Barion Pixel Skip to content

Mindenkinek remeg a hangja az első hívásnál

Egy hely, ahol mindenki karrierváltó, még a vezetők is – hiszen a call centeres munkát szakmaként, iskolában nem tanítják. A Szerethető Munkahelyek közönségdíjasa az eSense, ahol a legkülönbözőbb foglalkozású emberek dolgoznak együtt: a betanulási időszak után a mentorok és a közösség együtt segíti az újakat. Mitől jó ez a munkahely, mi tartja itt akár már 15 éve a munkatársakat?

– Létszükséglet volt, hogy gyerekbarát munkahelyet találjak. Vendéglátós végzettségem van, dolgoztam a szakmámban, aztán értékesítőként is, bár ott személyesen kötöttem üzleteket. Egy ismerősöm révén, 2017-ben kerültem az eSense-hez  – kezdi a beszélgetést Csizmadia Csilla, akinek van egy hétéves fia. – Többnyire én vagyok vele reggel és délután, így részmunkaidőben, hat órában dolgozom. Sokat nyomott a latba, hogy itt nem nézték rossz szemmel azt, hogy gyerekem van, aki néha bizony beteg. Ez az első ilyen „telefonos” munkahelyem, izgultam nagyon az első néhány hívásnál. Elcsuklott a hangom, remegett a kezem. Hamar belerázódtam, azért is, mert az ügyfelek, akikkel beszéltem telefonon, többnyire kulturált emberek, viccelődtek is, oldották bennem a feszültséget.

– Biztonságban éreztem magam, mert hívás közben is segítséget kérhettem bárkitől a csapatból. Most már hosszú távra tervezek. A fizetésem pedig, ahhoz képest, hogy hat órában dolgozom, több mint elfogadható, sőt – fogalmaz Csilla.

Az előítéletek lerombolásán dolgoznak 

Kovács Judit, toborzásért és kiválasztásért felelős vezető.

Sok előítélet kötődik a telefonos értékesítéshez, azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon. Rengetegszer elmondjuk, itt nem hogy nem kell, tilos tukmálni. Az eSense prémium CallCenter szolgáltató, vagyis csak nemzetközi cégekkel dolgozunk és a kollégáknak már meglévő ügyfeleket kell hívniuk. Nálunk a legkülönbözőbb foglalkozású emberek is megtalálták a számításukat, mert a munka megtanulható, a közösség pedig erős és befogadó. A kollégák a saját személyiségüket megőrizve tudnak dolgozni, nem akarunk senkit megváltoztatni – hangsúlyozza Kovács Judit, toborzásért és kiválasztásért felelős vezető. Ő kapta meg annak idején azt a feladatot: hozzon létre egy új szervezetet a vállalaton belül, és ez az elnyert lehetőség nagyon sokat jelentett neki. Úgy érzi, annak a jele volt, hogy az eSense-nél zöld utat kap az, akiben látják a jó képességet és az építő szándékot.

Őszinte állásinterjú

Az eSense nem árul zsákbamacskát, mindig pontosan elmondják a jelentkezőknek, mire számíthatnak, ami azért is fontos, mert az értékesítés területén –  így itt is – alapbérből és jutalékből áll a fizetés. A jelentkezés és a személyes interjú után képzés következik, majd vizsga. Ezután ülhet be a telefonhoz az új kolléga, de a munkáját a trénerek folyamatosan követik és a saját csapatától is sok segítséget kap. Mennyit lehet keresni ilyen munkával? Az első időszakban hat órában átlagosan bruttó 300, nyolc órában bruttó 450 ezer forintot. Az első fél évet érdemes betanulási időszaknak nevezni, utána például egy banki feladatnál, akár havi bruttó 550 ezer forint is lehet valakinek a jövedelme.

Judit azt tapasztalja, hogy a jelentkezők között rendre akad, aki nem árulja el, hogy édesanya, kicsi gyermeket nevel. Ezt a hozzáállást kedvezőtlen tapasztalatok szülik, de szerinte ez nagyon rossz reakció:

– Kifejezetten ezeknek a családanyáknak hoztunk létre részmunkaidős műszakot, de az eSense-re amúgy is nagy rugalmasság jellemző. A munkába visszatérő kismamák a cégnél a napirendjükkel összehangolható munkabeosztást kapnak, hogy el tudják vinni a gyerekeket óvodába, iskolába, és értük tudjanak menni délután.

