Hodosiné Kovács Katalin: Anya a mélyvízben!

Hodosiné Kovács Katalin kislánya három éves koráig otthon maradt. Bár az újrakezdést nagyon várta, arra ahogy a GYES-ről visszatérve bántak vele, nem számított. Saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent ma kisgyermekes anyának lenni a magyar munkaerőpiacon. Most egyedül próbál talpra állni. Tanulságos történetét a 9. Terézanyu pályázatra írta meg. 

Az az igazság, hogy többször is nekikezdtem már a történetem leírásának, de az első bekezdések után mindig elakadtam. Az jutott eszembe, hogy biztosan könnyebb lehet szavakba önteni egy olyan változással járó helyzetet, amelynek meghatározható a kezdőpontja és az eredménye, és tanulsága is van a történetnek. Ehhez képest nálam a változás még mindig zajlik… Úgy érzem, mintha egy mélyvizű medencében úsznék végtelen mennyiségű hosszokat. Nem tudom, mikor és milyen állapotban érek célba.

Amikor a mélyvízbe dobtak

Közeledett a kislányom harmadik születésnapja. Lassan végéhez közeledett az ’idill’, hogy a gyermekem első éveiben együtt lehettünk itthon, a munka terhei nélkül igazán minőségi időt tölthettünk el, ám egyszer csak egy tündéri kis hölgy lett a babámból. Minden szempontból – fizikailag és érzelmileg is – készen állt az óvodára, egyre jobban vágyott a gyermekek társaságára, én pedig, a felnőtt társaságra és a munka okozta ’hasznos vagyok’ érzésre. Visszamentem tehát a munkahelyemre, ahol időközben megváltozott a vezetőség, és a megszokott programszervezői munkaköröm helyett egy két műszakos feladatot ajánlottak fel nekem.

Lehettem volna recepciós – alias, portás, aki reggeltől délutánig vagy délutántól éjszakáig őrzi az ifjúsági központot, információkkal szolgál a betérő látogatóknak és éjfélig ügyel, ha koncert van a nagyteremben. Nemet mondtam erre a ’lehetőségre’. 

Hogyan is fogadhattam volna el az ajánlatot, hogy egy óvodás kisgyermek édesanyjaként éjjel-nappal ajtónálló legyek, hétvégén is dolgozzam, és a három évnyi együtt töltött idő után egyik napról a másikra rendszertelenül lehessek a kislányommal, a családommal? A férjem is egyetértett az indokaimmal, bár tudtuk, hogy nem lesz egyszerű másik állást találnom GYES-ről visszatérő anyukaként. Igazi mélyvíz, csak jól úszóknak!

Az első karcsapások

Mivel sajnos nem először kényszerültem munkahelyváltásra, már tudtam, hogy melyek az első teendők: álláskeresőként regisztráltam a munkaügyi központban. Három hónapig kaptam támogatást, eltelt a 180 nap, és közben kerestem a lehetőséget a munkába állásra. Önéletrajzommal jelentkeztem több intézménybe: angol tanárnak iskolákba, nyelviskolákba, idegenvezetőnek egy történelmi jelentőségű könyvtárba.

Legtöbbször eljutottam az interjúig, azonban a felvételi beszélgetés közben érdekes jelzéseket fogtam: „már dolgozik nálunk kisgyermekes anyuka”, „mióta is van otthon a gyermekkel?” „ki vigyázna a kicsire, ha beteg?”.

Nem igazán tudtam mit kezdeni ezekkel a ’beszólásokkal’, csak reménykedtem, hogy a szakmai tapasztalatom, a személyiségem elég lesz, hogy mégis alkalmazzanak. Tévedtem. Nem kaptam meg egyik megpályázott pozíciót sem. Mindez arra a következtetésre juttatott, hogy nem kívánt munkaerő lettem, mert van egy óvodásom, aki esetleg többször betegeskedik az év során.

A pánik

Emlékszem, amikor úszni tanultam, sokszor előfordult, hogy pár ütem után egyszerűen elfáradtam és leálltam a vízben. Ez persze nem volt jó ötlet, mert süllyedni kezdtem és pánik fogott el. Csak kapálóztam, próbáltam levegőt venni – majdnem megfulladtam. Aztán összeszedtem magam valahogy, és kikászálódtam a medencéből. Amikor a munkakeresés során csak a falakba ütköztem, elkeseredtem és depresszióba zuhantam.

Pánikrohamok törtek rám, hiszen amikor csak eszembe jutott, hogy hogyan fogunk egy fizetésből megélni, a kislányunkat óvodába járatni, csak kapkodtam a levegő után.

Kerestem a kiutat, de nem sok lehetőséget láttam magam előtt.

Fejest a vízbe

Állítólag az egyik legjobb módszer az úszás tanulásban, ha fejest ugrasz, és az ösztöneidet használod a kéz- és lábtempók összehangolására. Az én ösztöneim csupán túlélő üzemmódba kapcsoltak: bármilyen megoldást meghallgattam. A munkaügyi központban vállalkozóvá válást segítő támogatást ajánlottak nekem, már csak meg kellett találnom, hogy mire vállalkozzam. A nővérem biztosításban utazott, és sok-sok beszélgetés, ’rábeszélgetés’ után végül beléptem az egyik biztosító társasághoz értékesítőnek.

Soha nem értettem a pénzügyi területhez, de kész voltam tanulni a befektetésekről, életbiztosítási megtakarításokról és meggyőzési technikákról. Képzésekre jártam Budapestre, konferenciákon vettem részt. Úgy tűnt, hogy menni fog nekem a dolog, hiszen szeretem az embereket, és képes vagyok gyorsan kialakítani velük egy bizalomra épülő kapcsolatot. Az ügyfelekkel szépen eltársalogtam, de a szerződéskötésig csak nagyon kevesekkel jutottam el. Nyakig merültem egy teljesítményen alapuló szerződés követelményeiben, de nem tudtam elérni az elvárt szerződésszámot. Itt is csődöt mondtam, ami ugyancsak nem használt a megmaradt önbecsülésemnek.

Kudarcok után “csakazértis”

Egy jó tulajdonságom talán mégis van: soha nem adom fel. Ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon.

A biztosítónál megtanultam, hogy nem lehetek az, aki nem vagyok. Láttam, hogy mi az, ami nem megy, és elhatároztam, hogy felhasználom a tapasztalatom és képességeim arra, hogy azt csináljam, amiben igenis jó vagyok, és amit szeretek. A közösségi oldalakon célirányosan kerestem azokat a közösségeket, ahol szakmai tapasztalataimat hasznosíthattam. Így találtam rá olyan feladatokra, amelyek új utat nyitnak, előre visznek és tapasztalatot adnak a munka terén.

Úszom az árral

Most sem egyszerű a pálya, mivel sok minden fennakad a hálómon: a filléreket fizető cégek, a nem fizető próbamunkák, de persze a megbízható, megbízási szerződéssel végezhető munkafeladatok is. Számlaképesen több esélyem van azt csinálni, amit szeretek. Úszom az ismeretlen vizeken – remélem, egyszer célba érek.  

A történetem talán prózai és boldog megmenekülésről még nem számolhatok be. De legalább most már a kitartás és az ambíció munkálkodik bennem.

Egyébként szövegíró vagyok. Van kedvetek kimenteni a mélyvízből? 🙂

Vélemény, hozzászólás?