A legőszintébb futószalag

Pataki Zita mindig reménnyel és hittel kezdett bele az újabb lombikeljárásba. De sosem kapott választ a legfontosabb kérdésre: miért nem sikerül? Az egészségügyi futószalagon ugyanis épp a lehetséges okok alapos feltárására nincs lehetőség. Videó a cikkben. 
 
Nem panaszkodtam egyetlen lombikot irányító orvosra, nőgyógyászra sem. Ma is azt gondolom, hogy remek szakemberek. És higgyétek el, nemcsak nyilvánosan, de a magánéletemben, még az anyukámnak és Atinak sem mondtam egyik orvosról sem rosszat.
 
Mert nem ők tehetnek arról, ahogyan ez a rendszer működik. Mert nem ők tehetnek arról, hogy a legtöbb hölgy páciensük ma már 39-40 év körüli.
Mert nem ők tehetnek arról, hogy alig van idejük egy-egy házaspárral beszélgetni. 
Én sokszor hallottam az orvostól:„Zita van kérdése?” De mivel nem ismertem az utat, amin járok, nehéz volt jó kérdést feltenni. És közben azon gondolkodtam abban a székben ülve, hogy hány kétségbeesett kérdéssel találkozott már a doktor úr, hogy hányszor tették fel neki ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket én is szeretnék… és már nem is volt kedvem kérdezni.
 
Amikor kint ültem a kocsiban, persze sok minden eszembe jutott, de akkor már úgy éreztem késő, elhalasztottam az én „kérdésfeltevős” időmet. Dühített, hogy akkor, ott, az orvossal szemben nem jutott mindez eszembe, közben az önostorozás miatt szégyelltem magam, ahogy amiatt is, hogy leültem a számítógép elé, és a fel nem tett kérdéseimre ott próbáltam választ találni. 
Volt, hogy találtam is, de a tudatom mégsem hagyta, hogy ismeretlen nők saját történetei határozzák meg az én sorsom. Mert endometriózis és endometriózis között is rengeteg különbség van (hiszen olyan ez a betegség, mint a rák, más helyen, más fokozatban van jelen a szervezetünkben).
 
Abban a székben, ott, az orvossal szemben azt is éreztem, hogy az idő beszűkült. A gondolataim cikáztak: annyi dolga van a doktor úrnak!
Feltartom. Nagyon sokan várnak kint a  váróteremben. Sietnem kell.
Holott az az idő az én időm volt, az én testemmel, lelkemmel kellett volna foglalkozni, de már kint is voltam.
Futószalagra kerültem.
Nem tudtam tájékoztatást kérni arról, amiről nem tudok, aztán a harmadik lombiknál már azért sem, mert az orvos tényleg nem nagyon ért rá, vagy mert nem tudott a kérdéseimre felelni. Mit ehetek? Hogyan táplálkozzam? Sportolhatok? Mennyi D-vitamint szedjek? Hogyan adagoljam a jódot? Futószalagra kerültem. 
 
Persze azt sem tudtam, mi az az AMH (Az Anti-Müller-hormon, a petefészek korai öregedésének markere – a szerk.), ahogy az FSH (Hormon, mely részt vesz a menstruációs ciklus szabályozásában – a szerk.) jó határértékeiről sem hallottam egyetlen orvostól sem. Erről nem a kezelőorvosom tehet. Akkor ki? Ki felelős ezért? Én?
Ismét az internethez fordultam, és újra azokba a zsákutcákba jutottam, amelyektől óva intettek, pedig csak informálódni szerettem volna!
De tanultam a váróteremben ülő hölgyektől például arról, hogy mi az a DHEA (Férfias jelleget biztosító [androgén] nemi hormon – a szerk.), vagy azoktól a hölgyektől, akikkel együtt ébredtem fel a petesejtleszívás után. A sorstársaktól. Egymásnak adjuk a tanácsokat, miközben az orvos még mindig nem felel a kérdésemre: miért nem sikerült most sem, doktor úr? Miért nem ágyazódott be? 
Futószalagra kerültem.
Érdekes futószalagra: a legszebb meséket tartalmazó, a legtöbb intimitást adó futószalagra, ahol csak őszinte érzésekkel találkoztam.
Hittel, reménnyel, nevetéssel, vágyakozással voltunk tele, és a folyamatokban soha semmi sem ismétlődött meg. Csak egyetlen dolog: a sikertelenség.
 
Talán épp emiatt lett mindig újabb és újabb kérdésem, épp emiatt tettem szert újabb és újabb információkra, egyszerűen közelebb akartam kerülni a sikerhez! 
 
Egyre komplexebb lett a kivizsgálás, egyre több mindent tudtam meg a testemről, és egyre csak fáradtam. Miért én nyomozok? Miért nekem kell minden után mennem? Miért nem adják az információt a kezembe? Miért nem időben?
 
És vége lett.
 
Ezért segítünk.
 
A Meddőnek nyilvánítva 13. részét itt is megnézhetitek:

 

Vélemény, hozzászólás?