– A munkahely ugyan nem gyermekmegőrző, de aki az óvodai, iskolai szünetben nem tudja hová tenni kisfiát-lányát, beviheti néhány napra a céghez. Itt tévét nézhet, Xboxozhat vagy pingpongozhat. Három év otthonlét után is visszavárjuk a kismamát, függetlenül attól, milyen pozícióban dolgozik – folytatja. 

Hosszú távra lehet tervezni

A rugalmasság és a segítőkészség vonzotta Nagy Csabát is, aki tizenegy évvel ezelőtt, huszonkét évesen olyan munkahelyet keresett, ahol hosszú távra lehet tervezni. Operátorként kezdett az eSense-nél, Judit volt a csoportvezetője. Több beosztásban dolgozott azóta és mindenütt megkapta azt a segítséget, amire szüksége volt. Most ő vezeti a CallCentert. – Egy kolléga épp elmenni készült tőlünk, állásinterjúra indult, és tanácsokat kért, hogyan viselkedjen, hogy biztosan megfeleljen. Ebben is segítettünk neki. Az nem lehet cél, hogy bárkit is ideláncoljunk, de az igen, hogy amíg velünk van, minden segítséget megkapjon, mert cserébe mi is megkapjuk, amit elvárunk, ez a bizalmi kapcsolat alapja – mondja Csaba, aki szerint jó duma, türelem, empátia, és kitartás kell, mert időbe telik, amíg a többi, megtanulható készséget megszerzi az ember.

Nagy Csaba, CallCenter vezető és Jakab Szabolcs, az eSense Zrt. vezérigazgató-helyettese.

– Aki sikeres értékesítő szeretne lenni, annak jó emberismerőnek kell lennie. Nem mindenki az, viszont ez megtanulható, fejleszthető készség. Éles helyzetben az első alkalommal nem könnyű megszólalni, természetes, hogy izgul az ember. Ez azért is nehezített pálya, mert nem látjuk a másik ember arcát, gesztusait, csak a hallásunkra hagyatkozhatunk. Számít – és nyilván a legfontosabb pillér – az,  hogy ki mennyire eredményes, de ez nem elegendő. Fontos, hogy megbízható-e,  igényes-e a munkájára, és nagyon fontos, milyen a viszonya a többiekkel, tényleg csapatjátékos-e. Én a csapatot szerettem meg itt és a belső felmérések azt mutatják, a legnagyobb itt tartó erő a kollegialitás, a közösség. A jó munkahelyi közösség természetes lehet, mint a tiszta levegő, de jöhet olyan körülmény, ami a kedvét szegi az embernek, és akkor ez a visszatartó erő felértékelődik – fogalmaz. A cég megbecsüli a teljesítményt és a cégnél eltöltött időt is, nemrég elindult például a lojalitás program, ami extra szabadnapokkal és fizetésemeléssel jutalmazza a kollégákat.

Kiszámítható, jó közösség

Baráth Mariannt a kiszámíthatóság, a jó csapat és a jó fizetés tartja itt. – Sok helyen dolgoztam, külföldön is, de értékesítő munkakörben soha, sehol, öt évvel ezelőttig. Akkor kerültem ide. Olyan helyet kerestem, ahol a teljesítmény alapján fizetnek. Nyolc órában dolgozom – mondja Mariann – a jutalék, ami a teljesítménytől függ, minden összehasonlításban megállja a helyét. Más szempontból is pozitívan csalódtam, a korábbi munkahelyeimhez képest. Olyat soha nem tapasztaltam, hogy ha valakitől kérdeztem valamit, az hárított volna, hogy nincs ideje rám. Szimpatikus, hogy ez egyfajta elhatározott irányvonal a cégnél, így igyekeznek összetartani az embereket. Sok a csapatépítő foglalkozás. Minden hónapban van egy nap, a Happy Last Working Day, ezzel zárjuk a hónapot: beszélgetünk, eszünk-iszunk közösen, gyakran a kisebb-nagyobb ösztönző versenyek eredményeit is ilyenkor hirdetik ki.

Az eSense-nél csapatokban dolgoznak a munkatársak, és mivel erős a közösség, sok a spontán és a szervezett közös program is.

Vannak csapatépítők, beszélgetős programok és persze az éves nagy karácsonyi buli, ami tavaly például a Nagy Gatsby stílusában zajlott. Az értékesítés stresszel járó munka, a cégnél van pihenőszoba, aktívan vagy éppen relaxálva is le lehet ezt vezetni a szünetekben. Ha érdekel, milyen munkalehetőségek vannak az eSense-nél, akkor nézd meg a karrieroldalukat: https://esensekarrier.hu/vagy keresd a standjukat a Női Karrierváltó fesztiválon!

Fotók: eSense. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely