Barion Pixel Skip to content

Merjétek férfias szakmákban is kipróbálni magatokat! – üzeni Nina Lindblom, a finn DJ

Nina Lindblom mintha kettős életet élne. Esténként technot kever a legmenőbb budapesti bárokban, nappal pedig elegáns ruhában kulturális menedzsmenttel foglalkozik. A kettő kitűnően megfér egymás mellett! Ezt bebizonyította az általa megálmodott Space U rendezvény is, ahova olyan területek női szakértőit hívta meg, amelyeken a nők még kisebbségben vannak. Mint például a Dj szakma.

Ninával ebédszünetben találkozunk a Béla kávéházban a Bartók Béla körúton. A kávézó a Finnagora nevű finn kulturális intézet  mellett van, ami Nina Lindblom munkahelye. Elegáns megjelenése cseppet sem sejteti, hogy Budapest egyik menő lemezlovasával, művésznevén Femininával ülök szemben, de miért is ne lehetne egy DJ elegáns. Bár bevallom őszintén: női lemezlovast még sohasem láttam élőben. Nina is megerősíti, hogy még mindig férfias szakmának tartják az övét. Épp az az egyik célja, hogy minél több nő álljon be a keverőpult mögé.

“Szeretek fellépni. A fellépés előtt néha azt kérdezem magamtól, hogy most miért csinálom ezt? Miért állok ki a közönség elé szerepelni? De amikor ott vagyok a pult mögött és látom az emberek arcán az örömöt, az extázist, akkor azt érzem, hogy igen, ez az, amit szeretek csinálni.” – mondja Nina.

Nina Turkuban, egy kis finn városban született. Közel egy évre érkezett Magyarországra egy ösztöndíjjal a finn kulturális intézethez, a FinnAgorához. Itt ugyan kulturális menedzsmentet csinál, de szabadidejében Budapest menő klubjaiban keveri a zenét. Tapasztalatai szerint Magyarországon különösen kevés a nő ebben a szakmában, épp ezért érezte kihívásnak, hogy azon dolgozzon, hogy minél több nő kapjon kedvet a lemezlovaskodáshoz.

“Ez egy férfiak által dominált terület, különösen a techno zene világa, amiben én is mozgok. De épp ez volt benne a kihívás. Az igaz, hogy ez egy technikai szakma, ismerni kell az eszközöket, a különböző gombokat és ez nem könnyű. Ehhez nem elég szeretni a zenét, hanem sokat kell tanulni, mert maga a zenekeverés nagyon alapos technikai tudást igényel.

Nőként nehezebb ebben a világban érvényesülni, de ez nem olyan amit nyíltan kimondanak, hanem inkább olyan, amit éreztetnek veled. A férfiak például sokkal segítőkészebbek egymás között. Azt látod, hogy több kontakt cserél gazdát a férfiak között, mint a vegyes neműek között.” – magyarázza Nina, hogy mi vezette arra, hogy küzdjön a nők egyenjogúságáért ebben a kulturális ágban.

Ezért Space U címmel két napos rendezvényt szervezett a FinnAgora keretein belül. Ide olyan szakmák szakértőit hívta meg, amelyekben a nők alulreprezentáltak. A programban többek között DJ és producer workshop is szerepelt a budapesti Dj LAU és a helsinki MYÖS Dj kollektiva vezetésével. 

Feminina első fellépése hazájában, Turkuban volt, összesen négyen jöttek el meghallgatni, de ez egyáltalán nem kedvetlenítette el. A ma 26 esztendős Nina három éve kezdett el DJ-ként fellépni. Amikor otthon közölte, hogy lemezlovas lesz, az édesanyja viccesen megjegyezte, hogy siet beszerezni egy füldugót. De a viccet félretéve, az ötlet otthon támogatástra talált.

Budapesten már sokkal nagyobb közönség előtt zenél, volt már olyan estje, ahol több, mint hatszázan voltak. Az egyik legnagyobb sikere a LÄRM nevű, világszinten is az egyik legjobb underground technoklubnak tartott budapesti helyszínen volt.

“Ez a fellépés szinte hihetetlen volt, olyan, mintha a felhők tetején ülnék és ott zenélnék. Egy ilyen eseményen nagyon kell bíznod abban, hogy amit csinálsz az jó, mert ha bizonytalan vagy, azt megérzi a közönség.” – árulja el a titkát Nina.

Azt elismeri, hogy nehéz lesz visszatérnie a finn kisvárosba, ahol eddig élt a pörgős és sikeres budapesti hónapok után. Nina szinte mindennap gyűjti a zenéket a műsoraihoz, és ez nem kevés pénzébe kerül, mert az úgynevezett trackekért fizetni kell a jogdíjakat. Azt mondja, nem kap kevezebb gázsit a fellépésekért, mint férfi kollegái, ezen a téren valódi az egyenjogúság. Amin javítani kell szerinte az az, hogy a nők merjenek kiállni magukért, és támogassák egymást.

Nina egyelőre nem akar választani a zenélés és a kulturális menedzsment között. Élete, ahogy mondja úgy teljes, hogy mindkét szakma helyet kap benne. Noha a lemezlovasság kicsit bizonytalanabb, hiszen vannak olyan hónapok, amikor egyáltalán nincs munka. Ezért három hónap múlva, amikor visszatér Finnországba, szeretne kulturális menedzsmentet tanulni, és mellette folyamatosan képezni magát, mint DJ.

Kiemelt fotó: Oliver Sin

Workshop kép: Munkácsy Barbara

Cikkbeli portré kép: Anikomolnar.com

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely