Meddőségtől a kiteljesedésig – Egy álmodozó kommunikációs stratéga és a jóga találkozása

Sikeres reklámstratéga volt, aki látszólag mindent megkapott az élettől, Balogh Erika a Babafészkelő program kidolgozója mégsem érezte boldognak magát. Megrögzötten kutatott az élet értelme után, de sehol sem találta, ráadásul a gyermekáldás is elkerülte. Végül a jóga hozta el a megnyugvást.

Mi az élet értelme? Legtöbben örökké keressük a választ erre a kérdésre, és ha szerencsések vagyunk, legalább arra rájövünk, hogy mi nem az. Ahogy Balogh Erika, a Babafészkelő program kidolgozója is, aki 35 éves fejjel kezdett azon gondolkodni, hogy ki ő és mi dolga van ezen a világon.

A saját válasza lehetett volna nagyon egyszerű, hiszen már fiatalon sikeres stratégiai igazgató volt egy reklámügynökségnél, közismert márkáknak, jól hangzó ügyfeleknek dolgozott, a karrierje szépen ívelt felfelé. Irigylésre méltó életet élt, mégsem volt elégedett. Folyton kísértette a kérdés, vajon tényleg csak ennyi lenne az élet?

Szerencsére jött a depresszió

Ráadásul, hiába a siker, az elismerés és a csillogás, a várva-várt gyermekáldás nem érkezett. Telt az idő, válaszokat nem talált, és belső világának alapjai is egyre gyengébb lábakon álltak. – Ördögi körbe kerültem. Rengeteget dolgoztam, borzasztó stresszes életet éltem, de eleinte nem mertem kilépni, hiszen gyermeket szerettem volna, és ahogy a legtöbb nőnek, úgy nekem is fontosnak tűnt, hogy legyen honnan GYEDre menni – kezdi Erika, majd hozzáteszi, ő szerencsés volt: depressziós lett, így az élet tulajdonképpen belekényszerítette a váltásba.

– Persze, csak utólag érzem szerencsének, ami akkor történt velem. Keserves időszak volt. A munkahelyemen annyi stressz ért, amennyit már nem tudtam feldolgozni, ráadásul nem csak depresszió, később már gerincsérv is gyötört, szó szerint beleroppantam a cipelt terhekbe, így muszáj volt lépnem – mondja.

– Sikerült fél állásban elhelyezkednem, ami a reklámszakmában nagyon ritka – avat be.

A felszabadult idejét tényleg magára tudta fordítani. Testi-lelki értelemben is megkezdte a rendrakást, önismerettel kezdett foglalkozni, és ennek köszönhetően, ha egyelőre még nem is tisztán, de felsejlett előtte egy másik út lehetősége is.

Elsőre nem szeretett bele a jógába

– Korábban eszembe sem jutott, hogy jógázzak. Párszor elmentem Bikram órára, de egyáltalán nem fogott meg. A gerincsérvemmel viszont kezdenem kellett valamit, így gondoltam kipróbálom a gerincjógát – mondja, és kiderült, már a második óra megnyugvást hozott számára. ­

– Az akkor még nem volt egyértelmű, hogy jógaoktató leszek, de az egyre világosabb lett, hogy dolgom van a mozgással – részletezi.

Hozzáteszi, már gyerekként is nagyon szeretett mozogni. Főleg a tánc varázsolta el, de sosem gondolt arra, hogy hivatásszerűen is foglalkozhatna mozgással, orvos szüleitől kapott értékrendje inkább egy „biztos, komoly” pálya felé terelgette. ­

– Elfuserált táncosnőnek szoktam magam nevezni, mert a tánc az egyik legnagyobb örömforrásom az életben, mégsem teljesedett ki az életemnek ez a része sokáig. A régi álomnak és a jógának köszönhetően azonban egyre erősebben érzetem, hogy nem fordulhat elő többé, hogy a mozgás ne legyen az életem része, és azt is tudtam, hogy nem akarok visszatérni a reklámszakmába – szögezi le.

Lombikkezelés segített családdá válniuk

A lassítás és a jóga nem csak Erika depresszióját és gerincsérvét tüntette el, de egyúttal megteremtette a feltételeit a közelgő gyermekáldásnak is. – Lombikprogramban vettünk részt, és néhány hónappal azután, hogy kilábaltam a gerincsérvből, már ikrekkel voltam várandós – avat be, és hozzáteszi, ráadásul számára a jóga olyan hatékonynak bizonyult, hogy gerincproblémák nélkül hordta ki a babákat.

