Reggel, indulásra készen állok az előszobában. Még egy gyors pillantás a tükörbe: végülis rendben van a csíkos blézer, jól áll a szoknya. Takarja a hasamon és a combomon lágyan dudorodó zsírpárnákat. Már megbékéltem velük, több évtizede kísérik figyelemmel mindennapjaimat. Bálint Cecília írása.
Behúzom magam mögött a kaput, sietek a villamoshoz. Pár sarokkal odébb megcsap a kézműves pékségből terjengő édes, vajas, fahéjas illat. No, de gyerünk tovább, gondoljunk valami másra. Lássuk csak, mit tartogat a mai nap. Néhány telefon, iratrendezés, anyagok előkészítése, szóval semmi különös. Remek, a főnök nem lesz ma bent, remélem a szomszéd irodából sem fognak átkurjantani néhány váratlan feladatot a fejemhez vágva. Ezen már a villamoson gondolkodom és igazából bánom, hogy nem ugrottam be a fahéjas csigáért. Nem baj, nemsokára átszállok, az aluljáróban majd veszek valamit. Na, mikor érünk már oda! Még két megálló, még egy, piros lámpa, na végre!
Micsoda? Még nem sült ki a csokis kifli? Huh, akkor kérek 10 dkg fahéjas tekercset, meg ugyanannyit a túrós barackos párnából és 2-2 db sajtos, ill. juhtúrós pogácsát. Mákos sütijük ugye nincs most semmilyen? Ja, ez a mézes-mákos? Nem láttam. Kérek ebből is 2 db-ot.
De jó, most már van reggelim és tízóraim. Igazság szerint elég lenne a 4 fős családunknak is, de majd legfeljebb beosztom. Kis dobozkában, szinte légmentesen tárolva jó lesz ez holnap is.
Néhány órával később a multinacionális cég asszisztensi íróasztalánál majszolom a papírzacskó alján ragadt értékes morzsákat. Már csak egy tekercsem maradt. Talán megéri a holnapot, de ki tudja… Jó sok feladatot is megcsináltam már. Kinézek az ablakon. Vajon így lesz ez mindig? Tényleg ezt szeretném csinálni nyugdíjas koromig? Ami legjobb esetben is még 25 év. Belegondolni is ijesztő.
Ebéd utáni kávéhoz megfelezzük kolléganőmmel a fiókomban lapuló elárvult fahéjas tekercset. Elmeséli, hogy nem érzi jól magát az utóbbi időben. Nem tudná megmondani mi is a gond, de valahogy olyan nyúlós és kedvetlen, úgy érzi, szürkén telnek a napjai. Feltettem neki néhány kérdést, hosszan elbeszélgettünk minden féléről, és filozofáltunk az élet dolgairól. Amikor kilépett az ajtómon, még amolyan Columbo-s módon visszafordult:
Tudod mit? Elmúlt! Hetek óta most először nem érzem azt a nyúlós szürkeséget!
Ahogy becsukódott az irodám ajtaja mögötte, különös érzés fogott el. Valami új élményszámba menő bizonyosság bizsergette tagjaimat: ez az, ezt kell csinálnom, ez az én utam. Hiszen máskor is megfigyeltem már, hogy sokan jönnek be hozzám problémáikkal és szemmel láthatóan feltöltődve, megoldásra készen állnak fel, megkönnyebbülve távoznak beszélgetéseink után.
Alig egy év alatt három coach-képzésre is beiratkoztam, és faltam a tananyagot. Fahéjas tekercset pedig valahogy egyre kevesebbet. Nagyon tetszett ez a pozitív pszichológiai alapokon nyugvó segítő és problémamegoldó módszertan. Rengeteg előnyét és perspektíváját tárták fel előttem az elvégzett tanfolyamok.
Kisvártatva le is vizsgáztam, elkezdtem intézni a vállalkozásom adminisztratív elindítását, és közben egyre azon gondolkoztam, mi lehetne az én egyedi területem. Kiknek tudnék a leghitelesebben segíteni? Kikkel foglalkoznék igazán szívesen?
Coach-diplomám átvételére készülődve belebújtam csíkos blézerembe és ezúttal meg kellett állapítanom, hogy nem áll már olyan jól rajtam. Lötyög a hasamnál. Amit igazából el sem kellene többé takarni. Beljebb kell majd varrni a gombot.
Kezdtem kapizsgálni, hogy van összefüggés a súlyom alakulása és aközött, hogy milyen gondolatok és érzelmek uralják napjaimat. Mégis én lepődtem meg a legjobban, amikor egy tudományos könyv oldalain (tipikusnak mondható) történetem hátteréről és további szövevényes összefüggésekről olvastam. Majd még több könyvbe és cikkbe ástam bele magam, és újabb két tanfolyamot végeztem el, most már célzottan erre a területre fókuszálva.
Jelenleg testsúly-coaching néven olyan emberekkel foglalkozom, akik úgy érzik ideális testsúlyuk fölötti, vagy éppen alatti számot mutat a mérleg, és nincs ötletük, hogyan és min változtathatnának, hiszen annyi mindent próbáltak már, mindhiába. Vagy éppen komoly fogyókúra után azon aggódnak, hogy hogyan tudják majd ezt a súlyt megtartani.
Nagy melegséggel tölti el a szívemet, amikor azt látom, hogy elindulnak és haladnak a céljuk felé. Modern kutatások eredményeire alapozva azt vallom, hogy a táplálkozás és a mozgás csak másodlagos tényező a súlyunk alakulásában.
Ami igazán meghatározó, az az agyunkban futó program, ami többek között azt irányítja, hogy a bevitt táplálékból mi és hogyan hasznosuljon, az edzésmunka mely testterületre hogyan hasson ki. Ezt a programot pedig kognitív, ill. érzelmi munkával lehet felülírni.
Nem megy magától, de ha valaki rászánja magát, akkor rendkívül tanulságos, élvezetes és az egész testre-lélekre kiható önismereti utazásban lesz része, ami hosszú távon is kifizetődik.
