Horváth Irma közösséget épít és önbizalmat árul

A Malajziában töltött évek megedzették: más emberként tért haza. Azt szokták mondani, „kalandvágyból tértem haza”. Hát ő aztán nem volt kalandvágyó, nem kis szorongással választotta, hogy itthon marad és céget alapít. Tudta, hogy amihez nagyon ért, arra előbb-utóbb lesz vevő: közösséget formálni és önbizalmat adni. Ez Horváth Irma tudománya. 

Irma sötétkék magassarkúban és tűzpiros blúzban érkezik, és minden ceremónia nélkül nekilát, hogy megszoptassa kisfiát. Elképesztően fest, nem csak azért mert gyönyörű és csinos, hanem azért is, sőt, főképp azért, mert hihetetlen életerőt és energiát sugároz.

A Kaptár közösségi irodaház, ahol találkozunk, vasárnap lévén majdnem üres, nyugodtan beszélgethetünk hát. De Irma energiája simán betölti az üres teret is. Valószínűleg kisfia is örökölhetett valamit ebből, a terv ugyanis az volt, hogy ő alszik, mi pedig beszélgetünk, de aztán nem egészen így alakult. Úgyhogy hármasban beszélgettünk a közösségi irodában. Ez nemcsak Irma, de kisfia életében is fontos helyszín.

Itt ült le Irma ugyanis néhány éve, akkor még kissé tanácstalanul egy íróasztalhoz a laptopja elé, azzal az elhatározással, hogy saját céget alapít.

“Rám mindig jellemző volt, hogy mindig nagyobb falatot haraptam, mint amire valójában készen álltam az adott pillanatban, és nagyon eltökéltem mentem a saját fejem után. Hat évesen például egyik nap úgy döntöttem, hogy zongorázni szeretnék, amiről a szüleim csak akkor értesültek, amikor a tanárok üzentek nekik, hogy ki kellene fizetni az órákat. Én már egy hónapja jártam akkor az órákra, amikor erről otthon tudomást szereztek” – meséli Irma, hogy valójában már pici lányként tudatosan vagy kevésbé tudatosan, de a saját útját járta.

Irma minden olyan lehetőséget megragadott, ami elég izgalmas kihívásnak tűnt. Ilyen volt, amikor az egyetemi évek alatt a L’Oréal marketingosztályának ajtaján kopogtatott be, ahol marketing gyakornokként kezdett dolgozni. Noha hamarosan ő lett a cég egyik termékének marketingese, azért nemsokára kiderült, hogy más pályára termett.

Kisfia ezen a ponton fellázad, és Irma szoptatni kezdi. Újra nyugalom van, és mesél tovább.

A L’Oréaltól végül azért vett búcsút, hogy befejezhesse a tanárképzést. Ahogy kézhez kapta az erről szóló papírt, már nem volt kérdés, hogy képzéssel szeretne foglalkozni, és nem ment vissza a marketing területre. Besétált az International House nyelviskola budapesti székhelyére, ahol nagyon gyorsan nemzetközi képesítést szerzett, amivel külföldön is oktathatott. Egy év múlva már Angliában tanárokat tanított az oktatás módszertanára.

“Én mindig egy dologhoz értettem igazán, nevezetesen ahhoz, hogy hogyan kell csapatokat kialakítani, jól működő és hatékony közösségeket építeni és fejleszteni. Angliából hívtak aztán Spanyolországba, ott is tanárokat képeztem és tanítottam. Ott talált meg az az állásajánlat, ami sorsdöntőnek bizonyult az életemben. Malajziába hívtak tanárokat képezni. Őszintén szólva ez is sokkal nagyobb falat volt, mint amire akkor készen álltam. De minden nagyon gyorsan történt. Mire magamhoz tértem, már zajlottak is a felvételi beszélgetések és utána szinte azonnal megkaptam az állást.

Ez egy keddi napon volt – emlékszem– és szóltak, hogy csütörtökön már kinn kell lennem Malajziában. Akkor fölhívtam apukámat – mint általában mindig, amikor valami fontos dolog történik velem –, és tanácsot kértem. Ő egyértelműen támogatott, így nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondjak.

