Breyer Helga PCOS-specialista duci gyerekből lett fitneszversenyző

Breyer Helga doktornő az egyik legnépszerűbb PCOS-specialista belgyógyász ma Magyarországon. Elismertségét imponáló tudása és látóköre mellett leginkább annak köszönheti, hogy a pácienseit partnernek tekinti, és nála senki nem magyarázza el érthetőbben, hogy mi a probléma háttere és hogyan lehet azt orvosolni. Nyolc éve ismerem, ez idő alatt látszólag talán sokat változott, de az elhivatottsága és céltudatossága pont ugyanolyan erős maradt, mint volt.

Kevesen hinnék a mindig makulátlan megjelenésű, filigrán doktornőről, hogy duci gyerek volt, aki ráadásul az anyagcsere szempontjából nem a legjobb genetikai örökséget hozta magával. Már kamaszként szembesülnie kellett a PCOS első tüneteivel, ám az, hogy végül maga is az anyagcsere-betegségekre specializálódott, és PCOS-es nők ezreinek segített tünetmentessé válnia, véletlenek sorozatának köszönhető.

– Orvosdinasztiába születtem, a nagymamám gyerekgyógyász volt, az apukám sebész, a nagynéném gyermekendokrinológus, így az orvosi egyetem adott volt, és sokáig az is egyértelműnek tűnt, hogy én is a gyermekgyógyászat felé veszem az irányt – világítja meg dr. Breyer Helga belgyógyász, a Sportkontroll alapítója pályaválasztása kezdeti motivációit.

„Soha ne ítélkezz mások felett”

Szakdolgozatát különösen megrázó témából írta, azt kutatta, mi vezet el ahhoz a lelkiállapothoz, hogy egy anya megölje a gyermekét.

– Döbbenetes történeteket ismertem meg, ugyanakkor rengeteget tanultam pszichéről, emberségről, megértésről. Arról, hogy soha ne ítélkezz senki felett, hanem hallgasd őt figyelmesen végig, értsd meg, hogy mi történt vele, ami idáig vezetett.

És sokat tanultam az emberekről is, a társadalomról, még inkább a társadalom álszentségéről. Meghatározó élmény volt, amely végig elkísért a pályámon.

Az ő évfolyamuk volt az első, akik rezidensként indultak, és pályázniuk kellett a rezidensi helyekre. A diploma megszerzése után Helga továbbra is gyermekgyógyászként képzelte a jövőjét, ám gyorsan szembesült azzal, hogy hiába „jó a családi pedigréje”, kapcsolati tőke híján mindenhol „akad egy nála jobb jelentkező”, akivel betöltik az állást. Így aztán amikor megtudta, hogy Kerényi Zsuzsa doktornő, a Szent Imre Kórház Diabétesz és Endkorinológiai Osztályának főorvosa rezidenst keres, gyorsan lecsapott a lehetőségre.

A szénhidrát-anyagcsere mindennek az alapja

– Mi ott, az állásinterjún azonnal »egymásba szerettünk«, a főorvos asszony rögtön felvett és a szárnyai alá vont. Ő maga is érintett, hiszen 1-es típusú cukorbeteg, aki bármikor kész volt kendőzetlenül beszélni a diabetes leghétköznapibb oldalairól is. Hihetetlen mennyiségű tudást kaptam tőle, beleértve a teljesen praktikus információkat is, végtelenül kedves és készséges volt – kezdi.

– Ezzel szemben a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájával közösen működtetett Diabétesz Gondozási Nemzeti Központ munkacsoport vezetője, Tamás Gyula professzor szó szerint kitaposta belőlem a maximumot, nem kímélt abban az öt évben, amíg a mentorom volt, de ma is azt mondom, hogy a legtöbbet tőle tanultam, és a mai napig büszke vagyok, hogy a tanítványa lehettem. Csodálatos és nagyon kemény időszak volt ez az életemben, a szakma krémje tanított, és ezen belül ez a két innovatív szemléletű ember volt a mesterem, tőlük tanultam meg, hogy a szénhidrát-anyagcsere mindennek az alapja a szervezetünkben.

