Most még nem váltom meg a világot – majd holnap!

Sok hangzatos fogalom magyarázza döntéseinket és választásainkat a magazinok és a popkultúra-lélektan útvesztőiben: a Stockholm-szindrómától kezdve az önsors rontáson át az életközépi válságig sok mindennel magyarázzák a halogatást és a döntésképtelenséget.

Én kockázatkerülő vagyok, sokszor kishitű. Végletesen. Olvassak bármennyi sikersztorit, ott bujkál bennem a kisördög: ja, persze, a százszor annyi kudarcról nem születik TED-talk és inspiráló történet! Ilyenkor megpróbálok inkább pozitívra váltani és ha dönteni kell egy új dolog mellett, általában két dolgot teszek.

Pro és kontra listát írok és gondosan ügyelek arra, hogy a pozitívumokat is kellően kidomborítsam. Ez segít. Vagy az egyik rokonomra gondolok, aki tele van energiával és mindig új és új dolgokba fog bele. Nem tudom, hogy pontosan hány éves, mert egy ideig minden évben a 85. születésnapjára voltunk hivatalosak, majd tavaly hirtelen négyet ugrott a számláló! A lényeg, hogy hamarosan megkezdi a tizedik X-et, ha eddig nem tette volna.

Hosszú élet, kalandos váltások: orvosból mágneses földsugárzásmérő lett, majd tulipánkereskedő, ma pedig megint foglalkozik gyógyítással. Szóval, ha rá gondolok, azzal biztatom magam: legyél csak te az a néni, aki simán megveszi majd ötven év múlva is a legújabb okostelefonmodellt kétéves részletre!

A halogatás

Szeretnénk változást az életünkbe, kisebbet vagy nagyobbat, de mégsem vágunk bele. Tegyük fel, hogy a helyzet adott: megvan rá a lehetőségünk, az erőforrásunk és a vágyunk sem hiányzik. Tudjuk, hogy a siker sokat adhatna nekünk, mégsem mozdulunk. Félelem az ellehetetlenüléstől és a bukástól, az ismeretlen bizonytalansága – mindez visszatart.

Sokunknak ismerős a jó öreg viselkedési minta, amit úgy hívnak, halogatás. Lehetnek fokozatai, de a gyökere minden esetben hasonló. Van egy előttünk álló nehéz feladat, teendő, mely vonzó eredménnyel kecseget, de amelybe mégsem vágunk bele, helyette más tevékenységeket, akár pótcselekvéseket helyezünk előtérbe.

A halogatás nem csak bosszúságot jelentő dolgok elodázására terjed ki, mint a takarítás, csekkek befizetése vagy egy kellemetlen rokonlátogatás. Egyébként okos emberek régóta dédelgetett álmokat, célokat sorolnak hátrébb olyan feladatok miatt, melyek nem viszik őket előre. A halogatás mögött a bonyolultabb okok mellett általában ez áll: azt hisszük, hogy még sok időnk van. Pató Pál úrként fekszünk le este, a tudattal, hogy majd holnap vagy a jövő hónapban veszünk egy nagy levegőt és belevágunk az újba.

Az éleközépi válság

Az idősebbek, vagy akik feladják, azt szokták mondani: bárcsak akkor/fiatal koromban/tíz éve váltottam volna. Az életközépi válság néven emlegetett életszakaszi krízisnek ez is állhat a hátterében. Van, aki odáig megy, hogy azt állítja, ez a jelenség hamis konstrukció, és ha jól élünk, nem is üt be. Nem jön el csak azért, mert öregszünk és nem is kell, hogy átéljük. Azok élik át, akik bizonytalanok abban, hogy jó irányba vitték-e az életüket, mert nem érzik magukat a legjobban.

Ha felmerül az életközépi válság, mint minden bajunk okozója, nem árt az önkritika. Tényleg a korom miatt vagyok válságban vagy csak arra fogom?

A kockázatkerülés

A kockázatkerülés elsősorban alkati gyökerű viselkedés. Egy aggódóbb, kényszerességre hajlamos embernek a veszélyt jelentő ingerekre van szeme, és nem a lehetőségekre. Ha szóba kerül, hogy belefogjon valamibe, rögtön arra gondol, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Elszegényedik, kinevetik, kudarcot vall.

Fontos pedig tisztában lenni vele, hogy az emberi elme nem képes a kockázatok pontos becslésére még megközelítőleg sem. Számtalan gondolkodási mechanizmus dolgozik a valóság ellen. Vagy alul-, vagy túlbecsülünk, de nem vagyunk racionális lények.

A személyiségjegyeken túl nagy hatása van a környezeti hatásoknak és a mintáknak is, amelyeket gyerekkorunkban láttunk. Ezeknek óriási szerepük van a hezitálásban és a halogatásban, a döntésképtelenségben. Aki gyerekkorában igyekezetétől függetlenül negatív visszajelzéseket kapott, bárhogyan is törekszik megfelelni, egy idő után feladja a próbálkozást. Ez a tanult tehetetlenség jelensége, ami olyan negatív hangulati zavarral és depresszióval járhat, ami meggátolja az embert a saját érdekének képviseletében, jóllétében.

Számukra az a lényeg, hogy elhiggyék: nem gonosz és kiszámíthatatlan a világ és nem bennük van a hiba. Van egy példa, amire én szeretek gondolni, ha gödörben vagyok, vagy úgy érzem, minden igyekezet hiába és fel kellene adni.

J. K. Rowling kinyomtatta és a hűtőjére ragasztotta a kiadóktól kapott számos elutasító levelet, melyeket kapott, hogy mindig szem előtt legyenek. És nem azért, hogy ostorozza magát, hanem, hogy ebből is erőt merítsen.

Ha megvannak az erőforrásaink egy lehetséges váltáshoz vagy továbblépéshez, akkor a fentiek ismeretén túl a legjobb, ha elképzeljük, mi lesz velünk pár év múlva, ha ugyanazt csináljuk és ugyanúgy élünk, mint most. Milyen lehetőségeink, kényszereink adódnak és hogyan változik körülöttünk a világ. És ne felejtsük el figyelembe venni azt sem, hogy addigra bizony pár évvel öregebbek is leszünk.

Vélemény, hozzászólás?