7 évvel ezelőtt, életem egyik legszebb kora tavaszi napján, amikor a klinikán a karomban tartottam a bebugyolált újszülött kislányomat, hirtelen szíven ütött a felismerés, hogy most már végérvényesen példakép lettem. Nem mindegy hogyan élem az életemet és milyen mintát adok neki. Megígértem a kislányomnak, hogy boldog anyukája leszek, megvalósítom az álmaimat és hallgatok a megérzéseimre. Segítem azzá válni, aki lenni szeretne, azáltal, hogy én is azt az életet élem, amit szeretnék. Őszintén, szabadon.
Persze a rózsaszín idill után jött az első hidegzuhany. Egy év simán elröppent a kezdeti nehézségekkel: végeláthatatlan kialvatlanság, szélsőséges hormonális változások, a belső megfeleléskényszer a sok szerepelvárásnak, a teljes testi-lelki szétesés, néha szellemi is. Amikor a konyhából elindultam a kamra felé és a két méteres út közepén elfelejtettem, miért is indultam, na akkor határoztam el, hogy elég volt a négy fal közé szorulásból.
Lelkesen csatlakoztam a szintén kisgyermekes coach barátnőm, anyákat támogató, akkor még „pilot” Anyacsavar csoportjába, hogy végre visszataláljak önmagamhoz és újra figyelhessek befelé. Mondhatjuk úgy is, hogy az anyává válás intenzív, nyilván sok-sok örömet is hozó folyamatának hatására lassan én is újjászülettem, lelkileg és szellemileg mindenképpen. A testire pedig ennek hatására gyúrtam rá :).
Viszont ehhez kellett más „hasonló” anyák támogatása, egy megtartó közeg, ahol tudatosan és rendszeresen dolgoztam az önbizalmam visszaépítésén. Nem mellesleg szükségem volt családi támogatásra, megbízható gyerekfelvigyázó segítségre is, amíg töltődtem.
Így 2013 szeptemberében szabadon döntöttem arról, hogy szeretnék teljes állásba visszamenni dolgozni az akkori munkahelyemre. Éreztem, hogy nekem ez a változás biztosan jót tesz és a másfél éves extrovertált kislányom is szeretni fogja a bölcsit. Ebben a döntésemben akkor a férjem és a szüleim is támogattak. A tágabb környezetemtől azért kaptam a sztereotíp „karrierista-anya” ívet, de már nem számított. A saját belső hangomat követtem. Persze a sok kritika miatt néha még visszatért a kisördög, de az idő engem igazolt, jók voltak a megérzéseim. A gyerekem kinyílt, imádta a közösséget, én pedig a munkámból is újra töltődhettem (nem mellékesen anyagilag is jobban éltünk).
Számomra meghatározó elem a felelősségvállalás, a saját jól létemért. Rajtam múlik, hogy mit kezdek az életemmel. Azt tudtam, hogy soha többé nem akarok külső (szerep) elvárásoknak megfelelni, a saját értékrendemet szeretném követni és megtalálni a saját utamat a boldogságom felé.
Mindig is imádtam a munkámat, korábban vezérigazgatósági asszisztensként rengeteget tanultam a multis közegben. Mindig hálás leszek az összes felsővezetőnek, akiktől napi szinten láttam, hogy példaképpé válni kiváltság és óriási felelősség egyben. Egyszerre hat másokra és belülről is formál.
Egyetem alatt és után angoltanárként dolgoztam; mindig is mások fejlődésének támogatása, a tudásom legjavának átadása villanyozott fel. A multiknál ugyanezt folytattam, használtam az erősségeimet. Partnerként támogattam magam körül a vezetőket, fontos volt számomra mások személyre szabott fejlődésének támogatása. Ezt hívják ma coaching szemléletű vezetésnek, amit akkoriban még nem tudtam. Csak annyit, hogy ez a belső hajtóerő adja számomra a flow-élményt.
Végül a felsővezetők támogatásán keresztül találtam rá az igazi küldetésemre, a vezetőfejlesztésre. A mellettük szerzett sok éves tapasztalat, az értékes visszajelzéseik és az általuk magamról tanultak vezettek el a saját vezetői képességeim kibontakoztatásához.
Igaz, a gyerek születésével a feje tetejére állt minden, de boldogan vállaltam – ez az élmény is kellett ahhoz, hogy az alapoktól kezdjem el újjáépíteni magam.
Nyilvánvalóan nem tervezetten, de a megújulás folyamatában értek komoly veszteségek is. Mind az anyagiak, mind emberi kapcsolatok terén. Ezek közül a legfontosabbat emelném csak ki, a volt férjemmel végül közösen úgy döntöttük, hogy elválunk. Ezt a döntést volt a legnehezebb meghozni, de utólag ezt a „megérzést” is igazolta az idő – az önmagunkért, a saját jól létünkért vállalt felelősséggel mutatjuk a kislányunknak a legjobb példát, aki mára kiegyensúlyozott és boldog első osztályos.
