Társadalmi vállalkozással a tényleges változásért!

Harsányi Eszter azért dolgozik, hogy jobbá tegye a világot. A cél egyszerű és mégis: néha nehéz megtalálni a hozzá vezető utakat. Hat éve vett fordulatot az élete kisebbik fia, Áron betegségével. Alkalmazottból vállalkozó lett és hatalmas utat tett meg azért, hogy fia egy elfogadóbb világban élhessen.

Eszter a MagikMe társadalmi vállalkozás egyik alapítójaként integráló játszótéri játékokat fejleszt, gyárt és értékesít. A nagy út ezzel a projekttel kezdődött, ami hozta magával a többi közösséget és feladatot. És az elismeréseket is. 2018 végén Ashoka tag lett, mely az Egyesült Államok legnagyobb, társadalmi vállalkozókat tömörítő szervezete, emellett mára számos díj birtokosa. Elhivatottságát jelzi, hogy most indítja második társadalmi vállalkozását, amely teljesen hozzá köthető, ez pedig a Nesting Play. Vágyakról, új tervekről és nehézségekről is mesélt a Női váltónak.

Mivel foglalkoztál azelőtt, hogy társadalmi vállalkozást indítottál volna?

Ezeket a játékokat sérült gyerekek is biztonsággal használhatják.

– Államigazgatásban szocializálódtam és utána mentem át egy nagy multihoz HR-tanácsadónak, ott dolgoztam nyolc évet. Amikor Áron megszületett, utána kezdtem el önkénteskedni, megküzdési stratégiaként. Ez az előéletem.

Mikor kezdtétek a MagikMe-t?

– 2013-ban ültünk le először és egy évre rá lett belőle cég. A történetünk: sérült gyerek szüleiként ugyanaz volt mind a hármunk fejlesztője, ő ismertetett össze bennünket a MagikMe két másik alapítójával.

Kezdetben bizonytalanok voltunk abban, hogy ezt milyen formában kellene csinálni. Én nagyon ragaszkodtam a piachoz, mert én azt értem, tehát mindenképpen vállalkozást akartam csinálni.

Utána olvastam annak, hogy mi is az a társadalmi vállalkozás, akkor ez a téma még éppen csak formálódott itthon. Itthon csak a nonprofit Kht.-t vagy Kft.-t ismerik, de ez nem az. Amikor a többiek is elfogadták, akkor után kezdődött a nagyon tudatos vállalkozástervezés.

Sosem voltam előtte vállalkozó, tehát ezt is meg kellett tanulni. Gyakorlatilag végig úgy voltunk ebben az egészben benne, hogy van egy ügy, amit mi szolgálunk, és ez a kora gyerekkori integráció.

A családok nagyon elszigetelten élnek, nincs is nagyon idő arra, hogy közösségbe járjanak. De a közösség önmaga nem is befogadó. Ez egy kettős probléma. A gyerekek aktusain keresztül lehet leginkább formálni a felnőttek tudatát.

Ők, a gyerekek a kulcs tehát egy sokkal nyitottabb társadalom felé.

Hogyan kapcsolódik a játszótéri integrációhoz az óvónői tréning?

A MagikMe életében van most egy kettéválás. Tulajdonosként egy másik társadalmi vállalkozást is elkezdtem építeni, a Nesting Play-t.

A Nesting Play lényege, hogy pont olyan hálót teremtünk mindenki alá, amiben biztonságosan lehet játszani. Mindenkinek. Ahol megtanítunk mindenkit játszani mindenkivel. Mert a játékon keresztül vezet az út egy sokkal nyitottabb világhoz.

Muszáj egy olyan biztonsági hálót építeni a sérülteket nevelő családok alá, amit csak az épek tudnak megtenni. Segíteni például abban, hogy a sérültet nevelők biztonságban érezzék magukat a munkaerőpiacra való visszatérésben. Ezeknek a szülőknek nincs önbizalmuk, elszigeteltek. Ha viszont van egy jó típusú háló alattuk, amit egy játszótér környékén simán ki lehet építeni, akkor ez természetesen tud kialakulni.

Az a feltételezésünk, hogy ugyanazok a gyerekek mennek tovább az óvodából, akik egy játszótérre járnak. Azt is látjuk, hogy az óvónők nincsenek megsegítve rendszerszinten: vagyis nincs gyakorlati tapasztalatuk és eszköztáruk. Ez mindenkinek stresszhelyzet. Erre készít fel az óvodai tréning és ettől indulhat rendszerszintű változás. Ez egy akkreditált képzés, amit pénzért adunk, nyilván a nagyon hátrányos helyzetű települések ingyen jutnak hozzá.

Erre kaptam meg az Ashoka ösztöndíjat is. Nagyon korai gyerekkorban indulunk el a változás elérésében, az oktatási rendszer legalsó szintjét vesszük alapul, és támaszkodunk a kisközösségekre.

Te most teljes idődben ezzel foglalkozol?

Igen, az Ashoka ösztöndíj pont ezt teszi lehetővé. Ez egy hároméves ösztöndíj és egy támogató közeg. Mindig a közösség tagja maradok, de három évig kapok ösztöndíjat is, egy német gyógyszercég támogat. Sokat lehet kérdezni, hasonló dolgokat csinálunk, mindenki a változásban érdekelt, nyilván a maga országában és a maga területén, de tudunk tapasztalatot cserélni. Az a cél, hogy jobbá tegyük a világot.