– Három hónaposak voltak az ikrek, amikor úgy éreztem, hogy hetente legalább egyszer vissza kell térnem a jógához. Beleástam magam a női jógába is, és rájöttem, hogy a modern életmódunknak köszönhetően mekkora, a testünkkel kapcsolatos tudásanyagot vesztettünk el. Éreztem, hogy szeretném továbbadni azt a tapasztalatot, amit én megszereztem, de nem akartam a sokadik jógaoktatóvá válni ­– osztja meg.

Az első évet tanulással töltötte

 2 év sport- és jógaoktatói képzés után egy kísérleti év következett. Erika olyan komplex programot próbált felépíteni, ami egyszerre fókuszál a mozgásra és a lélekre, ehhez azonban oktatási tapasztalatra volt szükség. – Nem csoda, hogy valami újat akartam létrehozni, hiszen reklámstratégaként is ez volt a feladatom. Sokáig gondolkodtam, alakítottam magamban, kipróbáltam dolgokat az első másfél évben oktatóként, mire összeállt a fejemben a Babafészkelő program – avat be.

– A Babafészkelővel a helyemre kerültem. 10 alkalmas, egyenként háromórás, kis csoportos kurzusokat tartok, melyeken a mozgás mellett olyan kapcsolódó témákkal is foglalkozunk, mint a stresszkezelés és az érzéseink – mondja, és hozzáteszi, mivel egy-egy csoporton belül mindig ugyanazok a nők vesznek részt az órákon, kialakul egy összetartó, támogató közösség is, amire nagy szükség van a modern világunkban.

– A foglalkozásokon, a mozgás mellett őszintén beszélünk a velünk történtekről is, így sok olyan nővel találkozom, aki fájdalmas terheket cipel. Ez időnként nekem sem könnyű, ezért általában egyszerre csak egy csoportot viszek.

A cél, hogy mindenki megtanuljon befelé figyelni, és rendszeressé tegye a mozgást az életében, hiszen utóbbinak köszönhetően még a menstruációs napok is javulnak, oldódnak a görcsök és lelkileg is könnyebb lesz elviselni ezeket az időszakokat, hiszen sok nőnek a menstruáció nem egy új ciklus kezdetét, hanem a meg nem érkezett gyermekáldás fájdalmát jelenti ­– fejti ki Erika.

Hónapokig tartó szabadság a világ körül

Érdekes emberkísérletből azonban ezután is jutott Erikának, meséli viccesen. Mire ő beletanult az új életbe és megtalálta a saját útját, a férje is kiégett. – Besokallt és kitalálta, hogy több hónapnyi szabadságra van szükségünk, mégpedig egy világkörüli út formájában – osztja meg Erika.

– Egy évig tartott az utazás megszervezése, mert gyerekekkel azért nem indul el vakon az ember, és bár út közben sokat tanultunk a világról és magunkról is, végül előbb hazajöttünk, mint ahogy terveztük ­– mondja.

– Én nem számítottam újabb fordulópontra az életemben, de az utazás egyértelműen az lett. Sok egyéb mellett tudatosult bennem, hogy mit teszünk mi emberek a világgal. Ausztráliában álltam egy állatkert mérgeskígyókat bemutató részén, amikor a korábbi rettegésem sajnálatba csapott át. Ott, a feliratokat olvasva döbbentem rá, hogy ha 30 kígyó fajból 29 a kihalás szélén áll, ahova az emberi tevékenység sodorta őket, akkor nem nekem kell félnem tőlük, hanem nekik tőlünk – mutat rá, és elmeséli, az is egyértelművé vált számára, hogy a jóga tényleg mindenhova elkísérheti, ugyanis még út közben sem volt olyan nap, hogy ne szánt volna legalább egy fél órát a mozgásra.

Miután hazatértek, ott folytatta, ahol abbahagyta. Sokan kérdezik tőle, hogy nem akar-e nagyobbra nőni, „iskolát alapítani”, de a válasza egyelőre az, hogy nem. – Egyrészt a gyerekeim még elég fiatalok, az estéim és a hétvégék nagy részét velük töltöm. Másrészt szeretném, ha a Babafészkelő megmaradna annak a családias, őszinte és biztonságos közösségnek, ami most, és biztos, hogy más lenne, ha nem én tartanám a foglalkozásokat. Egyelőre marad minden így, ahogy van, és remélem, még nagyon sok nőnek tudok majd segíteni – fejezi be.

Vélemény, hozzászólás?