A Kisvakond útja az afterparty felé

Juhász Tünde tipikus újrakezdőnek mondja magát, pedig a története egyáltalán nem hétköznapi. Elmúlt már harminc, amikor ráeszmélt, színpadon érezné magát a legjobban. Történetét a 9. Terézanyu-pályázatra írta meg. 

Újrakezdő vagyok. Érettségi előtt néhány hónappal tűzzománc szakkörre iratkoztam be. Ez amolyan tiltakozás-féle volt a gazdasági főiskola és a pénzügyi pálya ellen – a magam módján. Utólag már látom, hogy nem is volt más ötletem. Egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mi az én utam.

Alice Csodaországban

Nem is vettek fel a Külker Főiskolára, csak harmadjára. Büszke voltam, amikor végre sikerült, ráadásul az angol nyelvű tagozatra is bejutottam – angolul tanultunk, vizsgáztunk, diplomáztunk.

A felejthetetlen főiskolai évek után sem tudtam igazán, hogy merre induljak el. Végül is egy bank Executive Trainee programjában találtam magam. Pár év után átmentem egy másik bankba, ahol bár csodálatos kollégáim és főnökeim voltak, de úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Még mindig nem tudtam, hogy az hol van, de abban biztos voltam, hogy én nem ott vagyok.

Már összesen 8 éve dolgoztam bankban, amikor egy nap, mint egy ősi búvópatak, feltört bennem a vágy, hogy én színjátszással szeretnék foglalkozni.

Nem volt túl sok realitása a dolognak, de nem hagyott nyugodni az érzés. A Pesti Estben megláttam egy hirdetést, hogy egy amatőr színjátszó társulat új tagokat keres. Azonnal felhívtam őket. Első szerepem egy négymondatos szerep volt, egy ukrán táncosnőt alakítottam. A próbák, a felkészülés minden pillanata magával ragadott és érzetem, hogy most már nincs megállás.

A nagy ugrás

A társulat a Fringe fesztiválra készült. Élesen emlékszem arra a hűvös-tiszta áprilisi napra, mikor a bankból mentem át a Merlin színházba. Izgalom szaga volt a levegőnek, mintha az első, félig-meddig tiltott randimra igyekeztem volna a Károly körúton.

Emlékszem a fa padló színére, nyikorgására, a reflektorok éles fényére. És a Boldogságra. Az előadás maga már csak hab volt a tortán.

Még akkor éjjel eldöntöttem, hogy én ezt akarom csinálni. Egyszerűen nem volt más választásom. Lázasan kutattam a lehetőségek után, és nem foglalkoztam azzal, hogy 31 évesen már jócskán túl vagyok a felvételi korhatárokon. Kivettem 2 hét szabadságot és éjjel-nappal monológokat, verseket, dalokat tanultam.

A Gór Nagy Mária Színitanodába felvételiztem. Mivel ez nappali képzés, tudtam, hogy döntenem kell majd; anyagi biztonság és a bank vagy bizonytalanság és a szerelem; a színészet. Felvettek. Nem éltem párkapcsolatban, nem voltak gyerekeim, kötelezettségeim, csakis magam felé kellett felelősséget vállalnom. És így nem volt kérdés, hogy belevágok. A megtakarításaimból és az iskola mellett végezhető munkákból éltem. Így kezdődött el az új fejezet, amelyet azóta is életem legjobb szakmai döntésének tartok.

Vissza a rajtvonalhoz

A három rendkívül intenzív év után nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan én azt az elején elképzeltem.

Hiába kopogtattam, nem kerültem be egyetlen kőszínházba sem, különféle alkalmi munkáim voltak.

Éppen recepciós voltam, mikor megláttam egy hirdetést; kommunikációs tréning cég keres munkatársat gazdasági végzettséggel – színészi tapasztalat előny. Nos, ez én voltam. Először értékesítőként, majd co-trénerként is dolgoztam. Mindeközben egy improvizációs színházi társulat tagja lettem és egy volt tanodás csoporttársammal kétszereplős előadásainkat adtuk elő.

Lassan kezdett számomra kibontakozni, hogy miben lelem örömöm, miben vagyok jó, és – ezeken felül -, mivel lehetne még pénzt is keresni.

34 évesen kezdő színésznő és kezdő tréner voltam. Mindkét dolog nagyon izgatott, éreztem a mélységüket és dimenzióikat – és hogy még mennyit, de mennyit kell még fejlődnöm és tapasztalnom.

Még, még, még!

Éppen albérletben laktunk a férjemmel, amikor teregetés közben a szomszéd balkonon virágot ültető kedves lánnyal beszédbe elegyedtem. Ő mesélt a mentálhigiénés szakról, illetve, hogy még egy nap van a jelentkezési határidőig. Éreztem, hogy ez nekem jó lesz, így másnap jelentkeztem a Károlira. Egy új világ nyílt meg előttem, fantasztikus élmény volt.

Ezen időszak alatt született meg a két kislányom. És születtem meg én, mint anya, és a legújabb időszámításom. Csodálatos, felemelő, erőt próbáló, örökkön-örökké szerelem és kaland.

Egy idő után próbáltam megint pályára állni, de elég döcögősen ment. Túlsúllyal, konstans kialvatlanul, a „szakmáimban” kezdőként álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne már, ha ott tartanék, hogy…

A családom rengeteget segített ebben az időszakban is. A férjem, aki a társam, a coach-om, a rajongóm, mindig biztatott. Egy idő után észrevettem, hogy magam lettem magamnak a legnagyobb gátja. Minden lelkesítés ellenére beleragadtam a saját kis üregembe, ami bár kellemesen ki volt párnázva, de nem vezetett előre.

Két évvel ezelőtt, nyáron eldöntöttem, hogy a pénzt, amit ruhákra adnék ki, személyi edzőre költöm. Jobban akartam érezni magam a bőrömben, de éreztem, hogy perspektívát, „taktikát” kell váltanom. Egyszerűen nem megy úgy, ahogyan eddig. Innen datálom az legutóbbi fejezetemet.

A ligetben

Tréneri és színházi munkáim mellett új iskolákba kezdtem járni, hogy bővítsem és mélyítsem az eddig felhalmozott munícióimat. Life coach és Meseterápiás szakember képesítést szereztem. Egyre nagyobb hangsúlyt kapott az életemben a tréneri munka. Először készségfejlesztő tréningeket, később önismereti tréningeket is elkezdtem tartani magyarul és angolul. Több tréning cégtől kapok megbízásokat, és egy egyetem vendég trénere lettem.

Elkészítettem a holnapomat és Mesecsoportokat szervezek felnőtt résztvevők számára.

Körvonalazódik a misszióm: sikerélménnyel segíteni másokat egy magabiztosabb, harmonikusabb életért.

Rengeteg tervem van még. Messzire jutottam, de sok-sok-sok mérföld van még ebben.

Utószó

A Tanodában, a három év után a képesítésem mellé kaptam egy oklevelet, melynek címe: Kisvakond díj. Ő az, aki kibújt és megmutatta magát. Egészen az utóbbi hónapokig ez a kedves „megnevezésem” nem jutott eszembe.

Még több pályázat a Terézanyu.hu-n!

Vélemény, hozzászólás?