Csak nézem, és el sem hiszem, hogy itt van velünk

Megszületett a Lélekanya-díjas dr. Szilágyi Mónika kisfia, Dávid, aki az utolsó próbálkozás, a 12. lombik gyümölcse. Csodát vártak, mint minden egyes alkalommal, és végre nem kellett csalódniuk, a teszt pozitív lett. Mónika pedig biztos volt abban, hogy ez a baba őket választotta és velük is marad. Január 29-én látta meg a napvilágot Dávid, szülei számára a legnagyobb csoda.

Tizenegy várakozással teli lombikprogram, tizenegy reménysugár, tizenegy csalódás. Szilágyi Mónika története a hitről és kitartásról szól, mert nem adta fel negyvenévesen sem, hogy gyermeke legyen. És természetesen a férjéről, Botondról, aki minden egyes kudarc után lelket öntött feleségébe, és arra kérte, próbálják újra, mert tudja, sikerülni fog. Így is lett, nem csaltak a megérzései, és idén január 29-én megszületett kisfiuk, Dávid, a tizenkettedik lombik gyümölcse. Mónika történetét a Lélekanya pályázaton ismerhette meg az ország.

A tizenkettedik lombik

– A tizenkettedik alkalommal, a beültetést követően feküdtem az ágyon, bámultam a plafont, és közben arra gondoltam, ha most nem sikerül, nem fekszem itt soha többet. Nem lesz több hormon, nem lesz több szurkálódás! Május 16-án, a férjem névnapján ültették be az embriónkat, amit isteni jelnek tartottunk mindketten a párommal. Nem bírtam kivárni a két hetet, előbb teszteltem, és nem hittem a szememnek, amikor tíz másodperc elteltével kettő erős vörös vonal jelent meg.

Éreztem, hogy ez a baba minket választott, és velünk is marad – mesélt a csodáról dr. Szilágyi Mónika.

Mónika tavaly „Siker 40 felett” kategóriában vehette át a Lélekanya-díjat Pataki Zitától, a Réka – A Tudatos Termékenységért Alapítvány elnökétől. Zitának írt levele alapján kisfilmet is készítettek a „Lélekanya” pályázathoz. Mónikáék történetét részletesebben itt olvashatjátok el.

A “babagyárban”

– Viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem akkor jön az a kisbaba, amikor mi úgy döntünk, hogy vállaljuk. Hamar nőgyógyászhoz fordultam és gyorsan bekerültünk abba a „babagyár” nevű gépezetbe, mely átláthatatlan, az információk sokba kerülnek, és sokszor az egyik a másiknak ellentmond. A második intézetben, a Róbert Magánkórházban sokkal közvetlenebb orvosunk volt. Ez sokat számít.

Nem lehet könnyű úgy végigvinni egy ilyen küzdelmet, ha az emberrel úgy bánnak, mint a futószalagon érkező alkatrésszel egy gyárban. Minden mondatnak, minden gesztusnak jelentősége lehet”

– írta le pályázatában dr. Szilágyi Mónika.

Megszületett a csoda

Dávid most egy hónapos és ismerkedik a világgal, a szüleivel. A Róbert Magánkórházban született meg, ahol Dr. Timmermann Gábor szülész-nőgyógyász főorvos és Vass Gabriella szülésznő bábáskodtak felette. Mónika több mint tíz éve jár a főorvos úrhoz, Gabival az ismeretsége azonban friss. – Az orvosommal megbeszéltük, hogy megpróbálom természetes úton világra hozni a babát, annak ellenére, hogy a korom miatt általában a császárt javasolják. Gyorsan elkezdtem szülésznőt keresni, és akkor az egyik kedves ismerősöm felhívott, Vass Gabit ajánlotta – emlékszik vissza Mónika.

Vass Gabriella ötgyermekes anyukaként választotta a szülésznői hivatást. Munkáját Aranyanyu-díjjal ismerték el, hiszen „őrangyalként” ott van végig a vajúdó nők mellett, akiknek már csak a jelenléte hihetetlen erőt ad. Azt vallja, hogy minden szülés más, mindenkinek megvan a maga útja. Meggyőződése, hogy minden kismama megérdemli, hogy a lehető legjobban töltse ezeket a nehéz, ugyanakkor csodálatos órákat. Mónika ahogy elkezdett vajúdni, rögtön felhívta Gabit és megpróbálta követni a tanácsait.

– Gabi felkészített, hogy az első babák általában nem születnek meg gyorsan, lehet, hogy akár 24 óráig is vajúdni fogok. Ő csodálkozott a legjobban, amikor a reggeli 2-3 perces fájásokat követően néhány órán belül Dávid megszületett. A babával közösen derekasan küzdöttünk, és bár a kitolás nagyon nehéz volt, elmúlt minden fájdalom, amikor magzatmázasan rám rakták. Megszületett a mi kis csodánk, még a mai napig is nehezen hiszem el, hogy végre megtörtént velünk, szülők lettünk – elevenítette fel a történteket a kismama.

– Bármennyire is próbáltunk, a babára nem lehet maximálisan felkészülni, mindig vannak váratlan helyzetek.

A babaszobával ugyan időben készen lettünk, a szülésre felkészítő programokra azonban csak januárban jutottam el. Decemberben még dolgoztam, aztán költöztünk, majd jött a karácsony, szóval sűrű volt az életünk – vallotta be Mónika.

Otthon

Miután a kórházból hazamentek, Botond apukaként két hétig mindenből kivette a részét, ám utána sem maradt Móni és Dávid magára, a nagyszülők segítenek, amiben csak tudnak, és persze szívesen dajkálják kisunokájukat. Hetente jön a védőnő, vele minden felmerülő problémát meg lehet beszélni, és Móni Vass Gabit is bármikor felhívhatja, ha tanácstalan. Most a legfontosabb, hogy szoptatás alatt jobban odafigyeljen, mit eszik, különben hasfájós lesz a kicsi. Mivel a külön szoba saját kisággyal nem működött, Dávid a szülőkkel alszik.

– Nem tudom elképzelni, hogy Dávid egyedül legyen egy sötét szobában éjszaka. Kikértem szakember véleményét is, aki azt mondta, hogy az első három hónap a negyedik trimeszternek fogható fel, ilyenkor még nagyon szoros az anya–gyermek kapcsolat, attól függetlenül, hogy a köldökzsinórt már elvágták. Ráadásul még mindig hihetetlen számunkra, hogy babánk lett, egyfolytában csak nézzük és a lehető legtöbbet szeretnénk a közelében lenni – mondta lelkesen Mónika, aki ugyan rettenetesen fáradt, de a világ egyik legboldogabb anyukája.

 

Vélemény, hozzászólás?