Barion Pixel Skip to content

Soha nem jöhetsz fel jó helyen a metróból – Így költöztem vidékről Budapestre

Egyszerre felemelő és rémisztő lehet egy kisebb településről Budapestre bútorozni. Meg kell küzdeni a közlekedéssel, az állásinterjúkkal, az albérletvadászattal és ezer más dologgal. Ha túllendülünk rajta, rájövünk: megérte. Ám eddig el is kell jutni. Most elmondom, hogyan éltem túl én az első heteket a fővárosban magassarkúban tipegve, kergetve az időt, amiről nem tudtam, hol vesztettem el napközben. Salánki Zsófia írása. 

Grecsó Krisztián egy könyvbemutatón egyszer azt mondta: amikor Budapestre költözött, sokáig csak egy kirándulásnak tűnt az egész, a város felfedezése pedig Újlipótváros bejárását jelentette. Hasonlóan voltam ezzel én is, amikor nem sokkal több, mint 2 évvel ezelőtt a fővárosba jöttem. Nem volt könnyű elindítani az itteni életemet, de megérte.

Szegeden éltem és dolgoztam, amikor a párommal, Gáborral úgy döntöttünk, hogy Budapestre költözünk.

Az állásinterjúkra még Szegedről kellett feljönnöm tikkasztó hőségben. Oszkárral utaztam, mondanom sem kell, hogy én voltam az egyetlen, aki ceruzaszoknyában és magassarkú cipőben ült az autóban.

Néhány héttel hamarabb kaptam állást, mint Gábor, így egyedül költöztem.

Csak legyen fala és teteje

Mikor munkába álltam, még nem volt albérletünk, így Kata barátnőmnél és a 95 éves nagy-nagynénémnél húztam meg magam a lakásvadászat idejére. Úgy gondoltam, egyiküket sem terhelem meg túlságosan a jelenlétemmel, így mindkettőjüknél csupán a hét felét töltöttem, hétvégére pedig hazautaztam Szegedre.

Remek terv volt egészen addig, amíg rá nem jöttem, mennyire nem kényelmes a hét közepén is bőrönddel menni a munkahelyre, hogy a munkaidő végeztével újabb alkalmi lakóhelyem felé vegyem az irányt. A barátnőm Kőbányán, a nagy-nagynéni pedig a II. kerületben lakott, cseppet sem közel egymáshoz.

Ha a horribilis árakat nem is említjük, akkor sem könnyű albérletet találni a fővárosban.

Nem sok dolog volt a kívánságlistánkon. Szerettük volna, ha nem kell a zajos belvárosban laknunk, és lehetőleg kötött pályával akartunk közlekedni, hogy ne kelljen a dugóban zötyögve tölteni az estéket.

Ilyen reményekkel kezdtem keresni. Olyan is megtörtént, hogy munka után futottam megnézni egy lakást, mire odaértem, senki nem nyitott ajtót, már kiadták. A végén már csak azt szerettem volna, ha olyat találok, aminek van fala és teteje.

A következő alkalommal már okosabb voltam, ebédszünetben mentem el lakást nézni, az ingatlanosnak kikötöttem: én legyek az első, akit beenged.

Aznap 21-en láttuk a lakást, a szimpátia döntött. Szerencsére néhány hét múlva beköltözhettünk, és vendéglátóim is fellélegezhettek. Azóta is itt lakunk, újbudai kis fészkünkben. Néhány héttel később Gábor is állást kapott, és ő is otthagyta az Alföldet.

Kimerítő impulzusok

Szeged sem kis város, ott is villamossal, trolibusszal sietnek munkába az emberek, ám a budapesti közlekedéshez képest mégis kétpercesnek tűnnek a menetidők. Az első munkanapom előtt arra gondoltam, hogy munkaidő után hatalmasakat sétálok majd, felfedezem a város eddig ismeretlen zugait, de az igazság az, hogy a rengeteg új impulzus, a zaj és a tömeg olyannyira kimerített, hogy munka után nem vágytam másra, csak hazamenni és bezuhanni az ágyba.

Mindenki máshogyan éli meg a váltást, de én már szinte attól elfáradtam, hogy átvillamosoztam a városon. Ez az állapot hetekig eltartott.

Az első munkahelyemmel nem volt szerencsém, így tovább kellett keresnem. Ez újabb kör állásinterjúkat jelentett, újabb bolyongást a GoogleMaps segítségével. A menetidőket még így is nehéz volt megbecsülni, főleg, hogy soha nem sikerült jó helyen feljönnöm a metróból. Aránylag jól tájékozódom, de ez feladta a leckét.

Duzzogva fordultam vissza a lépcsők tetejéről, hogy a péksütemény és beton szagú aluljáróban végre megtaláljam a kivezető utat. Nagyjából 20 interjú után újabb munkát kaptam, ahol másfél év után rájöttem, mégsem találom meg a számításaimat, így újabb kör interjúk és keresés következett. Ahogy szokták mondani: három a magyar igazság. És ez esetemben tényleg bevált. Megtaláltam azt a munkát, ami igazán nekem való.

Szagok, tömeg, kosz

Gyerekkorom óta jártam Budapestre először a nagy-nagynénémhez, majd Kata barátnőmhöz, ám egyetlen dolog soha nem változott. Annak ellenére, hogy szerettem a várost, mindig volt egy negatív érzés, ami nem hagyott nyugodni. A rengeteg autó és a sok helyen látható kosz, nyáron a betonból felcsapó ammónia szaga miatt az utcán azonnal úgy éreztem, hogy én is koszos vagyok, a bőrömre tapad a szmog.

Így minden alkalommal, amikor beléptem a lakásba, az volt az első dolog, hogy letusoltam. Nem akartam bevinni az utcát az otthonomba.

A boltokban mindig úgy láttam, hogy ennél több ember már be sem férne, a sorok végeláthatatlannak tűntek, sokszor 2 metrót is elengedtem, mire úgy éreztem, biztosan felférek. Nem beszélve arról, hogy mire munka után bevásároltam és hazaértem, úgy éreztem, öreg este van. Kissé elveszett voltam, de belejöttem.

Mégis miért érte meg?

Miután megszoktam a közlekedést, a sok ismeretlen arcot, a rengeteg impulzust, rájöttem, hogy még jobban szeretem ezt a történelmi, mégis állandóan változó várost, mint annak előtte.

Így, amikor minden harmadik ismerősöm megkérdezi, miért jó nekem itt, a zsúfolt Budapesten, ezer okot tudok sorolni.

Mindig is érdekelt a város története, így ideköltözésemkor megvettem Török András Budapest könyv című munkáját, amiben számtalan sétaútvonalat, és a turisták számára alig ismert nevezetességet, érdekességet találtam.

A budai hegyekben sétálni, a színházak végtelen kínálatából válogatni, egy-egy étterem kínálta finom falatot megkóstolni, a régiség- és bolhapiacokon sétálni: ezek mind-mind olyan dolgok, amik most már hozzátartoznak az életünkhöz. Amikor reggel munkába indulok, amikor az Örkény István Színházban felgördül a függöny, amikor a Pozsonyi úton beleharapok a kedvenc rétesembe, amikor a gyönyörű homlokzatok végtelen variációit szemlélem, vagy amikor a Normafán állva lenézek a városra, arra gondolok, hogy megérte.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely