Volt már multinacionális cég HR-gyakornoka, értékesítő országos tévénél, és a coachok egyre népesebb közösségébe is belekóstolt. S bár született maximalista lévén Faludi Nóra mindenhol tökéletes munkát végzett, kislánya születése után mindent átértékelt. Ráadásul jött egy nagyon jó ötlete. Nórával vendégszerzőnk, Beszterczey Judit beszélgetett.
Nehéz tömören összefoglalni, mi mindent csinált már élete során a self-made woman Faludi Nóra, aki találkozónk megbeszélését követően küldött egy számomra teljesen ismeretlen linket. Az InstantPlace nevű weboldal levele volt az, amely azonnal és automatikusan rögzítette google naptáramban, hogy mikor és hol találkozunk.
Ez Nóra és üzleti partnere, Wéber Dániel nagy dobása, hiszen sokszor csupán egyetlen órácskára van szükségünk egy kulturált irodára vagy csendes helyiségre, mondjuk egy interjúhoz. Ennyit az előzményekről, most viszont itt ül előttem teljes valójában, beszéljenek inkább a tények róla.
– Minden a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdődött, ahol vezetés-szervezést, HR-specializációt és marketing-kommunikációt is hallgattam. Eközben egy startup cégnél gyakornokoskodtam, piackutatást kellett végeznem. Szép lecke volt az élettől. Egész nap telefonálgatnom kellett, történetesen épületautomatizálási prezentációt készítettem a főnököm részére. Természetesen fogalmam se volt az épületautomatizálásról, viszont ráéreztem az intelligens kommunikáció hatalmára, s azóta szerintem bármilyen témában képes vagyok társalogni.
Aztán a mai T-Systems nevű multinál lettem értékesítési asszisztens, viszont egy idő múlva mást is ki akartam próbálni. Elszegődtem az akkori TV2-höz, ahova egy asszisztensi pályázatra hívtak be, de az állásinterjúmat követően a Róna utcában is reklámértékesítőként kötöttem ki. Hozzáteszem, remekül éreztem magam a cégnél, mivel a tévés világban egyáltalán nem volt hátrány az, hogy nő vagyok. Míg az IT szektorban a nők legfeljebb HR munkatársak vagy kávéfőzők lehettek, addig a TV2-nél nőkkel dolgozhattam együtt, és nő volt a főnököm is.
Kedvelem benned ezt az egyenjogúsági harcost!
– Ez némi újságírói túlzás, az viszont mindig foglalkoztatott, vajon összeegyeztethető-e a modern nő családi élete a hivatásával. Még az egyetemi szakdolgozatomat is erről a témáról írtam, női felsővezetőket interjúvoltam meg a munka kontra magánélet egyensúlyról.
Sajnos egyetlen követendő történettel sem találkoztam. Bébiszitterek, válás, skype-kapcsolat a gyermekkel, akit a cégvezető mami Egyeskének meg Ketteskének szólít. Persze annak idején fogadkoztam, hogy én majd más anyuka leszek, minden nap én megyek az oviba a gyerekemért. Ehhez képest mégis bekerültem a multis mókuskerékbe.
Hogyan másztál ki belőle?
– A szokásos történet. 2014-ben megszületett kislányunk, Gréti, miután 2013-ban megismerkedtünk a kedvesemmel. Minden nagyon gyorsan történt közöttünk, hiszen egy évvel az első találkozás után már házasok és szülők voltunk. Úgyhogy meglehetősen kevés időnk maradt az úgynevezett randizásra, utazgatásra, az udvarlós szakaszra.
Gréti érkezését követően rendkívül tudatosan eldöntöttük, hogy történjék bármi, minden évben elhúzunk valahova kettesben, addig a nagymamikra bízzuk a kislányunkat. Azt is rendszeresítettük, hogy havonta egyszer kettesben vacsorázunk valahol, és néha egy hosszú hétvége is belefér együtt. Hiszem, hogy kell ez, mint egy falat kenyér!
Mi változott a kislányod érkezésével?
– Mi nem? A túlélésre játszottam, hihetetlen mélypontokat éltem át. Kialvatlanság, talajvesztés, rosszkedv, krízisek. De persze erről sehol sem illik beszélni, még a kismamák között is megy a vetítés, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Megvesszük szépen a gyermeknevelési könyveket, megtanuljuk a büfiztetést meg a hozzátáplálást, az viszont sehol sincs leírva, hogy bele fogsz gebedni a kialvatlanságba, az aggodalmakba, a napi teendőkbe. Felejtsd el a pihenést, az énidőt, és a teljes felnőtt létet. Kínos kérdések merültek fel bennem, és elbizonytalanodtam: vajon elég jó anya vagyok? Normális, amit átélek és érzek? Vajon más anyuka is ennyit küszködik, vagy csak én bénázom el? A bűntudat ugyanis közvetlen árukapcsolással jár az újszülöttel együtt.
Most már tudom, mindannyian hasonló dilemmákkal küzdünk kisgyermekes anyukaként. Én három évig maradtam otthon Grétivel, s közben folyamatosan marcangoltam magam, hogy kiesek a munkaerő-piacról. Aki pedig korábban visszamegy dolgozni, az amiatt bántja magát. Arról nem is beszélve, hogy a gyermeknevelés és az esetleges munkavállalás mellett a láthatatlan munka is tradicionálisan kizárólag női feladat Magyarországon.
Ráadásul tudom, milyen nehéz visszatalálni a munkaerő-piacra úgy, hogy bölcsis vagy ovis a gyereked. Ehhez képest éppen a Coca Cola projektvezetője mesélte nekem, hogy az édesanyák a legjobb középvezetők: megbízhatók, önállóan elvégzik a feladataikat, pontosak és hűségesek.
A saját kétségeid feldolgozása végett kezdtél coachkodni?
– Ezt a módszert láttam a legmegfelelőbbnek arra, hogy támogassam a hozzám hasonló cipőben járó édesanyákat. „Anyadilemma” címmel blogolni kezdtem, közösséget szerveztem, próbáltam egyfajta női bajtársiasságot kialakítani az újdonsült anyukák között. Bár jöttek az eredmények, viszont ekkoriban tetőzött az egész coach mánia Magyarországon, és szinte minden második önmegvalósító nő coach lett.
Ezzel egyidőben megszólalt bennem a közgazdász és az értékesítő, hiszen rátaláltam egy piaci résre, ugyanis nem akartam a saját otthonunkban coach üléseket tartani. Már létezik Budapesten néhány olyan iroda, tárgyalóterem, ami akár egyetlen órára is kibérelhető, például üzleti megbeszélésekhez vagy akár terápiás ülésekre. Ugyanis nem lehet mindent otthonról megoldani, viszont sokak számára felesleges egy teljes hónapra irodát bérelni, de mégis ciki például a Starbucksban tárgyalni. Ezeknek a rövidtávú bérleti lehetőségeknek azonban nincs önálló gyűjtőhelye, saját oldala.
Úgyhogy fejembe vettem, majd én megcsinálom! Olyasmit akartam létrehozni, mint az Airbnb, viszont társammal, Danival együtt gyorsan, és akár egyetlen órára is lefoglalható irodákat gyűjtöttünk össze. Az InstantPlace másik iránya a közösségi munkaállomások, coworking helyek összefoglalása, hiszen a mai generáció már egyáltalán nem akar napi 8-10 órát irodában ücsörögni, és előbb vagy utóbb, de muszáj lesz a vállalati kultúrát a fiatal munkavállalók igényeihez szabni.
Mivel korábban nem létezett ilyen modell, nulláról kellett lefejlesztenünk az egész technikát. Az InstantPlace informatikai fejlesztése több mint fél évig tartott, utána jöttek a jogi dokumentumok és az általános szerződési feltételek lepapírozása, szóval amikor tavaly szeptemberben elindulhatott a vállalkozásunk, már legalább tízszer fel akartam adni az egészet, majd másnap mégis újrakezdtem.
Mekkora igény volt minderre keresleti és kínálati szempontból?
– El kellett magyaráznom a potenciális ügyfeleknek, hogy szükségük van ránk. Szépen csinálnom kellett magamnak egy komoly adatbázist, majd nyakamba vettem a várost, és felkerestem a potenciális ügyfeleket, irodákat, konferenciatermeket. Elmeséltem nekik, hogy komoly érdekükben áll az InstantPlace-t használni, hiszen így is, úgy is befűtenek az adott terembe, kifizetik a rezsit, szóval jobban járnak, ha nem áll üresen az iroda, hanem akár egy órára is kiveszi valaki az oldalunk segítségével.
És itt tudok visszacsatolni a legelső gyakornoki melómhoz: megírtam az excel táblázatom, melyik kerületben milyen helyiségről tudok, és ki a kapcsolattartóm. Ezek után pedig jöhetett a jól ismert telefonálgatás. De nem panaszkodom, hiszen az elmúlt idők során számos kéréssel is megtaláltak az ügyfelek, és álltuk a sarat, felfogtuk, hogy érdekünkben áll eleget tenni a kívánságoknak, úgyhogy már az összes finomhangolással készen vagyunk.
Fogadjunk, már az újabb ötleteken agyalsz.
– Természetesen! Viszont talán fontosabb az, mire jöttem rá saját magammal kapcsolatban az elmúlt év alatt. Immár ki merem mondani, hogy engem a siker motivál és visz előre elsősorban. Úgy érzem, itthon valamiért ciki egy nő szájából hallani azt, hogy vágyik a sikerre. Miért? Én nem szégyellem a saját becsvágyamat. S bár fél évvel az indulás után még gyermekcipőben jár a vállalkozásunk, de már átbillentünk azon a ponton, hogy nem dolgoztunk hiába. Ez pedig hatalmas siker!
