Túrázni télen is jó – Irány Somogyország!

Ki mondta, hogy túrázni csak nyáron lehet? Merát Anikó és párja bebizonyítják, télen is érdemes elindulni! A negyedik túraajánlóban a Somogyi dombok közé kalauzolnak minket. 

Már egy pár hónapja itt lakunk a Balaton mellett, de még nem volt időnk túrázni, annyi tennivalónk volt az új életkezdés miatt. De most jött a szokatlanul hosszú téli szünet, és a szerencsének köszönhetően szokatlanul sok szabadnap is jutott ez év végére. Végre egy kis csend, nincs semmi fontos, sürgető dolgunk, most a gyerekek sincsenek itthon.

Mit csináljunk akkor az év utolsó napján, hogy méltó lezárása legyen ennek az izgalmas, nehéz, vágyott, felemelő, megvalósulást hozó időszaknak? Induljunk neki kettesben az első igazi felfedezőútra új otthonunkban, a gyönyörű Somogyországban, ahol a szórt településrendszer miatt rengeteg a zöld terület, s változatos a táj: völgyek szabdalta szelíd lankák, tágas síkságok, erdőrengetegek világa váltja egymást patakokkal tarkítva.

Térkép híján az internetről

Nem tudtam, hogy mennyire vannak felfestett túrautak erre, nem találtunk Somogy túratérképet a boltokban, így az internetről kerestünk útvonalat. A https://terkep.turistautak.hu/ oldal nagy segítség volt, az egész ország rajta van, kinagyítva találjuk meg a minket érdeklő területet. Szerencsére több lehetőség van ebben a régióban is, és igazán közel számtalan útvonal, és még több olyan, ami még jelzés nélküli zöld, bejárható terület. Kiválasztottunk egy körtúrát, ami a szomszéd faluból, Ságvárból indul.

Korán reggel indultunk jól felöltözve, mert mínusz volt, és napközben is csak plusz pár fokra lehetett számítani.

Átgurultunk autóval, csak vizet, almát és pár maradék karácsonyi sütit vittünk magunkkal vésztartaléknak. Ma reggel ismét rácsodálkoztunk, hogy milyen jó itt élni, és mennyire más, hogy nem kell egy órát utazni, hogy kijussunk a városból, mint Pesten, itt már a házból kilépve a természetben vagyunk. Annyira más minden, nem tudok betelni vele.

A sárga csík jelzésen indultunk. Első meglepetés, hogy gondozott a turistajelzés, bár kezdetben sokáig egy lélekkel sem találkoztunk, ezért azt gondoltam, hogy itt kevesen szoktak kirándulni. Löszfalak között vezető úton kaptattunk felfelé sokáig a faluhoz tartozó, kis pincékkel tarkított szőlőhegyen, szuper kilátással a tetejéről. Aztán elértünk egy táblához, és egy barlangnak kinéző lyukhoz. Meglepődtünk, hogy eltévedtünk. Merre megy tovább a jelzés?

Barlang vagy titkos átjáró?

De ez nemcsak egy kis barlang, hanem egy átjáró a hegy alatt, amit a régiek ástak, s a táblán elolvashattuk a történetét ennek a különleges, helyi érdekességnek. Igazi meglepetés volt, s ekkor már tudtam, hogy szuper utunk lesz.

Átmentünk a hegy alatt és haladtunk tovább. Fagyos földön bandukoltunk legelők mellett, de nem fáztunk a szélcsendes időben.

Az útba eső kitérőutat is bejártuk, ami egy emlékhelyhez vezetett, legalább plusz 3 km. Járatlan úton kaptattunk felfelé, madárles mellett haladtunk el, végül egy hatalmas szántás közepén találtuk meg a célt.

Visszatértünk az eredeti útra, s vadászokkal találkoztunk, akik kutyákkal hajtották fel a vadakat. Szerencsére másfelé mentek, így nem is zavartuk egymást. Hamar elértünk a következő látványossághoz, amihez újra le kellett térni a sárga jelzésről. Barlangot jelölt az útvonal. Jó magasra kellett felmászni a hegyen, amíg elértünk a sok száz éves Betyár-barlanghoz. Igazi különlegesség, hatalmas, több helyiségből álló barlangrendszer, s a hegy tetejéről még a Balaton is látszik. 

Újabb csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk. A betyárok tudtak élni.

Romantikus séta a löszfalak közt

Ahogy telt az idő, egyre több túrázóval találkoztunk még ezen a téli napon is, úgyhogy mégiscsak kedvelt kikapcsolódás ezen a környéken is a természetjárás. Elértünk a több száz éves képes fához, amely egyben zarándokhely is. Történetét elolvashatja a kíváncsi túrázó. Itt tértünk át a sárga kereszt jelzésre. A Jaba-patak többször is keresztezte utunkat. A további út során még sokszor visszaköszönt a löszös táj, az út sokszor két löszfal között kanyargott, erdőség, cserjés váltotta egymást, s még kopaszságában is megkapó a táj. Újra sokáig felfelé haladt az út. Az utolsó szakasz a piros kereszt jelzés, mely visszavitt a faluba, és itt már lefelé mentünk a hegyről.

A kitérőkkel együtt kb. 16 km-es lehetett az út, sok helyen komoly szintkülönbséggel, úgyhogy ez egy közepesen nehéz terep, de nagyon jól megmozgatott a sok lakoma után. Az élmény most is maradandó, és ha messze is laktok, ha nyáron erre jártok, ne hagyjátok ki.

Vélemény, hozzászólás?