Lélekjelenléte mentette meg Zitát a műhibától

Kis híján tragikus kimenetelű műhiba áldozata lett Pataki Zita. A megbízhatónak látszó, magát szaktekintélynek beállító orvos olyan műtétet akart elvégezni az egészséges pajzsmirigyén, ami egész életére tönkretette volna a szervet. A józan gyanakvás végül megmentette Zitát, aki azóta is hangsúlyozza, hogy nemcsak az orvosok, de mi magunk is felelősek vagyunk magunkért. Videó a cikkben! 

 

„Tisztelt Pataki Zita!

Ne haragudjon, hogy így ismeretlenül írok, de az elmúlt időszakban rengeteget olvastam a szomorú lombikbébi programjairól. Rengeteg ilyen betegünk van, endokrinológiai magánrendelőben dolgozom, Magyarország legjobb endokrinológusa mellett. Remélhetőleg »hozzáértő« endokrinológusok is vizsgálták, de lehet, hogy sok mindent kihagytak a kivizsgálása során. Rengeteg olyan kismamánk van, akiről már a nőgyógyászok »lemondtak«, aztán mégis sikeres terhességük volt, endometriózis mellett. 

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e Önnek, de amennyiben elfogadja, szeretettel várnánk a (….) magánrendelőnkben egy ingyenes pajzsmirigy ultrahangra, ami talán segítene, illetve egy teljes kivizsgálási sorozatot is csinálnánk, hátha van még esélye. 

Amennyiben úgy gondolja, hogy élne a lehetőséggel, tisztelettel várom válaszát, illetve időpontot tudunk egyeztetni. 

Tisztelettel várom válaszát: XY”

„Kedves XY, nagyon kedves, köszönöm! Nem volt gond a pajzsmirigyemmel, eddig legalábbis nem. Dr. Sz. M. vizsgált ki, volt ultrahang is. Nem tudom, hogy ismeri-e? De valószínűleg, ön, önök sokkal többet tudnak a dologról, a különböző vizsgálatokról.  Örülök, hogy megkeresett, igazán jólesik! És nehéz erre bármit is mondani!”

 „Kedves Zita! 

Nagyon sok olyan esettel találkoztunk, mint az Öné, és az alapos endokrinológiai kivizsgálás után sikerült – bár mi már Bécsbe küldjük a betegeket lombik programra – sajnos az itthoni helyzet nem igazán megfelelő. 

Megtiszteltetés lenne, ha egy ultrahangos vizsgálatra eljönne a klinikánkra, talán tudunk segíteni Önnek.

Megtisztelő válaszát várva: XY”

 (2017. szeptember)

„Kedves XY! Érdekesen alakult a lelkem az elmúlt időszakban, és a férjemmel úgy döntöttünk, hogy egy utolsó lombikra vállalkozunk. Ezt anyukámon és a legjobb barátnőmön kívül senki sem tudja., Felmerült bennem, hogy akár forgatnék is közben – hiszen ilyen témájú dokumentumfilm rég készült… Azért még érik ez a gondolat. Persze elsőként vizsgálatok kellenek (már AMH-t nézettem is, ill. 3. napos vérvétel is megtörtént) – és így jutott eszembe a levele :)” 

„Kedves Zita!

Remélem egy picit a levelem is segített a döntésben. Nagyon szívesen látjuk a leleteivel együtt – a részleteket meg tudja beszélni majd a Professzor Úrral. Éppen tegnap volt nálunk egy kismama, akinek a 6. lombik után fogant meg a kisbabája, már 13. hetes terhes, az AMH-ja 0,64 volt.. nem adtak neki sok esélyt… Természetesen teljes a titoktartás. 

Sok-sok szeretettel várjuk! :)”

 (2018. január)

 

Végre valaki rájött, mi a gond!

Így indult. Ezzel a levélváltással. Semmi mást nem szerettem volna, csak egy utolsó esélyt. Az utolsó páciense voltam aznap, és 3 órán át tartott a kivizsgálás. Késő este végeztem. Ati rám is írt, hogy hol vagyok ilyen sokáig? 