A szakvizsga megszerzése után pár évvel a doktornő már Németországban dolgozott endokrinológiai területen, ahonnan 2012-ben tért haza az akkoriban szárnyait bontogató Mens Mentis kedvéért. Az úttörő egészségügyi intézmény gyorsan a magyar inzulinrezisztensek és PCOS-esek reménysugara és bástyája lett.

– Ott és akkor fektettük le a 160 grammos szénhidrátdiéta alapjait, azt a bizonyos hármas, majd négyes pillért, amit most már mindenki evidenciaként emleget a PCOS és IR kezelésében.

Büszke vagyok azokra az önsegítő körökre, amelyek szerte az országban segítették az érintetteket, a szakértői gárdánkra. És nem utolsósorban itt ismertem meg azokat a legközelebbi munkatársaimat, akikkel a mai napig együtt dolgozunk.

De mit sportoljanak a vékony PCOS-esek?

A Mens Mentis 2017-es megszűnése után ezzel a bizonyos csapattal azonnal belefogtak valami újba. Ez volt a Sportkontroll.

– Már a szakvizsga megszerzése után úgy éreztem, amit lehetett, megtanultam a mentoraimtól az étkezésről és a gyógyszeres kezelésről. Tudtam, hogyan működik a rendszer az energiabevitel oldaláról, elkezdett tehát a rendszer másik oldala, az energiafelhasználás optimalizálása, vagyis a sport foglalkoztatni, ezért is kezdtem el 2017-ben a sportorvosi képzést is.

Miközben láttam, hogyan tudunk segíteni a ducibb pácienseken a megfelelő mozgásprogrammal, ott voltak a vékony PCOS-esek és IR-esek, akiknek teljesen más típusú terhelésre volt szükségük.

Mivel én is ezt a tábort erősítem, elkezdtem élesben kísérletezni magamon. Futottam háromfős csapatban az Ultrabalatonon, majd két nappal később megkezdtem egy neves fitneszversenyre a felkészülésemet, heti hat súlyzós edzéssel. Emlékszem, azon a hétfőn lábnappal indítottunk, el tudod képzelni két nappal azután, hogy 85 kilométert futottam? De erős volt bennem az elszántság: be akartam bizonyítani, hogy 44 évesen, vegetáriánusként, teljesen »naturálban«, vagyis minden tiltott szer nélkül is lehet izomtömeget építeni, és három hónap alatt egy megfelelő versenyformát elérni ebben a nagyon kemény sportban. Igaz, végül a legnehezebbnek nem a hús nélküli felkészülés, vagy a napi 12 óra munka melletti edzések bizonyultak, hanem kifejezetten konzervatív, hívő nőként egy szál bikiniben felmenni a színpadra.

85 kilométernyi futás után azonnal nekiállt fineszversenyre edzeni.

Öcsihaj kontra Doktor Szöszi

És ez valóban meglepő volt, külső szemmel is. Annak tükrében főleg, hogy aki hozzám hasonlóan régóta ismeri Helgát, az még élénken emlékezhet a túrabakancsos, farmeres, rockzenét hallgató, rövid hajú dokira is.

– Értem, amit mondasz, de mégiscsak ez a csajos »doktor szöszi« az én igazi énem, és nekem már azokban az években is nagyon hiányzott, hogy ebben a formában is megéljem a nőiességemet. A családom nőtagjai száz százalékig nők voltak: adtak magukra, a megjelenésükre, a környezetükre. Egész az egyetem végéig pont ugyanilyen tűsarkús, csini ruhás csaj voltam, mint most, de aztán bedarált a praktikum. Nővérként kezdtem dolgozni az egyetem utolsó éveiben, hogy gyakorlati tudást szerezzek, aztán jöttek a kőkemény rezidensi évek, havi 6-8 ügyelettel, amibe nem fért bele sem a tűsarkú, sem a frizura. Szóval jött az »öcsihaj«, ami öt perc alatt megszárad, meg a fehér póló – farmer – edzőcipő kombó. Negyven felett ideje volt visszatérnem önmagamhoz, és sokkal jobban is érzem így magam.

