Én dolgozom, a gyerek meg közben rajzolgat, hát persze…

A kényelem fontos: tessék élvezni! Éjszakázni, nassolni lehet a gép előtt, és inni is, csak vigyázni kell, nehogy ráboruljon az ital a klaviatúrára – az írók, költők tapasztalata hasznos lehet azoknak, akik most kezdenek el otthon dolgozni. A csöndhöz máshogy viszonyul Tóth Krisztina, Lackfi János és Karafiáth Orsolya, és másképp Talmácsi István építész. Esterházy Péter egykori receptje: reggel ima, egy Arany János-vers, és ezek után – vagy épp ezek helyett – föltenni a Jerry Lee Lewis-lemezt!

 Én egyedül tudok dolgozni, kifejezetten zavar, ha más is van abban a helyiségben. A munka nem csak akkor zajlik, amikor leülök a géphez: előtte teszek-veszek, összeszedem a gondolataimat. Jó, ha ilyenkor egyedül lehetek – válaszolta Tóth Krisztina költő, író, üvegművész a kérdésre, mi jelenti számára a nyugodt munkakörnyezetet otthon.

Krisztinának 1989-ben jelent meg első kötete, az Őszi kabátlobogás. Lakott Párizsban, ahol alkalmi munkákból élt, később itthon kiállításokat szervezett, de 1998-tól, Marcell fia születése óta az irodalom a főállása.

Fontos, hogy befelé tudjak figyelni

Aki hosszú ideig ahhoz szokott, hogy munkahelyre jár, és aztán egyszerre „hazakerül”, nagyon elveszettnek érezheti magát. Bizonytalanná válik, kételkedik abban, hogy amit otthon csinál, ugyanolyan értékes, mint amit korábban, szervezett keretek között létrehozott. Kiderül, nem pont ugyanolyan a munka ritmusa otthoni környezetben. Ilyenkor minden apró körülmény fontossá válhat.

Az például nem mellékes, hogy amikor dolgozni próbál az ember, ott van-e mellette a gyereke. – Hogy ki kell-e zárni a gyerekeket abból a helyiségből? Ó, dehogy. Esterházy Péternek nyilván az ölében ültek a gyerekei regényírás mellett, illetve ott rajzolgattak mellette… – ironizál Tóth Krisztina

– Komoly, koncentrált munkát nem lehet úgy végezni, ha az ember megosztja a figyelmét. Fontos az, hogy befelé tudjak figyelni. Én többnyire este, éjszaka dolgozom, vagy napközben, ha senki sincs éppen otthon. Zenét nem hallgatok, mert az másfajta figyelmet igényel, jobban szeretem, ha csend van. Az asztalomon rendet tartok: az van elől, amire éppen szükség van. A telefonomat nem kapcsolhatom ki, de egy rövid, hamar lezárt beszélgetés nem zökkent ki.

Egyébként nincs rendszeres munkaritmusom, mert nem tudom megteremteni a napi üres órákat. Most például beteg a kislányom, itthon van, ilyenkor éjszakára tolódik az írás, vagy egyáltalán nem jut rá időm. Aztán vannak intenzív időszakok is, amikor jobban haladok. 

Krisztinával is előfordul, hogy eszik a gép előtt, mert keres valamit a neten, információkat gyűjt, és az evés miatt nem akarja félbehagyni a szörfölést.

Négy szállodai szobát kivett a csendnek

  Kávét, teát én is hozok a gép mellé, nassolni is szoktam, vagy gyümölcsöt enni, ebédhez inkább felmegyek. Egyszer leöntöttem borral egy laptopot, azóta óvatosabb vagyok – mondja erről Lackfi János költő, író, tanár.

– A mobil jelenléte nem zavar közben. Kicsit felfrissít, ha valami más megszakítja a nagyon intenzív munkát. Ha hosszú prózába merülök, akkor azért általában nem hozom ide a telót a gép mellé.

János azt tapasztalja, tízből kilenc kolléga csendfüggő. Ő ebből a szempontból szerencsés alkat. Fotó: Raffay Zsófia.

 Proust, ha szállodában szállt meg, öt szobát vett ki, egyet magának középen, kettőt-kettőt jobbról-balról a csendnek. De én, ha csak csöndben tudnék alkotni, aligha írtam volna bármit is, hiszen húszéves koromtól egy, két, három, négy, majd öt gyerek szaladgált körülöttem.

Külön dolgozószobám az utóbbi időkig nem volt – magyarázza. – Zenét is hallgatok írás közben, és az se volt baj soha, ha valakit tisztába kellett tenni, orrot kellett neki fújni, ha béketeremtésre volt szükség. Utána visszaültem a munka mellé. Sőt, általában még inspirált is gyermekeim szellemi frissessége, sokat kölcsönöztem belőle munkáimhoz.

