Praktiker – Ilyen az, ha a munkahely tényleg a második család

Nyári tábort szervez a dolgozók gyerekeinek, unokáinak, és figyel arra, hogy a kismamák érezzék: visszavárja őket, akár fél, akár hat évig vannak távol a munkától. A Praktiker húsz áruházat működtet Magyarországon, ezerötszáz embernek ad kenyeret, humánerőforrás-igazgatója, Márton Katalin pedig három gyermekes édesanya.  Pályakezdőként került a céghez, aztán dolgozott több helyen, külföldön is. 17 év után tért vissza az első munkahelyére.

 – 25 évesen, friss diplomásként pályáztam a Praktiker HR-vezetői pozíciójára. Azért választottak engem, mert látták bennem, hogy meg tudom csinálni, amit elvállalok. Számított a jó német nyelvtudásom is. Azt pedig, hogy nem volt tapasztalatom, előnynek tartották: így azt sem tudtam, mekkora feladat vár rám – nevet Márton Katalin, a Praktiker Kft. HR-igazgatója, aki ma már újra ebben a pozícióban van. – A feladat nem volt kisebb, mint az, hogy fel kell építeni a magyarországi céget, úgy, hogy egy ideig Bécsbe jártunk dolgozni. Három év után egy másik cégnél ajánlottak pozíciót, amely tapasztalatokkal teli, sűrű két évet hozott az életembe, egy szervezet létrehozásától az utolsó lépésekig, mindenféle feladattal.

Katalint később is valahogy mindig olyan kihívások találták meg, amelyek egy szervezet fölépítéséhez vagy megújításához kapcsolódtak. Dolgozott biztosító cégnél, nemzetközi építőanyag-kereskedő vállalatnál, energiaszolgáltatónál – és aztán kismamaként megtapasztalta, hányféleképp viszonyulnak ehhez a mindennapi, természetes emberi helyzethez a munkaadók. Életre szóló, szakmába vágó tanulság volt. Nem csak jó értelemben.

 – Nyolc évig voltam gyesen. Hét évig nem is gondoltam arra, hogy én vissza fogok menni bárhova is dolgozni. Aztán, amikor a legkisebb gyerekünk kétéves lett, hiányozni kezdett a munkám. Egy új cégnél kezdtem, mert nem akartam vezetői pozíciót, azt gondoltam, hogy a gyerekek az elsők. Aztán pár hónap múlva jött a véletlen: a HR-vezető elment a Praktikertől, és egykori főnököm, akivel mindvégig tartottam a kapcsolatot, megkeresett – meséli.

– Három másodpercen belül megállapodtunk. Még most is emlékszem: jöttem hazafelé kocsival a rakparton, és sírtam örömömben. Másnap kiírtam a Facebookra, hogy január elsejétől újból a Praktiker családhoz tartozom: hastag, kék szív, sárga szív! Közel hatszáz visszajelzést kaptam, többek között olyanoktól, akiket még pályakezdőként én vettem föl ide. Innen indult, ebből a spontán bejegyzésből a későbbi branding-stratégiánk.

 A Praktiker család

 A Praktikernél országszerte ezerötszázan dolgoznak, a nők valamivel többen vannak, mint a férfiak, a vezetőknél ötven-ötven százalék ez az arány. Körülbelül százan több mint húsz éve itt dolgoznak, több mint háromszázan vannak, akik tíz évnél régebb óta tagjai a közösségnek, és több mint száz kollégát részmunkaidőben foglalkoztat a cég. Negyvenkét év az átlagéletkor. A létszámhiány ugyanúgy érinti a Praktikert, mint a legtöbb munkaadót Európában. Főleg Budapesten erős a bérverseny. Természetes, hogy ötezer forint különbség már nagy, ha az a kérdés, hová menjen dolgozni az ember. Ilyen körülmények között különösen sokat számít, hogy egy cég oda tud-e figyelni a dolgozók igényeire. A munkahely tényleg a második család, az emberek sokat tudnak egymásról, és számít, ha a munkaadó nem csak a szakmai problémák megoldásában tud segíteni, figyel az egyedi igényekre.

– Praktiker családként beszélünk magunkról, és ez nem csak egy jól hangzó szólam. Szeretném azt hinni, hogy korábban, szingliként is ugyanolyan érzékeny voltam a gyesen lévő, gyermeket váró kollégáim helyzetére, de ez nyilván nem így volt  – mondja Katalin.