3 hosszú évbe telt, mire bele mertem vágni az önmegvalósításba, de ez is az utam része volt, nem kevés ellenállással és sok fájdalmas szembenézéssel. Így szép lassan érett meg bennem az elhatározás, hogy szintet lépek.
Ismét tudatosan változtattam meg a támogató környezetet magam körül azzal, hogy beiratkoztam a számomra sorsfordító coach képzésre. A belső küzdelmeimben ekkor már coach mentoraim és a szupervizorom is támogattak, amiért örökké hálás leszek nekik.
Több év intenzív lelki rendrakás, kemény önismereti- és terepmunka után, 2017 májusában végleg elköszöntem az alkalmazotti léttől és megalapítottam a saját vállalkozásomat Present coaching és tréning néven, amiben azóta is dolgozom, főként felsővezetőkkel, egyéni- és teamcoachként, személyes hatékonyság trénerként. Több kollégával partneri együttműködésben vagyok és nem titkolt vágyam, hogy hamarosan nem csak a vállalkozásomban, hanem a cégemen dolgozzak.
Az együttműködésfejlesztés mellett fő célom, hogy női vezetőket támogassak az önazonos működésük felé vezető önismereti úton, hogy minél többen képviselhessék magukat a felsővezetésben. Hiszem, hogy a női minőség, nézőpont behozása a felsővezetésbe, a férfiak tudását és tapasztalatát kiegészíti, megsokszorozza, azaz együttműködésben erősítik egymást. Több jó példa van már arra, hogy az a cég sokkal nyereségesebb, aminek sikerességén nők és férfiak partnerként dolgoznak a felsővezetésben is.
Úgy tekintek a vállalkozásomra, mint a második gyermekemre, akit ugyanúgy világra kellett hoznom, annyi különbséggel, hogy ezt a csodát nekem nem 9 hónapig, hanem 3 évig tartott „kihordani”.
Bátran állítom, hogy önmagamat nehezebb volt „megszülni”, mint anno a lányomat. Gyökeresen nem változtam meg, mert az értékeim ugyanazok maradtak. Viszont az önmegvalósítás és a boldogságom összekapcsolása révén erősen átformálódott az öngondoskodásról alkotott képem.
Belső hajtóerőmre rátalálni egyedi tanulási folyamat volt. Ehhez a huhogók hangját elcsendesítve, befelé figyeltem. Hogy meghalljam a saját hangom és kövessem a megérzéseimet. Ebben a folyamatban sokszor profi segítőkre, támogatókra volt szükségem.
Az önmegvalósítás irányába tett lépéseim olyan energiákat szabadítottak fel bennem, amire már régóta vágytam. Hiszek abban, hogy nem csak nehézségek és veszteségek árán tanulunk.
Önazonosan élni számomra azt jelenti, hogy olyan életcélom van, amiért érdemes élnem. Akkor is csinálnám, ha nem fizetnének érte. Amitől úgy tudok megújulni, hogy napi szinten boldog vagyok. Minden egyes pici napi siker tovább táplálja az önbizalmamat.
Nem kell feltétlenül összeomlani, elválni ahhoz, hogy bejárjuk a saját utunkat. Szabad döntéseim a körülményeim megváltoztatásáról adták meg nekem azt az energiát, hajtóerőt vagy hívjuk inkább életerőnek, amitől beindult a tenni akarás, a folyamatos építkezés, növekedés. Ehhez a támogató közeg elengedhetetlen. Persze az érzelmi hullámvasút nem kikerülhető. Nekem is voltak és bizonyára még lesznek is mélypontok, amiért hálás vagyok, mert az érzelmeim mindig tisztán mutatják az utamat, előre. Számomra óriási erőt ad az, amikor tudom, hogy mindezt egy felfelé ívelő spirálban teszem. Minden másra ott a Mastercard. ?
A siker és boldogság sokféleképpen érhető el. Mindenkinek más az életútja, másfajta vágyak alapján éli az életét. Éppen ezért mindenkinek magának kell kijelölnie a saját útját. Olyan saját célt kell kitűznie, amely passzol az életébe, az értékrendjébe.
5 éve még nem sejtettem, hogy executive coach leszek, de folyamatosan kerestem a saját utamat. Volt egy álmom a kiteljesedésről: család és karrier, siker és szerethetőség (Sheryl Sandberg előtt, és után is, szabadon).
Higgyetek abban, hogy amit igazán, szívből szeretnétek, az megvalósítható, mert ebből jön az erő, amíg mindig Veletek van! Aztán már csak bízzatok a folyamatban. Ha pedig netán hatékonyabban szeretnétek haladni, bátran válasszatok magatok mellé kísérőnek egy jó coach-ot, megérik a pénzüket ?
