Bármilyen furcsán is hangzik, Árvay Angelika akkor érzi jól magát, ha minél több dolgot csinálhat. Így történhetett meg az, hogy bár karnyújtásnyira volt a közgazdasági doktorátustól, mégis inkább borakadémikus lett, most pedig a gyermeknevelés és a családi borászat vezetése mellett önfejlesztő tréningeket is tart.
Nem csak az ízletes borai miatt érdemes Árvay Angelika borkóstolójára betérni a Karrierváltó Fesztiválon, hanem a fiatal borász páratlan egyénisége miatt is. Angelika az az ember, aki nem érzi jól magát, ha nem tevékenykedhet, és a többséggel ellentétben az a komfortos neki, ha egyszerre több vasat is tarthat a tűzben. Az élete pedig a váltások sorozata – ahogyan egy ilyen személyiségtől elvárható.
– Alapvetően közgazdász vagyok, menedzsment szakirányon végeztem, és szervezetfejlesztéssel foglalkoztam. A gyökereim viszont a borhoz kapcsolódnak: édesapám 1975 óta borászkodik a tokaji borvidéken, szóval jóformán beleszülettem ebbe a világba. Valójában soha nem gondoltam komolyan, hogy a közgazdaságtan lesz a jövőm, ennek ellenére a diploma megszerzése után maradtam az egyetemen, és doktoranduszként tanítottam. Ekkoriban sokat utaztam a bor miatt külföldön és belföldön egyaránt, mondhatom kellemes életem volt – fejtegette Angelika. – Egyszer aztán döntenem kellett: elmegyek tanulni Londonba és nemzetközi borakadémikus leszek (WSET), vagy csinálom tovább a doktorimat. Én pedig az előbbit választottam.
Haláleset változtatta meg
Az igazi váltás mégsem ekkor, hanem a gyermekei érkezésével jött el az életébe. Az első fia Marcell 2015-ben érkezett, Zente pedig 2017. szeptemberében. Amíg otthon volt, addig is képezte magát: különböző tanfolyamokat hallgatott, ekkor tanulta ki például az online marketinget.
– A legtöbbet mégis az változtatott rajtam, hogy a két fiú között elveszítettem egy babát a 20. héten.
– Persze tudtam végig, hogy nagy kockázat ilyen kis korkülönbséggel gyermeket vállalnom. Hiszen fizikailag gyenge voltam, szoptattam még, éjszakánként gyakran keltem. Már a várandósság tizedik héten bevérzett a magzat, az is csoda volt, hogy további tíz hetet velem maradt a baba. Végül elfolyt a magzatvizem, és halva született meg – mesélte szomorúan.
– Ekkor találtam rá a SzuperTudatos Önfejlesztésre. Ez a módszer segített nekem a gyász feldolgozásában és a továbblépésben. Ez az irányzat vegyíti a keleti és a nyugati filozófiákat, azt igyekszik felderíteni, hogy milyen családi mintákat és hiedelmeket cipel magával az ember. Ekkor derült ki számomra az is, hogy a családi és baráti körünkben milyen sokan veszítették már el a gyermeküket. Voltak olyanok, akik eddig nem mertek róla beszélni, pedig ez nagyon fontos segítség lett volna.
Szabad-e mást csinálni?
Az önfejlesztés szépen lassan egyre nagyobb területet foglalt el Angelika életében, és ismét válaszút előtt állt: beengedi e teljesen, avagy sem.
– Nagyon nehéz döntés volt ez, mert úgy éreztem a környezetemben egyáltalán nem divat párhuzamosan teljesen különböző munkákat egyszerre végezni – kezdi.
– Ott volt a családi vállalkozásunk, a borászat, ahol azért nem csak szüretelnünk kellett, hanem sok munkát adott és ad a mindennapokban. Ott volt a két gyerekem, ráadásul a tanácsadás sok időt és energiát vett igénybe. Feltettem magamnak a kérdést: „Biztos, hogy foglalkozhatok mással is, mint ami adott nekem?” – vallotta be. – Ugyanakkor pedig folyamatosan zakatolt bennem a gondolat, hogy a legfontosabb az, hogy én jól legyek, ha ugyanis összeomlok, akkor minden omlik körülöttem. Elgondolkodtam, és rá kellett jöjjek: én akkor töltődöm igazán, ha nem csak egy dolgot csinálok. Ha folyamatosan egy helyre koncentrálok, akkor bizony nagyon elfáradok. Ám ha váltogatom a területeket, akkor soha nem lesz monoton az életem, és mindig tudok töltekezni. Az, hogy segítek másoknak, engem is többé tesz, és az, hogy együttműködöm másokkal, megtöbbszörözi az erőmet.
Fotók: Árvay Angelika.
