Kajdelné Windisch Erika: Én nem a szívem alatt hordom a gyermekünket, hanem benne – Lélekanya díj “A nagy döntés” kategória

Már gyerekként is folyton csak “anyukásat” játszott Kajdelné Windisch Erika. 34 éves volt, amikor kiderült, endometriózisban szenved. Bár megműtötték, jóindulatú májdaganata miatt a lombik kezelésről le kellett mondania. Férjével komoly elhatározásra jutottak: ha nem foganhat gyermekük, örökbefogadnak. Erika a Lélekanya díj “A nagy döntés” kategóriájában vett át díjat. Videó a cikkben. 

Nagy családban nőttem fel, nagyapámék 12-en, édesapámék 6-an voltak testvérek, nekem pedig 2 testvérem van. Mindig is úgy gondoltam, hogy legalább 3 gyermekem lesz nekem is. Gyermekként nagyon szerettem babázni, mindig csak anyukásat játszottam, még hetedikes koromban is gyakran babáztam, persze ezt már titkoltam a barátnőim előtt. Már akkor izgatottan gondoltam arra, milyen csodás is lesz majd felnőttként édesanyának lenni.

2013 őszén, 34 évesen szörnyű fájdalmak után kiderült,hogy egy krónikus betegségem van: endometriózis.

Nem nagyon hallottam még akkor erről, nem is tudtam, milyen szörnyű következményekkel járhat. 2014 januárjában megműtötték a petefészkeimet és azt gondoltam, ezzel vége a betegségnek, letudtam, ennyi volt….

Még abban az évben megismertem életem Férfiját és hamarosan elterveztük, hogy kisbabát szeretnénk. Közel két évig próbálkoztunk, de sajnos nem jött a várva várt baba. 2017-ben kiderült, hogy már IV-es stádiumú endometriózisom van, ami érinti a méhemet, a bal petefészkemet, vesémet, húgyvezetékemet, hólyagomat, végbelemet. Óriási műtétem volt 2017 augusztusában. Napokig feküdtem szinte mozdulatlanul a kórházi ágyamon mindenféle katéterekkel, csövekkel. De nem tört meg, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mindezen azért megyek keresztül, hogy végre kisbabánk lehessen, hiszen meghagyták mindkét petevezetékemet annak ellenére, hogy műtét előtt még arról volt szó, hogy kiveszik őket.

Szóval csak feküdtem ott és álmodoztam a babaillatú jövőről, és akkor ott semmi fájdalom és szenvedés nem számított, elmondhatatlanul boldog voltam. Néhány hónap múlva felépültem és arra gondoltam, hogy most aztán Anyuka leszek hamarosan.

Semmire sem vágytam jobban. De minden egyes hónapban jobban elkeseredtem, mert nem jött a gyermekáldás.

Meddőségi szakembernél is jártam, aki azt mondta, hogy sajnos ki kell azt mondania nekem, amit nagyon kevés alkalommal mondott ki eddig: „Sajnos, önnek nem tudunk segíteni”. Ugyanis van egy jóindulatú hormonális májdaganatom is, ami miatt semmilyen hormonkezelésben nem részesülhetek, így lombikprogramban sem vehetek részt.

Bennem már a 2. műtétem előtt  megfogalmazódott a gondolat, hogy ha nem jön a baba, akkor majd örökbefogadunk, mert én gyermek nélkül nem tudom elképzelni az életemet.

Mert ki is az ÉDESANYA? Szerintem az, aki szeretetben felnevel egy gyermeket, függetlenül attól, hogy ki szülte.

2018. április 20-án kerültünk fel az örökbefogadásra várakozók listájára és még aznap óriási nyugalom lett bennem. Már nem kerültem el messziről az utcán a babakocsis anyukákat, már nem sírtam el magam, amikor kisbabát láttam, és nem volt rossz érzés bennem, mikor egy ismerősömről megtudtam, hogy babát vár.

Mert én is várandós vagyok 2018 április 20.óta.

13 hónapja érzem magam várandósnak, hiszen várjuk a mi kis Csodánkat, akit pont ugyanúgy fogunk szeretni, mintha magam szültem volna.

Én nem a szívem alatt hordom a gyermekünket, hanem benne.

 

 

Fotó: Kovács Attila.

Vélemény, hozzászólás?