Védett házak az áldozatoknak – életeket menthet!

Védett lakásokat jelölne ki a családon belüli erőszak áldozatainak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. Erről egy sajtótájékoztatón beszélt Csárdi Antal, LMP-s országggyűlési képviselővel. (Részletek itt.) Sőt, hosszú távú célként tűzte ki, hogy példát mutatva a többi önkormányzatnak, összefogással és hasonló intézkedésekkel közösen krízislakás-hálózatot hoznának létre. Kollégánk átélte mindazt, amért a védett lakások létrejönnének. Menekült. Négy gyerekkel. Merát Anikó írt a tervezetről.

Ez az intézkedés hiánypótló, és valódi segítség lenne a menekülő nők, illetve a gyerekeikkel menekülő anyák számára, egy olyan lépés, amivel végre tényleg tettünk valamit az áldozatokért.

Ugyanis az első és sokszor leküzdhetetlen akadály, amikor menekülni kell, éppen az, hogy nincs hova. Mert aki menekül, az általában nem rendelkezik anyagi háttérrel, ha egyáltalán bármivel is, hiszen a bántalmazó kapcsolatok egyik jellemzője, hogy a bántalmazó az áldozatát anyagilag is teljesen ellehetetleníti. Tehát sem lakása, sem semmilyen anyagi eszköze nincs, vagy éppen a bántalmazónál van, amikor ki akar szabadulni a kapcsolatból. Sőt sokszor munkájuk sincs, hiszen vagy kisgyermeket nevelnek, akár többet, vagy a bántalmazó szándékosan úgy alakította az áldozat életét, hogy ne legyen önálló keresete – belekényszeríti a hagyományos női szerepbe, vagy éppen neki dolgozik.

Nem nehéz végiggondolni, hogy egy ilyen esetben mennyi esélye lenne az áldozatnak lakhatást találni.

Még ha van is munkája valamivel szerencsésebb esetben, egy fizetésből még vidéken is nehezen tartható fenn egy albérlet, pláne ha gyemek(ek)kel költözne, akkor ráadásul nagyobb, drágább lakásra van szükség, de az esélyei még tovább csökkenek, mert gyerekes családoknak nem szívesen adnak ki lakást. És a több hónapos kaucióról még nem is beszéltünk.

Úgyhogy a kör iszonyú gyorsasággal zárul be. Szinte hallom, ahogy döngve csapódik be az ajtó. Mi marad még? Szülőhöz költözni, ahol nem biztos, hogy elég nagy a lakás, vagy már tőle is elszigetelte a bántalmazó, vagy nem él, netán nagyon messze él, akár határon túl, ahova nem is mehetne az anya a közös gyerekkel a másik szülő beleegyezése nélkül.

Az anyaotthonokban sokszor nincs hely, a tapasztalatok vegyesek, és sokáig ott sem lehet maradni, illetve ez gyermektelen bántalmazott nők számára nem opció. A sajtótájékoztatón említett, már létező néhány állami krízislakásról senki sem tud, hogy hol s hogyan hozzáférhetők, még a szociális segítők sem, a Google sem.

Ha valakiben még mindig megfogalmazódik a kérdés, amikor ilyen esetekről hall, hogy „miért maradt ebben a helyzetben ennyi ideig?” Például ezért, mert az első lépést sem tudja megtenni a bántalmazó kapcsolatból menekülő nő, támogatás és segítség nélkül, zaklatott állapotban, rettegve, pénz nélkül. Ugyanis nincs hova menni.

És ha még tovább gondoljuk egy kicsit a helyzetet, ha a közös gyerekek miatt is küzdeni kell, az első dolog, amit számon kérnek a hatóságok a menekülő anyán, hogy van-e hol laknia a gyerekeknek. És a hatóságot nem érdekli, hogy miért nincs, mert mondjuk kizárta őt a bántalmazó a közös lakásból. Legyen. Egyszerű kérdések, és egyértelmű igények, a megoldások azonban már nem azok. Nem kérdés, hogy valóban nagy szükség van krízislakásokra.

Most érzem először, hogy valami tényleg elindult a bántalmazott nők ügyében. Hogy végre felismerte valaki, hogy mi lenne valódi segítség. Mit nem adtam volna 4,5 éve egy ilyen lakásért…

De nekem még szerencsém volt, mert végül lakhattunk a gyerekekkel egy barátom lakásában ingyen. Az volt a mi menedékházunk, ami valóban megmentett. Az első lépés.

Mert ahhoz, hogy elindulj, meg kell tenni az első, a legnehezebb lépést. És mivel nem kellett albérletet fizetnem, egyrészt meg tudtunk élni egy jövedelemből, mert az apa nem fizetett gyerektartást sem, amíg a bíróság el nem rendelte, másrészt ki tudtam fizetni az ügyvédet a 4 évig tartó, irdatlan hosszú gyermekelhelyezési per során. Mert nélküle sem sikerült volna.

Nekem szerencsém volt. Igen, szerencsém. Mindenki jól hallotta. Ön is, kedves Varga Judit igazságügyi miniszter. Mert a magyar jogrendszer NEM védi meg a magyar nőket! Ahogy engem sem véd meg a mai napig sem, pedig 4 gyereket szültem jó állampolgárként, a mi életünk mégsem volt fontos a magyar állam számára.

Hiába fordultam az Országos Kríziskezelő Központhoz, családvédelemhez, rendőrséghez, gyámhivatalhoz, bírósághoz, bármilyen hatósághoz, valódi segítséget mostanáig csak és kizárólag az ismerőseimtől és civil segítőktől kaptam.

Úgyhogy szerencsém volt, hogy van olyan jószívű ismerősöm, aki felajánlotta a lakását, olyan ismerősöm, aki segített jó ügyvédet találni, mert használható, ingyenes jogi segítséget sem kaptam, olyan ismerősöm, aki munkát adott még ebben a kiszámíthatatlan helyzetben is, olyan barátaim, akik lelkileg támogattak, olyan családom, akire anyagilag számíthattam. Nem a magyar állam védett meg.

Most érzem először, hogy valami tényleg elindult, bár hónapok óta egyre nagyobb hangot kap a nőkkel és gyerekekkel szemben elkövetett erőszak elleni fellépés a civil szervezeteknek köszönhetően. Mert kedves Varga Judit, a magyar jogrendszer NEM védi meg a magyar nőket, sőt arcátlanul letagadja a most már egyre hangosabban üvöltő problémákat.

Felháborító az ilyen kijelentés, miszerint „az Isztambuli Egyezménynek az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az Egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít”, miközben kapkodjuk a fejünket a borzalmas hírek hallatán, amik egyre hangosabban szólnak, és sokan, nagyon sokan a bőrünkön érezzük ennek valódiságát, és már nem maradunk csendben.

Ideje lépni! Legyen ez az első lépés az államnak, a politikusoknak is, támogassák Baranyi Krisztina javaslatát, hogy a bántalmazottak is megtehessék az első lépésüket egy szabad, félelem nélküli élet felé. Tegye meg a politika is az első, legnehezebb lépést, hogy kilép a tagadás mögül, és szembenéz a létező problémával.

Nagyon remélem, hogy ez a kezdeményezés minél gyorsabban és minél több helyen megvalósul, hogy másoknak ne a szerencsén múljon az élete.

Fotó: Freepik. 

Vélemény, hozzászólás?