Elég uncsi ez a nyaralás Balin – Lélekmentő világutazás 4.

Vincze Nóra hátizsákos utazóként  kereste a boldogságot Délkelet-Ázsiában. Megtalálta, de nem ott. Hatrészes sorozatának negyedik részében arról mesél, hogyan szedte össze magát Balin. 

Balin vagyok. Túllendültem az élet mibenlétének nagy kérdésein. Olyan élet úgysincs, ami folyamatos medencés partikból áll – meg hát, az is unalmas lenne egy idő után –, úgyhogy próbáljuk meg ezt a kis, snassz életet élvezni, ami rendelkezésre áll! Rengeteg időm volt. Egyedül az önkénteskedés, azaz az angoltanítás foglalt le valamennyire – órákra készülni, játékokat keresni, stb. – , amit élveztem is, mert kihívás volt és próbáltam jól teljesíteni. 

Ez mégis csak napi öt órát jelentett, a többi időm szabad volt. Ekkor indítottam el az önmegváltós projektemet. Bárhogyan is, de össze kell kapnom magam, mert más nem fog, gondoltam.

Megnyugvást jelentett, hogy ezzel a Balira utazással és a tengernyi szabadidővel úgymond már fent vagyok a csúcson. Mégsem találtam ott semmi rendkívülit, úgyhogy terelgethetem a megszokott kicsi életemet békésen tovább. Nem maradok le semmiről. A nagy felismerés után, hogy az idő a legnagyobb kincsünk, megállapítottam, ennyi időm soha nem volt magamra, és valószínűleg soha még egyszer nem is lesz, tehát most kell a lelki nagytakarítást elvégezni. Gyerek, család, férj mellett ez már nehézkes lenne. Most van lehetőségem bármit kijavítani magamon. 

Amit kívántam magamnak, az a lelki béke volt, ennek érdekében sokat meditáltam, jógáztam.

Minden pillanatban a tudatosságra törekedtem, és arra, hogy figyeljem,  megéljem és kövessem a megérzéseimet.

A tudatalattim rejtélyeit az álmaim segítségével oldottam meg. Újra és újra felszínre került az elnyomott szerelmi bánat, érzetem, van még vele dolgom. Balin kezdhettem el feldolgozni és jól kiszenvedni a négy évvel korábbi szakítás szerelmi bánatát (nem tipikus fakultatív program). 

Felfedeztem, hogy nincs rajtam semmi nyomás és kényszer, a mozgás öröm. Végre! Ennek így kell lennie! Minden nap sportoltam, legyen az akár nyújtás, lábujjhegyen állás vagy plank póz, esetleg kimerülésig tombolás a kedvenc számaimra (ezúton is köszönöm a kedves szobatársamnak, hogy annyi időt töltött házon kívül). Végre lett időm azokra a dolgokra is, amiket a boldogságkeresős honlapokon írnak: vezess hálanaplót, írd le az álmaidat, írd ki magadból a fájdalmakat, stb. Emellett szigorú megfigyelés alatt tartottam magam.

Meghatároztam, mikor mit érzek, s hogy milyen szituációk váltanak ki belőlem negatív érzelmeket. 

Például az, hogy ideges vagyok, sértett, vagy végtelenül türelmetlen – ezek számomra mind-mind negatív érzések, ezért próbáltam tőlük mihamarabb megszabadulni, próbáltam magam „átdrótozni”. Nincs baj ezekkel az érzésekkel, ha helyénvalók, de mindenképp hasznos volt ritkítanom az alkalmazásukat. Ha valóban volt okom idegeskedni, először akkor is megmosolyogtam magam, utána adtam engedélyt az érzelemre! Segített, hogy konkretizáltam a problémáimat.

Teljesen objektíven néztem magamra, mint egy doboz tejre a Tescóban. Írtam egy listát azokról az érzelmekről, melyektől meg akartam szabadulni: „anxiety, stress, depression, constant worries, worthlessness, fear”. Először megijedtem, de aztán a nagy sötétség, ami belül nyomorított, egyszerre jól körülhatárolható kis foltocskává vált. El tudtam választani a jótól.

Könnyebb megoldani is, ha látjuk mi a probléma. Van mire guglizni.

Közben arra is rájöttem, hogy az életet vagy éljük, vagy nem, de olyan nincs, hogy “elvagyok”. Ha úgy élünk le egy életet, hogy olyan dolgot teszünk, amit nem szeretnénk, nem élvezünk, csak kell, akkor önmagunk ellenségei vagyunk. A kell szót kiírtam a szótáramból. Amikor egy állásra jelentkezel, akkor te döntöttél, hogy az a cég és pozíció szimpatikus, tehát utána munkába menni nem “kell”, nem kényszer, hanem a saját döntésed. A lelket megnyomorítja, ha valamit “kell” csinálni. A nyelv nagyon hatásos, vigyáznunk kell arra, mit mondunk, mert azt is fogjuk érezni. Tehát fodrászhoz menni nem “kell”, hanem szeretnél, mert már töredezettnek találod a hajvégeidet, és úgy döntöttél, inkább levágatod, minthogy így mutatkozz többé.

Fotók: Vincze Nóra.

Vélemény, hozzászólás?