomó többségében azzal szembesülnek, hogy az álomélet nagy része bizony “nemszeretem” munkával telik és csak egy kis szelete a vállalkozásnak az a tevékenység, ami miatt kiugrottak a biztos alkalmazotti létből.

„Sokan csak a váltás után döbbennek rá, hogy idejük nagy része könyveléssel, marketinggel, adminisztrációval és ügyfelekkel való kapcsolattartással telik és nem azzal, ami miatt a vállalkozást létrehozták.

Sokan abban a hitben ugranak bele a szabadúszó létbe, hogy milyen jó lesz, hogy nincs főnök és a maguk urai lehetnek. Ehhez képest hosszú távon a legtöbbjük találkozik a vállalkozói magánnyal. És én személy szerint bevallom, hogy néha sírógörcsöm van a nap végén attól, hogy megint eltelt úgy egy munkanap, hogy senkihez sem szóltam egy szót sem. Ez bizony egy kemény, de létező dolog.” – mesélte Nóra az általa végzett minikutatás és a saját élményeit.

Majsai Richárd is bevallotta, hogy eleinte ijesztő volt ez a vállalkozói magány, de az évek során megalkotta a saját munkahelyét és megtalálta hozzá azokat az embereket, akikkel jól érzi magát.

Békéssy Olga arra hívta fel a figyelme, hogy az úgynevezett Y generáció, azaz a 1980-as és 2000-es év között születettek már másképp áll a munka világához. Számukra már nem kecsegtető, hogy egy életet lehúzzanak egy vállalatnál és szépen nyugdíjba menjenek onnan. Pontosan addig maradnak a cégnél, amíg úgy érzik, hogy tanulnak ott valamit és ez drámai változás az idősebb generációkhoz képest.

„Én azt szeretném, ha a nagy cégek rájönnének arra, hogy mennyire jó projekt alapon külsősöket, szabadúszókat foglalkoztatni. Ők azok, akik teljesen új nézőpontot vihetnek be egy cég életébe. Frissek, másképp gondolkodnak. Annyival színesebbek lehetnének a vállalatok, és annyi hasznos tudást, jó gyakorlatot szerezhetnének a külsős szabadúszóktól, ha jobban nyitának .” – mondta Békéssy Olga.

Szabó Eszter Judit is teljes mellszélességgel állt ki Olga mellett. „Egyértelmű, hogy a munkavállalók nem arra vágynak, hogy ingyenes céges pedikűrt vagy masszázst kapjanak a munkáltatótól, hanem a szabadságra és arra, hogy jelentőségteljes munkát végezhessenek.” – mondta Eszter megerősítve Olga álláspontját, hogy alaptalan a munkaadó félelme attól, hogy a munkavállaló csak lógatja a lábát, ha ezt a két dolgot megadják neki.

Páder Nagy Orsolya, aki évtizedek óta HR menedzser elismerte, hogy ma már nem elég egy, a munkahelyen felállított csocsóasztal ahhoz, hogy megtartsák a munkaerőt, de az biztos, hogy attól még messze van a munkaadói kultúra Magyarországon, hogy a home office, azaz az otthonról dolgozás rendszere mindennapos legyen.

És itt fogalmazták meg a szakértők a lényeget szerintem. A tudásalapú társadalom új munkavállalói a szabadúszók, akik azért vállalják a nehézségeket, hogy szabadon, jelentőségteljes munkát végezhessenek. De ez a vágy ma már meghatározza a munkavállalók új generációjának nagy részét is, így a cégek, ha akarják, ha nem, el kell, hogy fogadják, hogy csak akkor tudják megtartani a jó munkaerőt, ha ezeket a vágyakat kielégítik.

Legyen az külsős szabadúszó vagy belsős munkavállaló, a jó munkaerő most már ezt keresi.

Kiemelt fotó: anikomolnar.com, cikkbeli képek: Farkas László fotói

Vélemény, hozzászólás?