Végletek világaiban telik minden percem. Számot kell vetnem, le kell zárnom, újra kell kezdenem. Elengednem és megengednem kell egyszerre mindazt ami voltam, vagyok, leszek, akarok lenni vagy épp lennem kell. Ahogy a fájdalom mossa a lelkemet egyre jobban látszik mit visz, és mi marad.
Életem legmeghatározóbb szerepe volt, hogy feleség vagyok. A világ végéig kapaszkodnék ebbe és soha, de soha nem engedném el az asszonyi minőséget, amit Gergő mellett éltem meg. A barát, a szerető, a cinkostárs, álomtárs. Életet adtunk négy gyermeknek. Mellette vajúdtam, ő vágta el késsel a köldökzsinórt, mikor nem találtuk az ollót. Fogta a fejem, ha hánytam, és fordítva megtettem én is.
Mindent láttunk egymásból, és mindent szerettünk egymásban. Minden reggel azzal a kíváncsisággal néztünk egymás szemébe, ami hordozta az állandóság biztonságát, és a szabad változás lehetőségét. Együtt megélni a napokat 14 éven át, életem legnagyobb élménye volt. Eddig.
Most pedig kiürült az életem egy része és nincs a férjem, aki kíváncsi rám. Nincs a férjem, aki megerősít a döntésben, akinek a kezébe nyomhatom a babát, akinek teát főzhetek, akivel este sorozatot nézhetek, míg simogatom a fejét, bekenem a lábát, és fikázzuk az aktuálisan bámult sorozatot.
A Cápákat néztük együtt legutóbb, hétről hétre, és imádtuk jól megszakérteni a vállalkozásokat. Nem tudom képes leszek-e még egy részt megnézni. Egyedül biztos nem. De tudjátok, szerencsére baromira nem fontos, hogy képessé váljak nélküle a Cápák nézésére. Az a kereke a világnak nélkülem is forog tovább.
Van azonban olyan kerék, amit nekem kell forgatni. A saját vállalkozásomét. Ez egy olyan aspektusa az életemnek, ami már többször igyekezett felszínre törni, de én újra és újra úgy döntöttem, nem veszek ki annyit a házasságomból, amennyi áldozatot a vállalkozás követel. Most elvették a házasságomat, elvették a családunk fenntartóját. Mondhatnám, hogy két legyet ütök egy csapásra, bár ettől forog a gyomrom.
El kell tartsam a családomat, és létre is jött a tér, az energia felszabadult, az időmet nem tudom a szerelembe forgatni.
Vállalkozást kell építenem, és fogok is. Ettől tudok, és akarok is lelkes lenni. Hatalmas kaland, és fantasztikus emberek várnak rám. Egy egészen új világ, új kihívások, amiket megugorva büszke lehetek majd magamra, és a gyerekeim is büszkék lehetnek rám.
Az már egészen biztos, hogy ez a vállalkozósdi sem úgy fog alakulni az életemben, ahogy máséban. Mert most, ahogy ezeket a sorokat írom sem látom még tisztán, hogy mivel is szeretném megkeresni a napi betevőt.
Az, hogy az írás fontos szerepet kap, fantasztikus, mert ha valami, hát az szenvedély és álom régóta. Csak épp hihetetlen, hogy ez pénzt hozhat a konyhára. Ráadásul a gyerekek mellett is végezhető. Most is a fiaim vannak pici lányommal, míg ezeket a sorokat gépelem. Vakon gépelni is Gergő mellett tanultam meg, kapcsolatunk hajnalán. Milyen jól jön most….
Szóval az íráson kívül ruhaipari technikus vagyok. Erről papírom is van, bár soha nem dolgoztam benne. Vagyis ez így nem igaz, de végül morális vitába keveredtem a főnökkel, és azt mondtam, nem csinálom, bármennyire is szerettem szakmailag. Most is ez az első amit szélnek eresztek a lehetőségeim közül.
Ha varrás, akkor azt a fiaimnak hagyom meg, hogy pólószatyrokat készítsenek, amiket elvisznek a zöldségesbe, de ez nem A Vállalkozás. Ez az ő szerepük támogatása a világban, ami a legfontosabb feladatom. És ezt a feladatomat nem tudom ellátni addig, ameddig az én szerepemet nem kezdem el betölteni. Szóval vissza hozzám, aki varrónő nem leszek.