– Most adok arra, hogy aki gyermeket vár, kismama lesz, bármi történik vele, érezze, hogy ugyanolyan tagja a szervezetnek, mint azelőtt, függetlenül attól, hogy fél évig, négy évig, vagy hat évig lesz távol a munkától. Ne legyen félelem a nőkben, amikor le kell ülniük a főnökükkel beszélni erről, és ne legyen kérdés az, hogy visszajöhetnek-e. Igenis, meg lehet szervezni úgy a munkát egy igazán jó közösségben, hogy akinek el kell mennie a gyerekért, elmehessen időben, és ha reggel ő viszi iskolába, óvodába, kezdhessen később. Természetes, hogy egy szülőnek szülői értekezletekre kell járnia, megesik az is, hogy SZMK-elnökké választják. Egy kolléganőm, aki három éve dolgozik nálunk nagyon jól, és előre léphetett, azt is mérlegelte, messzebb kell-e járnia dolgozni, mint addig. Az iskola, ahová a kislánya jár, másfél percre van az irodájától. Ezt úgy oldottuk meg, hogy fizikailag maradt a régi helyén és ott kapott irodát, ahonnan ugyanolyan könnyen elérhető az iskola.

 A nehéz helyzeteket is megoldják

Több kolléganőnket érinti, hogy szeretne babát, de valamiért nem sikerül. Vannak, akik lombikbébi-programban vettek részt, az ő esetükben természetes volt, hogy több szabadidőre van szükségük, vagy betegállományba mennek, és ebben segíteni kell őket, helyettesítéssel. Hiszen bármi történik, az plusz stresszforrás, hogy aggódnia kell, mi lesz a munkahelyével. – Ezt a terhet levesszük róluk – mondja Katalin. A lombikbébi programban részt vevő kollégák helyét addig nem töltjük be, amíg ki nem derül, hogy sikerült-e a beavatkozás.

 A dolgozók gyerekeinek a nyári tábort először a budapesti áruház mellett indítottuk el, a Vituki strandján. Négyszer egy hétig tartott. A gyerekek nagyon szerették, olyanok között szövődtek barátságok, akiknek a szülei régóta együtt dolgoznak, ők mégsem találkoztak még. Ebből aztán országos program lett. Vidéken, ahol nem jött volna össze annyi gyerek, amennyiből önálló tábort szervezhetünk, a családok által kiválasztott nyári tábor költségeinek nagy részét állja a Praktiker. Idén 6 helyszínen ötven gyermek táboroztatását támogattuk, 30 család életét könnyítve meg egy picit nyáron.

 Szelfi anyával és a mamával

 Anyák napjára a gyerekektől olyan szelfiket kértünk, amelyen itt dolgozó édesanyjukkal, nagymamájukkal együtt láthatók. Ezekből nagy montázs készült, és a gyerekek ezer forintos kupont kaptak, amiből virágot tudtak venni. Ilyen szelfiakciót rendeztünk gyereknap alkalmából, és nagyon jó visszhangja volt annak a kezdeményezésnek is, hogy a tavaszi szünet első napján mindenki behozhatta a gyerekét a munkahelyére, hogy megmutassa, hol, hogyan dolgozik. Minden áruházban van HR-es kolléganőm, nagy lelkesedéssel készültek erre az alkalomra. Volt, ahol csokit gyártottak nekik, minden gyerek kapott arra a napra névtáblát.

Katalin szerint akkor működik igazán jól egy kis munkahelyi közösség, ha különböző életkorúak alkotják.

– Az az ideális, ha van benne nyugdíj előtt álló nő, ötvenes férfi, huszonéves lány, harmincéves srác, és van közöttük megváltozott munkaképességű. Ami az ő foglalkoztatásukat illeti, megterveztük, hová szeretnénk eljutni e téren két éven belül. Egy-egy közösség nagyon sokat tud profitálni az így szerzett tapasztalatokból, ez pénzben kimutatható értékkel jár, az emberi tényezőről nem is beszélve – érvel Márton Katalin HR és CSR igazgató.

Negyed hatkor csörög az óra 

Márton Katalin elmeséli, az idejével neki is sakkoznia kell. Bármennyire szereti is a munkáját, három gyermek édesanyjaként nehéz lenne maximálisan teljesítenie, ha a férje és a nagyszülők nem támogatnák teljes mértékben. Általában két hetet terveznek előre, és mindenki pontosan tudja, hogy mikor mi a feladata. Katalin minden reggel negyed hatkor kel, és pontosan tudja, hogy hatra hogy kell állnia ahhoz, hogy a családot is el tudja indítani. Bevallja, nem könnyű ilyen pörgésben élni a mindennapokat, ha hétvégente legalább az egyik nap nem tud aludni egyet délután, akkor a következő hetet már nagyon nehezen bírja. Főleg, mert semmire sem tud nemet mondani: épp most lett alsós SZMK elnök a gyerekei iskolájában. Ha úgy alakul, a munkát is hazaviszi, bár beismeri,  nem dolgozza át az éjszakakákat. De ez a Praktikernél nem is elvárás. 

Fotók: Márton Katalin.

Vélemény, hozzászólás?