Leszámolunk a tyúkól-elmélettel! – A verseny teheti a nőket civakodó macskákká

„Ahol kettőnél több nő dolgozik együtt, ott nem lehet megmaradni.” A buta, de gyakran emlegetett sztereotípia még mindig erősen tartja magát. Pedig a szakértő szerint a motivációban nem, csak az eszközökben van különbség a nők és férfiak viselkedése között.

„Csak nők lesznek?”- kérdezte egy férfiismerősöm kajánul vigyorogva, amikor az október elején megrendezett Női Karrierváltó Fesztivál ötletéről meséltem neki. „Ahol kettőnél több nő van, ott nem lehet megmaradni!”– tette hozzá egy másik – szintén férfi – ismerősön nagy bölcsen. Az első felháborodás után vettem két nagy levegőt: önvizsgálatot-, és apró, de annál sokat mondóbb közvélemény kutatást tartottam a témában. Kiderült, még a körülöttem élő nők többsége sem feltétlenül gondolkodik másképp. Ahol nők dolgoznak együtt, ott a sztereotípia szerint lehetetlen megmaradni,

  • ha menstruálnak,
  • ha VAN pasijuk,
  • ha NINCS pasijuk,
  • vagy bármi más.

Nem tagadom, tudok olyan női munkaközösséget mondani, amire mindez igaz volt. De szerencsére a legjobb élményeim is többségében vagy teljes egészében nőkből álló csapatokhoz köthetők. A női összefogás nagyszerű energiákat hozhat az életünkbe. Ahogy például itthon a Rácz Zsuzsa író által megálmodott és valóra is váltott Terézanyu és Aranyanyu közösség is, melynek tagjai a sisterhood nevében kapcsolódnak egymáshoz az ország bármely pontjáról borzasztó erős szálakkal, támogatva, segítve, erősítve egymást. De a visszajelzések alapján nem voltak másmilyenek a Női Karrierváltó Fesztivállal kapcsolatos tapasztalatok sem.

Hegyeket megmozgató erő, végtelen energia és szilárd alap – ezt is jelenthetik a női közösségek. 

Szóval, innentől csak az olvasson tovább, aki szeretne velem együtt leszámolni a tyúkól-elmélettel! Érdemes, főleg, ha vezető az ember. A sztereotip gondolkodás ugyanis nem csak abban akadályoz meg, hogy magunkból a legjobbat hozzuk ki, hanem abban is, hogy a csapat teljesítménye elérje a lehető legmagasabb szintet. Az evolúciósan kódolt viselkedési formák a megfelelő hozzáállás mellet olyan egyszerűen fordíthatók hasznunkra, hogy azt nem is gondolnánk.

Versenyhelyzetben egyik nem sem különb

Dr. Hevesi Krisztina, pszichológus.
Dr. Hevesi Krisztina, pszichológus.

Dr. Hevesi Kriszta pszichológus aláírja, a női közösségek látszatra valóban másképp viselkednek, mint a férfiakból álló csapatok, ám ez nem jelenti azt, hogy az egyik nem jobb lenne a másiknál, sőt! Versenyhelyzetben a pasik sem különbek, csak más eszközöket vetnek be a vetélytársak lejáratására. 

– Tévedés, hogy a nők csak civakodó macskák lehetnek együtt. Sőt, a szorosan együtt élő női közösségek tagjai között olyan mély, evolúciós eredetű lojalitás jöhet létre, ami még a ciklusukat is összehangolja – avat be a szakember. – Ez az erős, biológiailag meghatározott együttműködés az ösztönös összefogás jó példája. Kialakulására azért volt szükség, hogy a férfi ne az adott pillanatban épp termékeny nőt válassza a csoportból, vagyis, hogy a verseny fair legyen – mutat rá a szakember, és kiemeli, az együttműködésre való kódolt hajlamunk ugyanolyan erős most is, mint korábban, csak épp a férfiak által ránk ragasztott sztereotípiák nem akarnak lekopni rólunk. Olyannyira, hogy sokszor magunk is elhisszük, hogy összezárva elviselhetetlenek vagyunk. Pedig ennél nyugodtan gondolhatnánk többet is magunkról.

A nők dumálnak, a pasik kakaskodnak

„Valóban nehezebb csak nőkkel dolgozni. Főleg, mert jobban ingadozik a kedvük, vagy csak nem érzik jól magukat a ruhájukban, vagy mert a másikat vékonyabbnak látják, ezért bunkók vele, vagy mert hiába buzdítanak nem akarsz utálni senkit azért, mert korábban viszonya volt valakivel. Kész káosz.”

„A férfiak sem jobbak, ha már általánosítunk. Pletykálnak, fúrnak, nyalnak, mószerolnak ugyanúgy, a családtagok (fiúk) tapasztalatai alapján.”

