Vállalkozói home office három gyerekkel

Állandóan beleütközöm olyan felesleges vitákba, hogy a vállalkozói vagy az alkalmazotti lét jobb-e egy anyának. Pontosabban a gyermekének. Ki erre esküszik, ki arra. Mert az egyik kiszámíthatóbb fizetés szempontjából, a másik pedig rugalmasabb a gyermekkel tölthető időt tekintve. Én viszont csak leírom, hogy néz ki egy átlagos napom vállalkozóként 20 év alkalmazotti lét után, három gyermek (12, 10, 2) és egy szintén vállalkozó férj mellett. Aztán ki-ki döntse el magának, ha van egyáltalán mit. Vendégszerzőnk, d’Elhougne Viktória írása.

Reggeli munkapróbálkozás

Reggel hatra van beállítva az ébresztőm, de mostanában sokszor a középsőm kelt rendszerint későn. Hiába, van, hogy extra hosszúra nyúlik az éjszakai műszak. Amíg a kávémat ölelgetem, a nagyok megreggeliznek és ha szerencsém van, a Kicsi még alszik. Ha nincs, akkor telehalandzsázza a fejemet, amelyre értelmes reakciókat várna. Ha te is csak kávé után vagy beszámítható, sejtheted, hogy mennyire nehéz ez. Ráadásul én két kávés vagyok…

Hét órára viszont már nagyjából képben, és ekkor nézek bele először a határidőnaplómba. Ott látom, hogy mik várnak rám aznap. Vasárnaponként ugyanis megtervezem a következő hetemet, hogy biztosan ne maradjon el semmi és ki senki. Szövegíróként, kommunikációs emberként itthonról dolgozom a Kicsi mellett, aki ugyan már bölcsis, csak nincs hozzá intézményünk. (Ez hosszú lenne, inkább bele sem kezdek.)

A nagyok fél nyolckor mennek el itthonról a suliba. Ha ügyes voltam, az általam készített tízóraival, ha nem, akkor egy kis pénzzel. Tudom ciki, de vannak napok, hogy egyszerűen nincs itthon szendvicsbe való, mert elfelejtettem venni. Így is sokszor futok ki reggel a boltba miattuk, ha a Kicsi nem ordít.

Délelőtti látszatmunka

Miután a nagyok elmentek, egyedül maradok a kis ördögfiókával, az aznapra betervezett cikkekkel, kommunikációs elemzésekkel, egyéb projektekkel és persze a háztartással. (A férjem követhetetlen beosztás szerint él: mindig máskor kel, viszont mindig hajnalig dolgozik.)

Az első ilyen, csak a Kicsivel töltött órát viszont nagyon szeretem. Megetetem és jól bennefelejtem az etetőszékben. Adok neki pár kisautót, ceruzát, füzetet, ropit, vizet, és leülök a géphez. Tudom, hogy csak fél órám van, mert annyit bír ki bezárva. Persze ez a 30 perc sem az elmélyült munkáról szól, hiszen 20 másodpercenként szól hozzám, mutat valamit, vagy kér új színt (hiába van előtte). Ezért ebben az időben a könnyebb feladatokat végzem el.

Kilenc körül azonban már mozoghatnékja van és időjárástól függően vagy kimegyünk egész délelőttre játszani (lőttek a melónak) vagy bent maradunk a házban. Utóbbi esetben ekkor kerül sor a házimunkára. A minap ez a következőképpen zajlott:

Házimunka áramütéssel

Villámgyorsan betápláltuk a ruhát a „látvány-mosógépbe” (elől töltős), és míg az végezte a dolgát, nekiálltam elmosogatni az előző esti edényeket. (Igen, ilyen trehány vagyok. Az esetek 90 százalékában nem csörömpölök este.) Engem, esküszöm ez tart fiatalon! Mármint a reggeli mosogatás. Az átfolyó vízmelegítőnk ugyanis szerintem kontakthibás, mert folyamatosan megráz az áram. Apró szúrások tömkelegét kapom ilyenkor és bár mindig megfogadom, hogy nem kérek többet az ilyen jellegű ráncfelvarrásból és szólok a páromnak, mire odajutok, rendszerint elfelejtem.

Miután tegnap is szétrázott az áram, nekiestem volna krumplit pucolni az ebédhez, de ekkor furcsa hangok jöttek ki a fürdőből. Abban a pillanatban rájöttem, hogy nem dugtam be a csövet a lefolyónyílásba (most fogjuk átalakítani a fürdőszobát, ezért még régi rendszer szerint mosunk). Rohanás, gép ki, felmosó kézbe, káromkodás visszafogva, gyerek küszöbre állítva. 10 perc múlva ragyog is minden. Még örülni is volt kedvem, sőt, ha már ott jártam, nekiestem a WC-nek is. Teljes döbbenettel vettem azonban tudomásul, hogy elfogyott a WC-kefénk. Így, ahogy mondom.

Amikor a budi is éhes

Én még ilyet nem láttam. A WC-kefénk keferészének több mint fele hiányzik. Nem ismerem ezt a jelenséget, lehet, hogy ez teljesen normális. Éhes lenne a budink? (A család állandóan az és még a kajakészítéshez hozzá sem kezdtem…) Szóval rendesen eltűntek a kefeszőrök… Na, mindegy, nem agyaltam rajta túl sokat, mert még szárazra is akartam törölni a padlót. Ha már lúd, legyen kövér. (Na jó, nem akartam, de azt sem, hogy a Kicsi mindent összejárkáljon, aztán vizes zoknival futkosson a folyosón.)

Drága legkisebbem viszont utánzós korszakában van, ezért úgy döntött, ő is besegít. Míg én a padlót szárítottam a fürdőben, addig ő a közlekedőt törölgette. Díszpárnával. Fehérrel. Itt röhögtem fel először a nap folyamán olyan istenigazából, mert szerintem már akkor éreztem, hogy hosszú nap lesz ez. Máshogy úgyse menne. A sírástól nem lesz jobb a helyzet.

Közben a fejemben ott volt végig, hogy mi mindent kellene még aznap elvégeznem, és vajon át tudok-e tenni bármit is másnapra, ha hajnalig nem jönne össze. Szerintem a kisfiam megérezte a gondomat, mert nyugodtra váltott, így ismét le tudtam ülni a géphez.

Munkapróbálkozás – 2. fázis

Viszont mivel nem volt bezárva az etetőszékébe, mellettem akart játszani. Amúgy sem nagy az asztalom, már csak ő hiányzott mellém. Persze ha csak építene ilyenkor nem is lenne akkora gond, de kitalált egy új játékot, a Mi van benne? elnevezésűt.

Ez annyit tesz, hogy elővesz egy Kindertojás-belsőt, beletesz valamit, megrázza, nekem pedig ki kell találnom, hogy mi van benne. Pontosabban minden darabnál meg kell ezt kérdeznem, mert csak akkor nyitja ki. Ha nem kérdezem, addig mondja, hogy „benne-benne”, ameddig be nem kattanok. Inkább kérdezek. A tojás tartalmát pedig egyesével leteszi a könyökömhöz. Vagy a klaviatúrára. Esetleg a karomra. Mindeközben pedig dolgozom. Egyre ügyesebb vagyok ebben a szimultán műfajban. Ha viszont közben főzök is, kudarcot vallok.

Egy kis ráadásszívbaj

Tegnap is kifutott a kutyakaja főzővize, eláztatta a tűzhelyet, szétfolyt a padlón. Igen, jól sejted. Ezt is ketten sikáltuk fel. Én ronggyal, a kicsi párnával. Akkora már mindegy volt.

Viszont, ha hiszed, ha nem, végül még az ebéddel is elkészültem 12:10-re és rendet is raktam a házban. (Na, ilyen is max. háromszor sikerül egy héten.)

Ezek után délutánra „csak” 2 és fél órás megelőző tetűírtást játszottunk, mert a suliból jött a hír, mi pedig rendesek vagyunk. Majd este a kicsi úgy döntött, hogy szeretne kórházba menni. Mert az olyan izgalmas, meg amúgy is, a „bababácsi” vizsgálja csak meg. Szerencsére este fél kilenckor már itthon is voltunk, túl egy sikeres legódarab-kiszedésen az orrából.  

Kivételesen hamar elaludt mindegyik gyermek, és végre fél tízkor neki is eshettem az aznapi maradék munkának. Fél kettőig voltam fent, de megérte, mert reggel az ügyfeleim elégedetten olvasták a legújabb tartalmakat. Tőlük is csak annyira futotta, hogy „Fullos.” meg „Remek.” Hiába, vállalkozni nem egy szünidei munka.

Utószó

Ma este még – mintegy zárásként – a lányom is eláztatta a fürdőt az esti fürdővízzel (úgy látszik, ez öröklődő), a fiam sántítva jött haza az edzéséről, a Kicsi pedig belázasodott. Még két marketing kommunikáció elemzést el kellene készítenem és ezt az írást is lezárnom végre. (7 órája írom…) 21:50 van. Szerinted?

Olvasnál még Viktől? Blogját itt találod.

Kiemelt fotós és cikkfotók: A szerző felvételei

Vélemény, hozzászólás?