Hazarohantam, bepakoltam a bőröndömbe az összes nyári ruhámat. Aztán a gépen tudtam meg, hogy ezek a ruhák nem a legalkalmasabbak egy muszlim országban, így az első dolgom érkezés után az volt, hogy új, konzervatívabb öltözéket vásároltam mert mondták, hogy a saját ruháimban be sem léphetek az iskolába.

Én 36-os méretet hordok, de 48-as ruhákat vetettek velem mondván, el kell takarni a nőies alakomat.” – meséli Irma most már nevetve, hogy milyen viszontagságokon át és mennyire “felkészületlenül” vágott bele élete egyik legfontosabb missziójába.

Összesen három és fél évet töltött Malajziában és minden évben felfelé lépett az összeségében huszonnégyezer tanár képzését végző British Council ranglétráján. Így lett senior tréner, azaz a kezdő trénereket betanító ember három ország: Indonézia, Brunei és Malajsia közös szigetén Borneón, és végül a Pro-ELT projekt oktatási operációs igazgatója Kuala Lumpurban. A történet meseszerűen hangzik ugyan, de természetesen nem az volt.

“Nagyon előkészítetlen projekt volt ez, úgy mentünk ki trénerek, hogy szinte semmi sem volt kitalálva. Így amikor napi nyolc órát oktattam, utána éjszakánként írtam az anyagokat a projekthez. Nagyon-nagyon sokat dolgoztam, és a körülmények sem voltak közel sem ideálisak. Volt olyan, hogy két tenyérnyi pókot szedtem ki a légkondicionáló berendezésből.

De a legkeményebb az volt, amikor a túlterheltségtől beteg lettem, kórházról kórházra vándoroltam, de nem tudták megállapítani, hogy mi a baj. Iszonyatos fájdalmaim voltak, és végül agyhártyagyulladást diagnosztizáltak. Megoperáltak és meggyógyultam, de azért ezt egyedül végigcsinálni kemény volt.” Irma a megpróbáltatásokból végül azt a következtetést vonta le, hogy számára nincs lehetetlen.

Amikor hazatért Malajziából, az volt a terve, hogy Japánba megy tovább, de az élet felülírta ezt: édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak, ezért Magyarországon maradt. Édesanyja szerencsére meggyógyult, de odáig még hátra volt egy s más.

“A betegég mellé más nehézségek is jöttek. Öt év külföldi lét után nem találtam a helyemet Budapesten. Minden ismerős volt ugyan, de én már nem voltam ugyanaz. Tény, hogy rengeteget változtam és az emberek csak sztereotípiákban tudtak rólam gondolkodni. Akkor nagyon mélyre kerültem. Szinte ki se jöttem a lakásból, de nem elmenekülni akartam, hanem azt gondoltam, hogy azt fogom csinálni, amitől a legjobban félek: itthon maradok és saját céget alapítok.”

Így született meg a Morea Training nevű vállalkozás. Vállalkozása volt tehát, de irodája nem. Ekkor keresett rá a Google-ben a “közösségi iroda” szóra, és a Kaptár volt az első találat.

“Nagyon intenzív ma is bennem az az érzés, hogy beléptem ide, leültem az ablakhoz és azon aggódtam, ki fog derülni rólam, hogy nem is értek ahhoz, amit csinálok. Itt ültem a számítógépem előtt, és nem volt mit nézegetnem, mert nem volt semmi munkám, és fogalmam sem volt arról, hogy csinál az ember vállalkozást“ – meséli, mennyire bizonytalanok voltak az első lépések.

Az volt az elképzelése, hogy élményalapú csapatépítést kínál cégeknek.

“Szemben a szokásos csapatépítő tréningekkel, azt gondoltam, hogy az ügyfél a saját ügyének legnagyobb szakértője és én csak azért vagyok ott, hogy segítsek rátalálnia a helyes útra, megfelelő motivációt és saját megoldást találnia, mert abban hiszek, hogy csak ezzel a munícióval érhetünk el tartós eredményt.”