Nagy terveink vannak: social franchise-ban gondolkodunk. Az osztrák piacra szeretnénk belépni ezzel, felmértük és most már tudjuk, hogy pontosan ugyanezek a problémák, mint itthon.

Ha elakadsz, kihez tudsz fordulni?

Hát, van egy-két közeli olyan barátom, akik a businessben dolgoznak, tőlük szoktam segítséget kérni.

Aztán tagja vagyok elég sok networknek. Amerikában voltam női vállalkozók között, tőlük is bármikor tudok kérdezni, ha elakadásom van. A női vállalkozói létről, a támogatási formákról, lehetőségekről, és közben látom, hogy mennyire más kint, mint itt.

Ez egy hatalmas network, amihez bármikor tudok fordulni. Most például India kapcsán is van egy ilyen network. Most pont Izraelben voltam kint egy konferencián, ami egy akadálymentesítési konferencia, ott nagyon sok olyan szakértővel találkoztam, akik alapvetően ezzel az impulzív világgal foglalkoznak. Ők inkább a szakmai oldalról tudnak támogató partnerré válni.

Hozzád mások fordulnak segítségért? Megkeresnek?

Szoktak. És én nagyon sokat dolgozom fiatalokkal. Középiskolásokkal a társadalmi vállalkozóvá válás témán. Bennük nagyon hiszek. Mentorálok, programok keretében.

Mennyire meglepetés neked az, hogy hat év alatt idáig jutottál, ennyi mindent elértél? Gondoltad volna, hogy ennyi mindenbe belecsöppensz?

Én nem láttam magam így sose. Ez az egész vállalkozói lét számomra egy UFO. Egyrészt iszonyatosan beszippantott a vállalkozói lét, beszippantott az innováció, tehát folyamatosan jár az agyam, hogy hogyan lehet dolgokat jobbá tenni. Ami sokszor hátrány is, mert arra kell fókuszálni, ami most van és még egyelőre azon kell dolgozni, hogy az jól menjen.

Elég nagy utat tettem meg, részben köszönhetően azoknak, akik mellettem voltak, a MagikMe-s alapítótársaknak és a bennem lévő energia, tenni akarás is fontos, azt hiszem. Az, hogy látom, hogy hova tartok, és hiszek benne, hogy ez működik. És persze tenni is akarok azért, hogy ez működjön.

Sokat segítenek a visszajelzések, óvónőktől, a játszótéri forgalmazóktól. A tréningprogramot pedig szeretném tovább vinni az iskolába is. A játszótér nehezebb dió, mint az óvónői tréning. Ott az önkormányzatok nem érzik annyira a bőrükön ezt a történetet, az érzi , aki érintett.

Hogyan töltöd fel magad, ha van időd? Van időd?

Muszáj. Járok sportolni, az fontos. Futok. Olvasok, moziba járok és színházba, és viszonylag nagy baráti társaságom van.

Ezek az utazások nagyon jók. Amerika hihetetlen élmény volt, három hétig 23 inspiráló nővel együtt lenni, ez nagyon menő volt! Nekem ez is feltöltődés, még akkor is, ha fárasztó volt.

Nem vágysz vissza a régi munkádhoz?

A multivilágba? Nem, el nem tudom magamat képzelni, hogy nyolc órában beülök valahová. Amikor nagyon el vagyok keseredve, hogy nem jönnek össze a dolgok, akkor azt gondolom, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene azért küzdenem, hogy legyen bevétel, hanem alkalmazásban állok és akkor jó napot kívánok.

Melyik helyzet keserít el a legjobban? A forráshiány?

Azt megértetni emberekkel, hogy miért kell mindenkinek lehetőséget adni a játékra, az nagyon nehéz. Az óvodai tréningek abból a szempontból jók, hogy bár szegények az óvodák, azt látom, hogy van értelme annak, amit csinálunk, csak hát ezen is tovább kell mennünk, el akarunk kezdeni dolgozni a gyerekekkel, hogy ők is jobban értsék, hogy hogyan tudnak jobban segíteni. Ehhez ugye mind pénz kell.

A nagyon korai integráció elősegítése női ügy?

Jobbá tenni a világot, nem női ügy szerintem, de azt látni kell, hogy a férfiak máshogyan látják a dolgokat, vagyis nem látják, nem értik, amit én.

Nálunk a családi szereposztás is leképezi ezt. Mindig is a férjem volt az, aki Áron egészségével foglalkozott, műtétre gyűjtött, meg az orvosokkal tárgyalt, én pedig a fejlesztésekkel foglalkozom, vagy abban segítem Áront. Én vagyok az, aki a tanárokkal tárgyal vagy inkább beszélget arról, hogy hogyan állunk, miben kell segíteni. Így teljesen más típusú rálátásom van a gyerekem igényeire.

Szóval ettől lesz ez női ügy.

Kiemelt kép: Harsányi Eszter saját felvétele

Cikkbeli fotó: MagikMe

Vélemény, hozzászólás?