One-way ticket to the world – Lélekmentő világutazás 3.

Vincze Nóra hátizsákos utazóként  kereste a boldogságot Délkelet-Ázsiában. Hatrészes sorozatában az utazásával kapcsolatos legmélyebb titkaiba is bepillantást enged. A sorozat harmadik részében az első Balival kapcsolatos csalódásáról mesél. 

Tényleg ez a szám ment a taxiban, mikor begurultunk a repülőtérre! A szabad ír életemet tengettem. A munkahelyemért nem voltam oda, sem magáért a munkavégzésért, sem az irodában ülésért vagy a benti atmoszféráért. Az új élet kezdeti pörgése már lecsengett, s kezdtem visszaalakulni a korábbi önmagamba.

Az életet megint nem értettem. A korábbi budapesti kilátástalanságom visszatért, annyi nehezítéssel, hogy Írországban azokban a ritka pillanatokban, mikor beszélni szerettem volna valakivel, valaki hozzám közel állóval, akkor sem volt erre lehetőség. Egy új országban, teljesen ismeretlenek közt az egyetlen szocializációs mód – a kezdetekben – az ismerkedés. Ahhoz pont nem volt kedvem egész végig.

A mélyrepülés akkor jött el, mikor felmondtam, s volt egy szabad hónapom.

Akkor újra napokra visszatértem a takaró biztonságába. Arra vágyunk, ne legyen munkánk és a világ minden idejével rendelkezzünk, de azt ki mondja meg, ezzel a fene nagy szabadsággal mit is kell kezdeni? A munkában legalább rendszer volt, meg kényszer, most meg szabadon lehet önsajnálkozni.

Volt azért néhány takarón kívüli napom is, amikor is hihetetlen boldogsággal telt a várakozás. Úgy tartom, ne éljünk a jövőben és ne csak “majd, akkor ha” legyünk boldogok, hanem a jelenben.

Az a pár indulás előtti hónap viszont, amit a boldog várakozással eltöltöttem, olyan egetrengető erejű volt, hogy már ezért megérte.

Akkor, azokban a pillanatokban boldog voltam. A karácsonyi ajándékban is a kinyitás előtti pillanatok a legjobbak, nem pedig az, amikor megpillantod a lyukasztó gépet.

Az elvárásaim az ázsiai körutazással szemben az alábbiak voltak:

  • 1-2 évig utazgatok D-K Ázsiában, úgymond nyaralok, majd letelepszek Új-Zélandon, valami izgalmas munkát szerzek, és a távolság is jót fog tenni a feszkós családi kapcsolatoknak,
  • természetesen az út során megismerem a jövendőbeli férjemet is,
  • rengeteg új lelki társsal fogok megismerkedni, mert a külföldi utazó közönség az csupa olyan emberekből áll, mint én,
  • a munka hiánya, a szabadidő, a napsütés, tengerpart…etc. hipp-hopp, amolyan varázsütésre boldoggá fognak tenni. Nem definiáltam, lehet kellett volna, hogy ez a határátlépésénél, a szoba elfoglalásakor, vagy pontosan melyik pillanatban fog bekövetkezni. Esetleg a vízum vetélnél…? Pont nem figyeltem.
  • mindenfélét fogok csinálni, delfinekkel úszni, búvárkodni, szörfözni. Könnyű nagyvonalúan jótékonykodni az energiákkal a jövőben, aztán eljön az a pillanat, amikor el kéne kezdeni csinálni valamit, és hát, az a szörfözés tényleg tök fárasztónak tűnik, inkább igyunk egy shake-et!

Körülöttem mindenki teljesen elalélt a tervemtől, irigykedett, és mindenki szerint a legszerencsésebb voltam a világon. Nyilván, mindannyian ugyanazzal a feltételezéssel éltünk, hogy mégis, hogy lehetne Balin boldogtalannak lenni? Avagy munka nélkül boldogtalannak lenni? Bizony nem osztogatják ingyen a boldogságot ott sem, nem jön házhoz, tenni kell érte, bárhol is legyünk. 

Egy darabig még folytattam a nyomorúságomat Balin is, mert mint kiderült, a hasonszőrű rokonlelkek ott sem hemzsegnek, sőt, vannak ugyanolyan ellenszenves emberkék, mint bárhol.

Ott elértem arra a pontra, hogy megállok. Éltem az irodában, egy olyan megbújó érzéssel, hogy a világ biztos kint zajlik, mindenki medencés partikban nyomul és éli a high- life-ot, én meg kimaradok az egészből. Majd kimentem ebbe a bizonyos világba és tök uncsinak éreztem. Az emberek étteremben kajálgatnak, szuveníreket vesznek és még nem is különösen jó fejek. Még egy gyenge pillanatomban azon is elgondolkoztam, hogy talán az irodában zajlik az igazi élet?

Megtanultam, hogy külföldön sem jön érted a kaland.

Lehet kalandosan élni, de kevésszer találkoztam olyannal, aki valami igazán izgalmas és érdekes ötletről számolt be, például a tengerparton vagy a kínai nagy falon aludni (ez még mindig rajta van a bakancslistámon) fedél nélkül, vagy Vietnámban stoppolni. Itt is áll az, hogy élni tudni kell!

 

Vélemény, hozzászólás?