Ez volt az ötlet, de nem volt rá vevő. Elkezdett hozzá hasonló vállalkozókkal beszélgetni a Kaptárban, és különböző összejövetelekre járni, mint például a Kaptár női vállalkozói reggelijére, ahol azt mesélte magáról, ami szeretett volna lenni: sikeres vállalkozó. Ez pedig bejött. Az emberek reagáltak és egyszer csak szembe találta magát az első klienssel.

“Majdhogynem remegő térdekkel mentem a tréningre. Egy izraeli tulajdonú katonatechnikai cég négy férfi vezetőjét trénigeltem, akik életükben nem voltak még hasonló képzésen. Nagyon jól sikerült, és a négynapos tréning után azt mondták, hogy elképesztően szerették, mégpedig épp azért, mert azt érezték, hogy ez a négy nap valóban róluk szólt.”

A Kaptárban találkozott Vicával, és kettesben próbáltak ügyfeleket szerezni. A vállalkozás elkezdett működni, egyre több ügyfele volt és azon kapta magát, hogy amit kitalált, működik. Igazi nagy multik kerültek a megrendelők közé. És ami ennél is fontosabb, az ügyfelek ragaszkodtak hozzá.

Szerette volna tovább képezni magát és a Kaptár alapító-tulajdonosa, Levendel Áron azt tanácsolta neki, hogy foglalkozzon úgynevezett megoldásközpontú brief coachinggal, aminek alapgondolata, hogy az ügyfél saját ügyének legnagyobb szakértője. Szkeptikusan vágott bele a tréningbe, de ellenállása hamar megtört amikor rájött, hogy ez pontosan az, amit ő mindig is ösztönösen csinált.

“Változás ott történik, ahova a figyelem irányul” – idézi Tim Gallwayt és valóban, Irma módszerének sikere bizonyítja, hogy ez működik. “Amikor te választod meg azt, hogy ebben a kaotikus világban mit akarsz észrevenni. A coaching során nem azt elemezzük hosszasan, hogy mi rossz, hanem arra fókuszálunk, hogy mire vágyunk, és mit szeretnénk, ha jobban működne.”

Irma és Áron közben egymásba szerettek és most már együtt nevelik közös fiaikat. Irma egy véletlen során akadt rá a legnagyobb közösségi portálon a vállalkozó anyákat tömörítő Mompreneur csoportra. A mompreneur angol műszó, a mom-bol (anya) és az enterpreneur-ből (vállalkozó) rakták össze. 

Nagyon tetszett neki, hogy a csoport nő tagjai önzetlenül osztják meg a tudásukat másokkal, és tisztelettel beszélnek egymással. Hamarosan közéjük tartozónak érezte magát.

“Egyszer Temesvár felé autóztunk, egy konferenciára tartottunk, amikor az jutott az eszembe, hogy szervezzünk a Kaptárban havonta egyszer egy találkozót, hogy legyen egy hely, ahol ezek a nők összeülhetnek egymással, és beszélgethetnek személyesen is.

Felhívtam a csoport alapítóját, Dellemann Erikát és elmondtam neki, mit találtam ki. Elkezdtük a találkozókat minden hónap első csütörtökén, majd három hónap után felhívott Erika, és bevallotta, hogy a kezdetben ugyan még kicsit gyanakodott, de elképesztően pozitívan csalódott és nagyon köszöni a kezdeményezést“ – meséli Irma egyik bizonyítékát annak, amihez ő valóban nagyon ért: közösségeket kovácsolni.

“Én a leginkább olyan közösségeket szeretek építeni, ahol az emberek jól érzik magukat és ahol az önbizalmukat is erősítik” – világít rá arra a filozófiára, amely a saját kimeríthetetlen energiájának és életerejének is a forrása. Olyan értékeket szeret adni az embereknek, amelyektől erősebbek lesznek. Éppen ettől annyira hiteles ő maga is.

Kiemelt fotó és cikk képei: anikomolnar.com 

Vélemény, hozzászólás?