Polgármesternek lenni egy békési zsákfaluban, embert próbáló feladat. Munka mutatóban is alig akad – örül, aki közmunkásként kereshet pénzt. Aki tehette, elment máshova szerencsét próbálni. Egyre több az üres, omladozó ház. Magyardombegyház mégis példát mutathat kitartásból. A polgármester ötlete valódi lehetőségnek, a kitartó munka pedig eredményesnek bizonyult, a falu sajtműhelye esélyt ad az itt élőknek. Póth Attila írása.
Magyardombegyházon egy időben annyira szegények voltak, hogy a falu egy része elment a Parlament elé koldulni. Ilyen vesztes helyzetből igazi kihívás kiutat találni. Dinyés Ildikó polgármestert azonban kemény fából faragták, semmit sem szeret feladni. Állami támogatásokból sajtműhelyt hozott létre, pedig a településen senki sem tudott sajtot készíteni. Az internet segítségével és tanfolyamon sajátították el a fortélyokat. Olyannyira jól, hogy ma már egymás után nyerik a díjakat. Ildikó szerint, noha már mindenki rendes-, és nem közmunkás bérért dolgozik a műhelyben, a nehezén nincsenek még túl.
Egy nő vállalkozott az embert próbáló feladatra
A békés megyei zsákfaluban 130-an, ha laknak. Papíron többen is vannak, de körülbelül ennyien élnek állandóan itt. Magyardombegyház távol esik mindentől – hepehupás, kátyúktól szeplős út vezet ide. Gyula bő 40 kilométerre fekszik; erre a távra bizony egy óra autózás is kevés, hacsak nem akarja valaki a tengelytörést kockáztatni. Makó kicsit messzebb van, és Orosházára sem könnyebb eljutni. Magyardombegyházra egyetlen út vezet, amely ott véget is ér.
A térség minden baja megtalálható itt: munkanélküliség, szegénység, elvándorlás. Ilyen körülmények között nem egyszerű egy települést vezetni, így nem is lehet véletlen, hogy az embert próbáló feladatra egy nő vállalkozott.
Dinyés Ildikó 2006 óta polgármester. Független. Pár éve olyan kilátástalan helyzetbe került a falu, hogy Pestre, a Parlament elé mentek koldulni.
Így hívták fel a figyelmet arra, milyen lehetetlen körülmények között élnek Magyardombegyházon. De Ildikót nem olyan fából faragták, hogy könnyen föladja.
Állattartásra volt támogatás, lett kecske
– Csak közmunka volt. Úgy gondoltam, hogy ha közmunka, legyen közmunka, de akkor is valami értelmeset csináljunk – meséli. Selyemvirágot kötöttek, meg rongyszőnyeget készítettek, de van fóliasátruk is. Aztán egyszer csak lehetett állattartási támogatásra pályázni. – Így lett először 20 kecskénk – emlékszik vissza Ildikó. Az állattartással nem volt baj, de a tej felhasználása már problémát jelentett. Inni nem akarták, kitalálták, sajtot gyártanak. Először lábasokban próbálkoztak, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Ám, a kezdeti nehézségek sem tudták elvenni az asszonyok kedvét.
2016-ban aztán beadtak egy pályázatot sajtüzemre. A belügyi tárcánál 98 millió forintot nyertek erre. – Közmunka keretein belül pofoztunk helyre egy épületet, majd beszereztük a gépeket. Csak hát egyikünk sem értett igazán a sajtkészítéshez! – eleveníti fel az akkoriakat Ildikó. Az asszonyoknak tehát tanfolyamot kellett végezniük.
– Meg, az internetről lestük el a fogásokat! – ezt már Lénárdt Gabriella, az üzem vezetője mondja. Ő a határ túloldaláról, Aradról költözött évekkel ezelőtt a faluba.
– Ha valaki azt mondja nekem öt-, vagy akár három és fél éve, hogy sajtüzemet vezetek, akkor biztos kinevetem – meséli mosolyogva Gabi.
A pályázással nem álltak le. – Tavaly 61 milliót nyertünk. Abból további eszközöket vettünk, amelyek az üzembe kellettek. Nem vagyunk szakemberek, így az indulásnál nem szereztünk be mindent. De a hiányt végül sikerült pótolnunk – teszi hozzá Ildikó. – Az is fontos volt, hogy mivel nők dolgoznak az üzemben, olyan technológiát vegyünk, amelyhez kisebb fizikai erő kell. Meg, hogy a kézműves jelleg is megmaradjon – magyarázza a polgármester, aki egyben az üzem mindenese is.
Sikerült béreket emelni
A sajtműhely először közmunkásokkal dolgozott. Aztán idén átalakultak szociális szövetkezetté. Így ma már nem közmunkás bérért dolgoznak. Közben a kecskeállomány is szépen gyarapodott: ma már 200 kecskével büszkélkedhetnek.
– Ez egy igazi női vállalkozás: az üzemben is csak asszonyok dolgoznak, és hát a tejet is nők, pontosabban nőstény kecskék adják – nevet Ildikó.
Azért vannak férfiak is a vállalkozás környékén: az állatok ellátását és a sofőrködést is férfiak végzik. Az üzemben a saját kecsketej mellett tehéntejet is földolgoznak. Azt gazdáktól veszik. – Naponta 6-900 liter tejet dolgozunk itt fel. Sajt, túró, tejföl, ivójoghurt meg gyümölcsjoghurt készül – ad bepillantást a termékpalettába Gabi. – Sajnos, az üzem nincs teljesen kihasználva. Akár négyszer ennyit is képesek lennénk feldolgozni – teszi hozzá.
Az üzemben mindenhol patika tisztaság fogad. – A higiéniára nagyon ügyelünk. Minden előírást betartunk – mondja Gabi, a sajtérlelő kamra felé tartva. – Itt most 40 fajta különböző sajt van: tehén- vagy kecsketejből. Chilis, füstölt, petrezselymes, kapros, jalapenós, köménymagos – sorolja a polcon sorakozó fajtákat az üzemvezető. Ildikó elárulja: ő nincs oda a kecskesajtokért, más termékét meg nem eszi, de a sajátjukat nagyon szereti, mert nincs „kecskeíze”, magyarázza. És valóban: csak egy nagyon halvány, leheletvékony pikáns íz bújik elő kóstoláskor. – Mi csak tejet használunk a sajthoz. 1 kilóhoz 10-11 litert. Semmi adalékanyag nincs benne – emeli ki Gabi. Ildikó pedig hozzá teszi, hogy így nem is tudnak alámenni a multiknál kapható silány minőségű termékek árainak.
A szövetkezet már nyitott egy saját boltot Szegeden, ahol a térség termékeit – lekvárt, tésztát – is árulják. Az értékesítés egyelőre kemény feladat Ildikónak. – Ez a legnehezebb. Mi megyünk, viszünk kóstolót és sokszor még csak vissza sem hívnak, hogy nem, mégsem szeretnék. Azt mondja: inkább három üzemet is a nulláról felépítene, csak az értékesítéssel ne kelljen küzdenie. Pedig számos díjat is bezsebeltek már a sajtokkal, tejtermékekkel. De fel nem adja, a kolléganőkkel arról ötletelnek, hogyan tudnának tovább lépni, és akár külföldre is szállítani.
Fotók: Póth Attila