Jánosnak tavaly 180 fellépése volt. Az összes többi nap otthon telt, írással.  Reggel kezdem, este végzem. Fiatalon még képes voltam éjszakákat átdolgozni, ma már ez ritka. Legfeljebb ha nagyon elcsúsztam egy leadással.

Karafiáth Orsolyának nem csendre van szüksége a munkához, és nem is otthoni környezetre, hanem teljes és totális egyedüllétre.

– Lehetőleg hetekig. El kell vonulnom, ha versesköteten vagy regényen dolgozom. Most is épp ezt teszem – írta Orsolya. – Ebből az is következik, hogy nem tudok olyan sokat foglalkozni írással, úgy, ahogyan nekem a legjobban megfelel. A köztes időszakokban jegyzetelek, gyűjtöm a gondolatokat, benyomásokat, ezeket csak hosszas egyedüllét idején tudom átgondolni, értelmezni és megírni.

Karafiáth Orsolya akkor tud igazán az írásra koncentrálni, ha elvonul. Fotó: Facebook

– A zene nem zavar közben, de az íráshoz nekem tényleg ideális feltételek kellenek, finom ételek is, és az, hogy naponta sétálni, sportolni tudjak. Ha ez nem lehetséges, nem tudok rendesen koncentrálni. Versek néha születnek váratlan szituációban is, de prózával tényleg csak a hosszú, magányos időszakokban tudok foglalkozni. 

Hangfüggönynek a bécsi klasszikusok valók

A Tóth Krisztina által említett Esterházy Péter (1950–2016) számára egyébként nem a csönd, vagy az elvonulás teremtette meg az íráshoz szükséges lelki harmóniát. 2013-ban, amikor Dés László zenésztársaival, valamint Závada Pállal, Spiró Györggyel és Parti Nagy Lajossal járta az országot fölolvasókörúton, e cikk szerzőjének azt nyilatkozta, önmagában a zene nem inspirálja, viszont mindig hallgat muzsikát munka közben.

Erre akkor szokott rá, amikor még otthon voltak a gyerekeik: „Hangfüggönynek a bécsi klasszikusok a legjobbak. Jó még a hatvanas-hetvenes évek beatzenéje, Illés, Beatles, Rolling Stones. Vagy Jerry Lee Lewis. Reggel, ha beülök a szobámba, ahelyett, hogy imádkoznék, vagy elolvasnék egy Arany János-verset, vagy ezek mellett, beteszem a Jerry Lee Lewis-lemezt, és attól egyszeriben – igaz, nem hosszú időre, de – jó kedvem támad.”

Fölriadt, és nem is tudta, mit csinál

 Van egy lényeges különbség a délelőtt és az este között: este már nemigen szólal meg a telefon. Jobban lehet haladni, gondolkodni – ez Talmácsi István okleveles építészmérnök tapasztalata.

– Föl tudok kelni korán is, ha szükséges, de inkább éjszakai bagoly vagyok. Régebben ez még inkább jellemző volt rám. Mindent a gép előtt csináltam, aludtam is, persze. Megtámasztottam a fejemet, volt, hogy alig éreztem a kezemet. Számítógépes tervező szoftvert használok. Nyomtam az egeret, és húztam valami vonalat. Egyszer csak fölriadtam, és nem is tudtam, mit csinálok.

Ezek a legdurvább időszakok voltak. Összefolytak a napok, nem volt munkaidő, nyomtam orrvérzésig. 2018 óta van egy második születésnapom is – volt egy infarktusom – és ezen változtattam. Az irodát fölszámoltam, otthon részmunkaidőben dolgozom, a nappali sarkában, négy napot egy magyar tulajdonú multicégnél. Más munkakultúra.

Talmácsi István a teraszon. Őt zavarná, ha miatta járna lábujjhegyen mindenki. Az építész szelfije.

Érdekes, hogy vannak, akiknek az sem felel meg, de én, hogy eddig cudarabb, nomádabb viszonyok között működtem, nagyon jól érzem magam, szeretek bejárni. Érdemes venni egy jó laptopot, normális internetelérést, hogy ne legyünk íróasztalhoz kötve, és akkor oda megy az ember épp, ahol jól érzi magát. Ki kell menni parkba, erdőbe. Nekem legalábbis ez bevált. Ha a munkahelyemen vagyok, ott is vándorlok, telefonos szobába, teraszra, ha úgy esik jól.

Egy irodában nem zavarja az embert a család a munkában, otthon nyilván igen. Mégiscsak szólunk egymáshoz. Ez az építész szerint természetes.

– Biztosan vannak, akik tudnak úgy dolgozni, hogy mindenki lábujjhegyen jár körülöttük, mert apának figyelnie kell, nem szabad zavarni, engem egy idő után ez a helyzet zavarna. Ha úgy gondolom, egyedül kell lennem, megfogom én a laptoptáskát, és elindulok valamerre.

Nyitókép: Tóth Krisztina. Fotó: Falus Krisztina. 

Vélemény, hozzászólás?