A boldogság még csak ígéret, amit elhiszek, de az örömteli pillanatok és kihívást jelentő feladatok minden napot emlékezetessé és lélekmelengetővé tesznek. Sikerélmények, meglepetések, beláthatatlan helyzetek, majd megoldások tarkítják életünket, aminek percei ólomsúlyként nehezednek ránk. Néha sablonosnak érzem magam, de valahogy mégis ilyen romantikus ez az egész. Vagy csak ilyenné idealizálja naiv világom. Az biztos, hogy a derű nem hagy cserben bennünket.
Egy hónap. Ennyi telt. Mintha most lett volna a nap, amikor Gergő anyukája a telefonban kimondta azt a szót, amit sosem akartam hallani: meghalt. A halk, különleges dallam még most is itt cseng a fülemben.
Vasárnap volt. Szép idő. Nem olyan, mint mostanában. A telkünkre mentem takarítani. Mikor a hír befutott, már ott voltak páran közelebbi és távolabbi ismerősök. Csupa nő és anyuka. Csend lett. Én leültem a jurta ajtóval szemben a földre. Ültem, peregtek a gondolatok, újratervezés, világvége, új kapuk kitárulása, minden, de minden megváltozott. Akkor, abban a pillanatban még én sem tudtam, mennyire megváltoztam.
Eddig egy olyan nő voltam, aki a közértig sem szívesen ment el a férje nélkül, vagy inkább a férje mellől. Az otthonom mindig romokban volt, és azt sem tudtam, hol áll a fejem. Na, most nem az jön, hogy elkezdem magam fényezni, hogy csodás az otthonom, és mindig összeszedett vagyok, pedig majdnem. Az biztos, hogy veszem a hétköznapok tarka akadályait és talán csak pár ősz hajszállal lett több a hajamban, de az most úgyis az önkifejezés egyik formája.
A gyerekek stabil közege a legfontosabb. Ehhez kell napirend és anyagi fedezet, ami ezt a napirendet biztosítja. Mert nem elég a papírra vetni, hogy vacsoraidő, nem árt, ha van mit az asztalra tenni. Tehát pénzt kell keresni, gyereket szórakoztatni és vacsorát főzni. Mi sem egyszerűbb!
A gyerekek egészen hihetetlenül vették az akadályokat. Vannak helyzetek, ahol érződik rajtuk, hogy érzékenyebbek, mint két hónapja, de be kell lássuk, hogy egy folyamat részei voltunk, ahol ez a fordulat, bár váratlanul ért minket és hatalmas a veszteség, mégis felkészültté váltunk a változásra, mire bekövetkezett. Néha nevetek magamon, hogy miket is kérdeztem volna meg Gergőtől, ha tudom, hogy most mi vár rám.
Például egyetlenegy fejlámpát sem találok, ami nélkül eddig egyetlen jurtanap sem volt elképzelhető. Most valahogy csak sikerül, bár párszor eszembe jut, hogy jól jönne. Szerencsére hosszabbodnak a nappalok, ha az idő nem is melegszik, így a sötét udvarral való megküzdés ritkábban előforduló helyzet.
Ami a pénzkeresést illeti, különleges fordulatok követik egymást. Az írás került előtérbe, ami hatalmas áldás, hisz magam sem hiszem, hogy ép ésszel tudnám végigcsinálni ezt a folyamatot, ha nem írnék ki magamból mindent. Az, hogy ezt többen olvasmányosnak találják/találjátok, hihetetlen ajándék és motiváció.
Bízom benne, hogy ez a vonal megerősödik, és az egyik fő lába lehet a család megélhetésének. Gyerek mellett is remekül be tudom illeszteni a napba. Eddig is megszokott jelenség volt, hogy anyához most egy kicsit ne szóljunk, mert épp le szeretne gyorsan írni valamit. A fiúk ilyenkor már remekül eljátszanak Margitvirággal, Hanka is elmolyol a babái között. Áldott jó gyerekek. Az írás mellett a teadélutánok formálódnak, itt Piliscsabán folytatjuk barátnőmmel a megkezdett havi zenebölcsiket, és én is felveszem a saját kis fonalamat, amit elejtettem április közepén.