Lehetnék nyers pék. Jajj, ez olyan romantikus! Egy kis műhely, valahol a harmadik kerületben, ahol kekszek, kenyerek készülnek 4 darab aszalóban nap nap után. Minden nap lennének pástétomok, kedves vendégek, friss turmixok. Netán instant levesek. Csodás illatok, barátságos hangulat, rengeteg finomság.
De azt érzem, hogy egy ilyenhez nem csak a feleségi minőségem energiái kellenek, hanem az anyaiak is, amik jelen esetben nem nagyon vannak. Szép álom, de túl nagy falat. Ebben a percben, ennél az asztalnál úgy gondolom legalábbis. De holnap reggel megint magamba nézek majd ezzel a kérdéssel, egészen addig, amíg a nagy döntés meg nem születik.
Könyvkötés, teakeverés, vászonviaszozás, füstölő készítés, tarot kártya festés, mese illusztrálás, pecsét faragás, naptár festés, lelki támogatás, teadélután tartás….stb. Felsorolhatatlanok azok a megcsillanó lehetőséggyöngyök, amik körülöttem gurulásznak évek óta. Amiket meg-meg csodáltam és amikkel szerelembe is estem egy egy percre, és napokon keresztül áradoztam Gergőnek a fantasztikus ötletemről az esti simogatások alatt.
Az elmúló évek alatt megtanultuk, hogy ezek a gondolatok, bár reálisak is lehetnének, nem számomra, aki esténként semmi másra nem szánok időt, mint férj simogatásra, kényeztetésre. Gergő ezt nem bánta.
A pénzkeresésről Gergő azt gondolta, az az ő dolga, de ha akarok csinálni valamit, bátran fogjak neki. Nem igazán fogtam neki soha, vagy hamar rájöttem, hogy nem az én világom éjjel nyers zserbót készíteni rendelésre, mert azon sopánkodom, hogy nem volt rá időm. Amit vállaltam, mindig becsülettel megcsináltam, de aztán hagytam elhalni.
Mert Gergő fontosabb volt. Talán önigazolásnak tűnhet mindig ide kilyukadni, talán az is. De az a hála, ami most a szívemben megjelent, hogy én vele és az övé voltam mindaddig, amíg voltunk egymásnak, most életet ment. Lelket emel és hitet ad abban, hogy szabadult fel időm, energiám, amit átcsoportosítva pénzt és világot teremthetek gyermekeink és önmagam számára.
Az utolsó héten amit együtt töltöttünk, pigmenteket vásároltunk. Festékek készültek. Fantasztikusak lettek. Imádtam csinálni. A Pirosbúbocska mese színei készültek el elsőként. Ezzel a mesével gyógyulok meseterpián, ez volt a márciusi naptáram meséje, és kórházi ágya mellett is ezt meséltem el neki minden áldott nap, amíg tehettem. Ezt a mesét vittem volna az áprilisi mesetea délutánokra.
A mesetea is elkészült hozzá: kakukkfű, alma, fahéj ízharmóniában. Ezt iszogattuk esténként. Imádtuk. Ezt akarom tovább vinni. A meséket, a teákat, és a színeket. Nem is látok most mást semerre a lelkemben… kérdés, hogy amit a lelkemben látok, az a világ számára láthatóvá tehető-e, és a világ hajlandó-e pénzt áldozni rá, olyan mértékben, hogy én fenntartsak egy családot belőle.
Hány mesetea délután kell egy hónapban, héten? Mennyi festék fogy el, milyen áron? Hány grammos teákat csomagoljak a gyerekekkel? Milyen vállalkozási formában gondolkodjak? Hogyan kezdjek mindebbe bele? Ma még nem tudom a választ, de napról napra fog a kép tisztulni, és az én vállalkozásom égigérő paszulyának három babocskája a földbe került.
MESE. TEA. SZÍN. Ezek az indák egymásba fonódva hozzák létre azt a világot, ahol az én aranytojást tojó tyúkom lakik, és bár mászni kell, és jönnek majd az óriások is és a veszedelmek, én készen állok rá és a bőség jutalmát élvezhetjük majd a gyermekeimmel.
Szilda történetének következő részét itt, a linkre kattintva olvashatod el.
Fotók: A szerző felvételei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