„Tapasztalat alapján mondom, hogy napi 8 óra csak nőkkel sokkal több konfliktust szül, mint ha csak egyetlen férfi is van köztük.” „Szerintem hosszú távon nőkkel dolgozni nagyon gáz.” Ilyen válaszokat kaptam a kérdésre a nőismerőseimtől, ami azt firtatta, tényleg ennyire félünk attól, hogy nőkkel dolgozzunk együtt.

Való igaz, ha egy nőnek problémája van egy másikkal, azt nem csak a viselkedéséből szűrhetjük le, de hallani is fogunk róla. De azért ne csináljunk szentet a férfiakból sem. – A nők verbálisan sokkal erősebbek a férfiaknál. Míg a pasik fizikai értelemben kakaskodnak, vagy a teljesítményüket mérik össze – kocsi, pénz, sporteredmények -, addig a nők a szavak erejével vívják meg a csatát. Vagyis a két nem között nem a motivációban, hanem a kommunikációs eszközökben kell keresni a különbséget – avat be Kriszta.

A vezetőnek hatalmas a felelőssége

Feltétlenül darázsfészek-e tehát egy női közösség? A válasz, egyértelmű NEM. Főleg, mert azt, hogy hogy viszonyulunk egymáshoz nem csak az ösztöneinken, de a személyiségünkön és az intelligenciánkon is múlik.

Mi teheti mégis azzá? – A versenyhelyzet – mondja a szakértő.

A vezetőnek hatalmas felelőssége van abban, hogy hogy viselkednek a csapatának tagjai.

Senki sem teheti fel a kezét, és mondhatja, hogy csak azért ilyenek vagy olyanok az alkalmazottai, mert nők vagy férfiak.  

– A csoportpszichológia két utat enged meg. Vagy versengünk, vagy együttműködünk. Teljesen mindegy, hogy milyen a nemek aránya egy csoportban, ha közös a cél, és felismerjük, hogy ha kooperálunk, akkor előbb elérjük azt, akkor képesek leszünk együttműködni. Az ilyen helyzetek ráadásul erősítik az összetartást is. Ugyanis amíg valakivel versengek, addig nem kerülök közel hozzá. Ha viszont együttműködök vele, akkor megismerem, és az őt érintő pletykáknak is nehezebben ülök fel a későbbiekben – magyarázza Hevesi Kriszta.

Hozzáteszi, remek csalásdetektoraink ilyenkor abban is segítenek, hogy előbb-utóbb felismerjük a csoportot bomlasztó személyeket, és kivessük őket magunk közül. De hasonló sors vár a lazsálókra is, őket a potyautas-hatás nem kíméli.

Minden – így a kizárólagosan női közösségek együttműködése – azon is múlik tehát, hogy versenyre kényszerítjük-e egymást, vagy a közös cél érdekében összefogunk. A szakértő kiemeli, a versenyhelyzetet különösen ki tudja élezni, ha a csapattagok tisztában vannak egymás fizetésével. Ilyen esetekben még egy férfiközösséget is pillanatok alatt egymásnak lehet ugrasztani.

A hiányosságok helyett koncentráljunk a pozitívumokra

De vajon egészséges-e, ha homogén egy-egy csoport, vagy jobb lenne mindenhol nagyon pc-nek (political correctness – a szerk.) lenni, és akár erőltetve is keverni a nemeket?

„Szerintem egészségesebb a kb. fele-fele arány. Még főiskola alatt dolgoztam egy telefonos ügyfélszolgálaton, ahol kb. 90-10%-os volt az ivararány a hölgyek részére. Nyilván ennek volt némi előnye is, de alapvetően arról szólt, hogy előbb-utóbb egymásba kötöttek. Ettől függetlenül nem mernék általánosítani, mindig van kivétel.” – mondja egy férfi válaszadónk.

Hevesi Kriszta óvatosságra int. – Azzal kapcsolatban nehéz általánosítani, hogy a nemek megoszlásának tekintetében mi lenne egy-egy munkahelynek a legjobb, hiszen látjuk, hogy vannak szakmák, melyeket inkább nők és olyanok is, melyeket többségében férfiak választanak. Bedőlni viszont tényleg nem érdemes a sztereotípiáknak. Ha nem az adott nem biológiailag programozott „hiányosságaira”, hanem a pozitív képességeire irányítjuk a figyelmet, és nem tesszük lóversennyé a munkát, akkor – legyen szó csak nőkről, vagy csak férfiakról – képesek leszünk kooperatív, egymást nem gáncsoló, jól teljesítő csapatot összeállítani – fejezi be a pszichológus. 

Nyitókép: Elle Hughes, Canva. Belső kép: Volom Sára.

Vélemény, hozzászólás?