Ismét volt min csámcsogni a fotelharcosoknak: egy ismert magyar nő 47 évesen várja első babáját. Ez a tény már önmagában elég ahhoz, hogy a kommentszekció kardot rántson. Nekik szól az alábbi útmutató, amelyben pontról pontra segítünk, miért és hogyan NE szólaljanak meg, ha hasonló hírt látnak a bulvárlapokban, vagy tudnak meg mondjuk a szomszéd lányáról.
1. Ne szólj be, mert semmi közöd hozzá
Mindenkinek van véleménye egy olyan fontos ügyről, mint például a magyar foci, a migránsok, vagy épp egy másik nő méhe, de valójában ez utóbbihoz a konkrét szülőpáron kívül senkinek nincs semmi köze.
Nincs közünk hozzá, mert nem a mi testünk, nem a mi életünk, nem a mi terhünk és nem a mi örömünk.
Nem tudunk az illetőről szinte semmit, csak azt, amit a bulvárlapok fontosnak tartottak közölni, vagy amit a másik jól tájékozott ismerősünk elmondott. Például az életkorát.
De azt, hogy e mögött milyen és mennyi ideig tartó küzdelmek állnak, hogy miért épp most, technikailag hogyan, és így tovább, azt nem tudjuk.
Nem véletlenül: ehhez ugyanis csak annak van köze, akit az anya méltónak talált arra, hogy beavasson. És ha mi nem vagyunk ebben a körben, azzal egy dolgunk van: nem kérdezősködni, nem csámcsogni rajta, hanem elfogadni, és a továbbiakban hallgatni. Ha mindenképpen meg kell szólalnunk, akkor udvariasan gratulálni és sok boldogságot kívánni.
2. Ne szólj be, mert az nem kedves dolog
Mindig értetlenül álltam az előtt, milyen kevés empátiával rendelkezik a látszólag idilli életet élő kommentelők egész serege: milyen vérmesen tud ítélkezni a fiatal nő, aki kisbabájával édesen mosolyog a kamerába, a középkorú férfi, aki amúgy kizárólag motorokról posztol, a süteményillatú nagymama, aki felváltva oszt meg óránként egy Coelhot a szeretet fontosságáról, és a különféle recepteket.
És ugyanők másodpercnyi gondolkodás nélkül kommentelik egy hasonló hír alá (vagy mondják bele a kismama arcába), hogy „aztán ha fogyatékos gyereke születik, majd csodálkozik”, „gratulálok, és felnevelni ki fogja???”, „idióta, hát 65 éves lesz, mire a gyerek érettségizni fog”, illetve „én bezzeg tudtam húszévesen szülni, ennyi idősen már boldog nagymama voltam”. (Ezek szó szerinti idézetek voltak online hozzászólásokból.)
Javasolnám, hogy legközelebb, mielőtt beszólnánk, álljunk már meg egy kósza percre, és futtassuk végig a fejünkön, hogy ha NEKÜNK vagy a mi lányunknak, testvérünknek mondanák mindezeket, vagy hasonlókat, hogy esne?
És ha a válaszunk az, hogy nem jól, akkor hallgassunk. Nincs „de én”, pláne „bezzeg én”, ez ugyanis nem a mi életünk.
Csendben kell maradni, és nem fröcsögni pusztító, fájó mondatokat egy ismeretlen felé. Ilyen egyszerű.
3. Ne szólj be, mert nem tudsz az anyáról semmit
Hiheted, hogy képben vagy, hiszen a lapok összefoglalták három mondatban, vagy mert a szomszéd elmondta, hogy
a Manyiék lánya terhes, pedig már 42 is elmúlt, de valójában alig tudsz valamivel többet róla, mint ő rólad. Tudod az életkorát, de azt nem tudod, hogy sajnos egy 25 éves is küzdhet meddőséggel, egy 35 évesnek is elöregedhettek már visszafordíthatatlanul a petesejtjei
(és itt a válasz arra is, hogy miért nem simogatjuk meg a kolléganőnk lányának a hasát, hogy „csak nem jön már az a baba végre?”), ahogy egy 45 éves is simán lehet még termékeny.
Tudod, hány éves, de nem tudod, hogy milyen gyerekkora volt, nem tudod, milyen volt a kapcsolata az anyjával, akitől az anyai mintákat elsajátította,
nem tudod, hány olyan férfit sodort elé az élet, akinek szívesen szült volna, ne adj’ isten hány olyat, aki bántotta, sem azt, hogy hány évig, évtizedig küzdöttek némán nőgyógyászok, kuruzslók és meddőségi klinikák között rohangálva.
Nem tudod, hány hormoninjekciót szúrt magába, nem tudod, milyen érzelmi és hormonális hullámvasúttal jár mindez, és azt sem, hányszor kerültek a szakítás szélére a férjével közben.
Az ugyanis, hogy negyven felett szül valaki, a legritkább esetben egy húsz éven át halogatott döntés eredménye, sokkal inkább a körülményekből adódó élethelyzet.
Megtörténhet azokkal is, akik 25 éves koruk óta küzdenek a babáért, de szerencsétlenségükre rossz orvosokat fogtak ki mindig, és időközben elérték ezt a kort, és azokkal is, akik nem akartak „maguknak szülni”, hanem megvárták azt a férfit, akivel örömmel vállaltak gyereket.