Egyszerűen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek! A düh mellett egyszerre voltam nyugodt, a szomorúság pedig éppúgy jelen volt a lelkemben, mint a boldogság.

Ilyen állapotban nem éreztem még magam. Igen, van oka annak, amiért nem sikerült eddig! És most sikerülni fog!

A diagnózis letaglózott. A doktor úr a jobb oldalon 46%-os állományvesztést és nagymértékű gyulladást, a bal oldalon pedig 50%-os állományvesztést állapított meg. Azt mondta, mindkét lebenyem egy hétéves gyermekének felel meg, ráadásul az érrendszeremet is nagyon rossz állapotban találta. A következő diagnózist állította fel:

  • florid Hashimoto stg IV.,
  • többgöbös pajzsmirigy,
  • Atherosclerosis ICA/ECA.

Műtétet javasolt. A terv az volt, hogy alkoholt fecskendez a göbökbe, majd szteroidos kezelésnek vet alá.

Reményt és kétségbeesést szült a diagnózis

Közben a mindeddig engem kezelő orvosokat szidtam. Ha meglesz a műtét, a szteroidos kezelés, és a professzor úr helyre hozza a gyulladást, akkor végre lesz gyermekünk! 

Jól emlékszem, nagyjából 24 órán át éreztem magam ennyire kétségbeesettnek. A tudatom, a lelkem nagyon kusza volt!

Vágytam a csendet, és ordítani is szerettem volna.

Higgadtan hívtam fel a nőgyógyászomat, hogy elmondjam neki az endokrinológiai vizsgálat eredményét. Meglepődött. Furcsállotta. És ki is fejezte aggodalmát, arra kért, hogy egy másik orvoshoz is menjek el. Sőt ajánlott is egyet.

Innentől kezdve azért írom le a neveket, mert sokat köszönhetek nekik: Dr. Dohán Orsolyához irányított, aki belgyógyász, endokrinológus, klinikai onkológus főorvos. Már csak az elérhetősége kellett. Kutatás jött, aztán találat: van magánpraxisa.

A legszerencsésebb az volt, hogy a szomszédunk Sukorón, genetikusként ugyanott rendel, ahol Orsolya. Vagyis ő, Tibi (Dr. Elekes Tibor, klinikai genetikus – a szerk.) volt a következő kapocs. Ő is meghallgatott, és ő is elhűlt azon, hogy már műteni akarnak, de leginkább a módszer, vagyis az alkoholos befecskendezés aggasztotta.

Homlokegyenest eltérő eredmények

Felhívta a doktornőt, aki fogadott is két nap múlva. Sohasem fogom elfelejteni a találkozást. Először – szerintem hihetetlen bölcsen – a saját pajzsmirigyét mutatta meg a doktornő. A nyakára kente az ultrahanghullámok terjedését elősegítő zselét, és a monitorra mutatott.

– Így néz ki, Zita, egy egészséges pajzsmirigy. Most nézzük az önét! – mondta.

Nagyon izgultam, miközben a doktornő végtelen nyugalma is hatott rám. Éreztem, jó kezekben vagyok. 

Emlékszem a hideg zselére a nyakamon, a szobára is. Minden percre. A szavaira.

– Zita, teljesen egészséges a pajzsmirigye. Nézze csak, pont olyan, mint az enyém! – nyugtatott meg. Persze én csak pacákat láttam, de sosem láttam olyan szép pacákat! 

A doktornőnek persze megmutattam a 4 nappal korábbi leletemet. A diagnózis, a műtéti javaslat nagyon feldühítette. Azt mondta: – Zita, ön orvosi műhiba áldozata lett volna. 

Megírta a saját szakvéleményét, és sokkos állapotban elhagytam a klinikát.

Feljelentést fontolgattam, de…

Nem lehet megszokni ezeket az összetett érzéseket! Kétségbeeséssel vegyes hálát éreztem. 1:1, gondoltam, és a döntetlen nem eredmény, bár jobb, sokkal jobb, mint az 1:0.