Sok terv kering a levegőben, amihez úgy tűnik, KATÁ-s vállalkozást kell indítanom. Jól megfontolandó, hogy milyen tevékenységi körrel, és mi az, amit esetleg még mielőbb el kellene sajátítani a biztos alaphoz. Remek stáb áll ehhez rendelkezésre, bízom benne, hogy pár hét, és sínen lesz ez a jogi vonal is az elvi után.
Ami a vacsorakészítést illeti, rá kellett jönnöm, hogy egyedülálló anyukaként hihetetlenül szigorú vagyok. Nem kiabálok annyit, bár a kiabálásról már évek óta tudom, hogy nem a gyerekeknek szól, hanem Gergőhöz forduló segélykiáltásnak szántam, ami általában nem ért célba ezen formájában.
Szóval most, hogy nem dobhatom be a törölközőt, egészen higgadtan és ellentmondást nem tűrően tudok fegyelmet tartani, ha épp éles a helyzet. Így az együttfőzések is igazán jó hangulatban és hatékonyan zajlanak. Mindenki elmosogat maga után, így nekem már csak némi takarítás marad, ami meglepő módon így sem két perc, de addig mindenki mesekönyvet nézeget, vagy PlayStationnel játszik. Utóbbi például egy új szerzemény a fiúk nagy örömére. Képzelhetitek, hogy a könyv vagy a konzol nyer.
Na, azért igyekszem a könyvet előtérbe helyezni, de ebben még van mit fejlődnöm, főleg, ha rendet akarok a konyhában, és nem tudok igazán minőségi jelenlétet biztosítani a skacoknak. Súlyos libikóka ez, de ahogy a konyhában kialakítom a fegyelmet, úgy magam számára is szigorú határokat kell húzzak abban, hogy minek hol és meddig van helye. Van, hogy marad reggelre mosogatni való, vagy éjszakai szállást kér a mosott ruha a mosógéptől. Ezekben a sorokban az az igazán meglepő, hogy eddig, ha ilyen történt, azt nagy ívben… szóval nem érdekelt. Most még a tiszta ruhák is elérkeznek a tulajdonos szekrényének vonzáskörzetébe. Ez hatalmas változás. Ahogy az is, ha valami elmarad, akkor az zavar.
Átrendeztem a jurtát. Fő helyre, a kályha mellé került az íróasztalom. Látom a játszó gyerekeket és a konyha is egy ugrásra van. A ropogó tűz, már ha sikerül begyújtanom ebben a zúzmarás májusban, akkor épp a derekamat melegíti, amit télen nagyra fogok értékelni.
Rengeteget kell vezetnem. Hát ez eleinte rémesen kimerített, de mostanra valahogy azért szeretem is. Zenét hallgatunk, énekelünk, és itt beszélgetünk rengeteget a srácokkal, mi minden mozog a lelkükben. Csodálatos gondolatokat osztanak meg velem és egymással egyaránt. Jó velük együtt lenni ilyenkor. Nagyi, ovi, optikus, sokféle úti célunk volt már.
Természetesen mindez nem zajlódhatott le anélkül, hogy az első autószervízre ne lett volna szükség. Csak akksi probléma, de azt nem apróztuk el. Kaland és kacagás érte egymást, de minden küldetést teljesítettünk szerencsésen.
És ez a mondat valójában az egész hónapot jellemzi. Új csapat, új család épül fokról fokra. Szeretjük egymást nagyon, és nagyon sokan szeretnek minket.
Az a rengeteg támogatás, ami hozzánk érkezik, akár emberileg, akár anyagilag, megengedi nekem azt a luxust, hogy pánik nélkül építgethetem a jövőnket, és nem kell egyszerre szembenézzek az élet összes mumusával. Így csak pár főellenség jut minden napra, akikkel leszámolunk, sírunk egy kicsit, majd tesszük tovább a dolgunkat.