Mondhatod rá, hogy milyen önző, de kevés önzetlenebb ember él a földön, mint azok, akik képesek a saját egészségüket, lelki békéjüket és vagyonukat kockára tenni azért, hogy kisbabájuk legyen.
Ismétlem: ha nem te vagy az anya, akkor semmit nem tudsz. Tehát ne ítélkezz.
4. Ne szólj be, mert a XXI. századi technológiáról sem tudsz sokat
Akiknek az a legfőbb érvük, hogy 40 felett milyen kockázatos gyereket vállalni, azok általában édeskeveset tudnak arról, hol tart az orvostudomány a világban. Igen, 40 felett a spontán teherbeesés matematikai esélye jelentősen csökkenhet, míg bizonyos genetikai problémák kockázata nőhet, eddig stimmel.
Csakhogy azok, akikről egyszer csak azt hallod, hogy 42+-osan várandósak, 95%-uk a sokadik lombikjának köszönheti ezt a csodát.
(Nyilván vannak kivételek, én is ismerek nem egy nőt, aki spontán esett teherbe 43-44 évesen, sokszor megszámlálhatatlan meddőségi kezelés után, és elhiheted, náluk jobban senki nem óvja a terhességét és a magzatát.)
42 felett azonban a magyarországi nők jelentős része már csak valamelyik külföldi, sanszosan csehországi klinikán fog reményt találni.
Azért, mert itt nem számít „tiltott emberkísérletnek”, hogy a megtermékenyített embriók kromoszómáit egy különleges eljárással megvizsgálják (PGS teszt), és csak azokat az egészséges embriókat ültessék vissza, amelyeket pl. nem fenyeget a korai vetélés réme egy élettel nem összeegyeztethető kromoszomális rendellenesség miatt.
Vagyis a betegségek jelentős részét még akkor kiszűrik, amikor az embrió szabad szemmel szinte nem is látható.
A másik opció a donor-petesejtes terhesség, ebben az esetben az anya életkora a magzat szempontjából sokkal kevésbé releváns, mert a baba biológiai anyja egy huszonéves fiatal és egészséges nő.
Ismétlem: lehet azt mondani, hogy ez nem helyénvaló, lehet erkölcsi alapon úgy dönteni (az érintettnek, nem a kibicnek!), hogy számára ez nem elfogadható, de mire egy nő eljut oda, hogy akár donor-, akár saját petesejtes lombikban kezdjen gondolkodni, már biztosan megjárt egy olyan utat, amiről a kívülállónak elképzelése sem lehet, tehát: ne ítélkezz és ne szólj be.
5. Ne szólj be, mert nem a te tested
Fenntartom azt, hogy lehet bármennyire is olvasott és tájékozott az illető, egy meddőségi folyamatot nem tud elképzelni az, aki saját maga nem ment rajta keresztül. Még az apa sem tud 100%-osan belehelyezkedni, bármennyire is a felesége mellett áll, hogyan lehetne akkor sejtése is akár egy kívülállónak?
Ha valaki 40 felett bevállal egy terhességet, akár spontán, akár reprodukciós eljárás eredményeként, az a nő sokkal jobban ismeri a testét, a képességeit, a határait, illetve a lelkét, a küzdelmeit, a félelmeit és a vágyait, mint bárki más.
Nincs keményebb önismereti folyamat ennél, és ha valaki ezen már keresztülment, akkor senkinek nincs joga ítélkezni felette.
6. Ne szólj be, mert nem a te gyereked, nem a te gondod
A legaljasabb és visszataszítóbb az, amikor ismeretlenek elkezdenek azzal okoskodni, hogy „ebben a korban” biztos fogyatékos lesz a gyerek. Ez nem korkérdés.
Meddőségi centrumokban dolgozó orvosok mondják, hogy egyre több húszas, harmincas évei elején járó párnál derül ki a 12. heti genetikai vizsgálaton, hogy valamilyen eltérés van.
Másrészt egyéb kockázatok, szülés közbeni és később gyerekkori sérülések, akár évekig lappangó problémák mind vezethetnek oda, hogy egy huszonévesnek is beteg gyereke legyen. Mint ahogy, igen, hogyne, az életkorral valóban nő a genetikai kockázat (ezért is választanak sokan külföldi klinikát, ld. 4. pont), de tessék mondani, egy kívülállónak ezzel ugyan mi dolga van?
Azt a gyereket, akár egészséges lesz, akár beteg, nem ő fogja felnevelni, nem az ő gondja és nem az ő öröme lesz.
Ráadásul, aki így beszél, általában annyira van képben arról, hogy milyen sérült gyereket nevelni, mint mondjuk azzal, hogy milyen, amikor egy migráns elveszi a munkáját. Semennyire. Akkor hogyan is nyilatkozhat valamiről, amiről semmit nem tud? Sokan vannak, akik csak egészséges gyereket vállalnak be, de
sokan vannak azok is, akik megtanulták, hogy az élet annyi kellemes és kifejezetten kellemetlen fordulatot hozhat, és mi oly kevés ponton játszhatunk Istent…
Ehhez sokszor évek kellenek, de nagy lelki békét eredményez, ha egyszer ide eljutunk. Szóval, kérlek szépen, ne te legyél az, aki ezt a belső békét a meggondolatlan szavaiddal felkavarod: ne szólj be, és ne ítélkezz.
Fotó: Andre Furtado, Canva.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