Ráadásul minden eszközömmel, és leginkább a saját példámmal szeretném a pácienseimnek megmutatni, hogy ez egy élhető, vállalható életforma, és ez a megélt nőiességünkről szól.

Persze mindez nem tart vissza attól, hogy a hétvégenként ugyanúgy túrafelszerelésbe vágjam magam, és kirándulni menjek Abával, az öreg pumikutyámmal – mondja.

Bár látható, hogy a doktornő nem kíméli magát, mivel ismeri a saját terhelhetőségét, nem éli meg distresszként a rengeteg munkát és sportot. Mint mondja, ha ő maga nem is venné észre, hogy már túlterhelte magát, szerencsére a kollégái azonnal elé tartják a görbe tükröt, és leállítják, ha muszáj pihenőt tartania. Márpedig néha kell, mert tervekből és ötletekből továbbra sincs hiány.

Tanítsuk meg a gyerekeket szénhidrátul!

– Két terület foglalkoztat most nagyon. Az egyik az, hogy a gyerekeinket hogyan tehetnénk egészségesebbé. Ennek egyik oldala az, hogy minél jobb úgynevezett epigenetikai örökséget kapjanak tőlünk, mert egy gyermek egészsége sok szempontból a szülő, sőt már a nagyszülő életmódjánál elkezdődik. Én azt mondom, hogy az a bizonyos meghatározó első ezer nap valójában úgy kellene, hogy kinézzen, hogy rendbe hozzuk az anyai és apai anyagcserét a tervezett gyermekvállalást megelőző egy évben, majd következik az anyaméhben eltöltött kilenc hónap, és végül a gyermek életének bő első éve – világít rá.

– Rengeteget tehetnek a szülők azért, hogy jó alapokkal induljon neki a gyerekünk az életben. A másik oldala pedig az, hogy a gyerekeket meg kell tanítani »szénhidrátul beszélni«, ismerni a fő makronutrienseket, vagyis érteni, hogy mi a fehérje, szénhidrát, zsír, és mire való. A gyerekek okosabbak, mint gondoljuk, és igenis képesek jó döntéseket hozni egész kicsiként is, ha van az életkoruknak megfelelő tudásuk a dologról.

A másik terület pedig az úgynevezett „anti-ageing”, amit talán fiatalságmegőrzésként lehetne a legjobban magyarra fordítani.

– Nem csak esztétikai szempontból érdekel ez a téma, bár az is fontos. Kutatók azt állítják, hogy a jelenlegi génkészletünk mellett akár 120–130 évig is élhetnénk, ha a megfelelő életvezetést választjuk. A cukor például egyértelműen a legerősebb kötőszövet- és bőrkárosító, tehát az étrend továbbra is kulcsszerepet játszik ebben, a megfelelő anyagcsere továbbra is mindennek az alapja. Negyven felett előbb-utóbb mindenki döbbenten tapasztalja meg, hogy nem azt csinálja a teste, amit várna tőle. De ez javítható és fejleszthető, csak célirányosnak kell lenni! Sportban azokat a mozgásformákat kell előnyben részesíteni, amelyek a stabilizációt javítják, az ideg-izom kapcsolatot fejlesztik, és persze a testsúlykontroll is élethosszig tartó feladat.

Nem azt mondom, hogy 120 évig szeretnék élni, de egy jó életminőségben eltöltött 80–90 év azért ott van a fejemben célként.

Fotó: Zákány Gergely. 

Vélemény, hozzászólás?