Szóval újabb ismerős, újabb telefon és kivizsgálás. Ezúttal az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumba jutottam be. 2 orvos vizsgált, az egyik ultrahangos volt, a másik a citológiát vette volna le – vagyis bökte volna meg a nyakamat –, ha van ott göb. De nem volt. Egyébként Dohán doktornő neve láttán ők előre megmondták, hogy ez lesz az eredmény. 

Boldog voltam, de nem nyugodt. Jogvégzett emberként háborgott a lelkem, és feljelentést latolgattam a kamaránál.

Nem tettem meg. Hogy miért? Mert életem utolsó lombikeljárására készültünk, és egyszerűen nem szerettünk volna negatív energiát beengedni az életünkbe. Így is több hónapba telt, mire a lelkem megnyugodott, és boldogan, reményekkel telve indulhattunk neki az utolsó lombiknak.

Még egy tévedés: az érrendszerem is rendben van

A műtéti kiírást XY-nál lemondtam. Ő válaszul végtelen hosszú e-mailben hangsúlyozta a saját felelősségemet, a többi orvos alkalmatlanságát. Küldtek még pár üzenetet és lemondó nyilatkozatot is: 

„Sajnálom, hogy így döntöttél, bár mikor mondtam XY-nak, őszintén szólva nem lepődött meg. Mindenesetre, ha úgy gondolod, várunk (azt nem pontosan értettük, hogy Te mire vársz), a biopszia elmulasztását pedig dokumentálnunk kell, mert ha épp elkeveredsz valahová, és épp egy pajzsmirigy biopsziával »megajándékoznak« és találnak egy papilláris rákot, akkor nekünk törvényileg védeni kell magunkat, hogy Te nem vállaltad a biopsziát és a kezelést” – írta levelében az orvos asszisztense, akivel az első levelezést is folytattam.

Nem vállaltam. Igen, az én felelős döntésem volt. És az is, hogy még ellátogattam a Szív- és Érrendszeri Klinikára, hiszen XY lelete szerint nemcsak a pajzsmirigyem, de az érrendszerem is tragikus állapotban volt. Az ottani doktornő is elhűlt, amikor meglátta a diagnózisomat. Megvizsgált, és közölte, hogy ritkán lát ilyen egészséges ereket. Hozzátette, még azt is látja, hogy sohasem dohányoztam. (Így van!) 

Te is felelős vagy magadért!

A dohányzás mellőzése is felelős döntésem volt, ahogy egy másodvélemény kérése is, miközben a szerencse és a megérzések is szerepet játszottak ebben az egész történetben! És micsoda fontos szerepet!

Felelős döntés, felelősségvállalás – hozzátartoznak felnőtt életünkhöz. De hiába tudjuk, hogy a hibáinkból tanulunk, szeretjük eltolni magunktól a felelősséget.

Sokszor akkor is ez a helyzet, amikor már a saját életünk, az egészségünk a tét. Nem, vagy alig vállalunk felelősséget önmagunkért, pedig ilyen esetekben a büntetést is a saját bőrünkön érezzük leginkább.

Ha nem mész el szűrővizsgálatra, korábban meg fogsz halni. Ha halogatsz egy fontos műtétet, szintén. Ha dohányzol, szintén, de akár rejtett öngyilkosság is lehet az alkoholizmusod mögött. Tudjuk, hogy a testünk a miénk, félünk a betegségektől, a haláltól, bár sokszor úgy tűnik, mégsem eléggé. 

Én féltem a műtéttől, a nyakamban lévő (nem létező) göbökbe alkoholt akart fecskendezni egy orvos. A félelmem kétséget szült, a kétségem kérdéseket, és a magam védelmében kiálltam magamért, az érzéseimért és a gondolataimért. Légy te is magadnak az életedben a legfontosabb! 

A Meddőnek nyilvánítva! kilencedik részét itt is megnézhetitek: 

 

Vélemény, hozzászólás?