Összeomlás és újratervezés – túl vagyunk az első héten!

Ez is megvolt. Eltelt az első hét otthon a gyerekekkel úgy, hogy mi közben dolgozni próbáltunk. Igen, a próbáltunk a legtalálóbb kifejezés, mert semmi sem olyan, mint előtte. Kemény a lelki hadviselés, az állandó aggódás a távol élő, idős szüleinkért, a cégért, hiszen van egy csapat és mögötte családok, akiknek a megélhetése rajtunk múlik. Bevallom, besokalltam szombatra. De haladjunk sorjában.

Túl vagyunk az első héten. Hét nap együtt, bezárva. Az első három-négy nap maga volt a katasztrófa. 

Otthon hétfő reggel közepes káosz uralkodott. Férj először próbált otthonról dolgozni úgy, hogy a nagyobbiknak csak pénteken indult az online iskola. Hétfőn 10-kor már finoman szólva feszült volt és – hogy is mondjam -, kissé megemelte a hangját, amikor a kétszázhuszadik apaaa! kezdetű mondatot hallotta. A gyerekek imádnak ugyanis a szomszéd szobából kiabálni, ha valami az eszükbe jut vagy keresnek/nem értenek valamit (hiszen a szomszéd szobából nehéz pontosan meghallani mindent). Ez ellen nem is szólhatok, én is ilyen vagyok, nekem is mindig akkor jutnak eszembe eget rengető ötletek és fontos, közlendő gondolatok, amikor „a másik” szobában vagyok, vagy porszívózom, mosogatok. És mindig meg vagyok felhőzve, azaz sértődve, ha nem kíváncsiak a zseniális gondolataimra.

Szóval férj először a kisebbik gyermek szobáját foglalta el, az emeletes ágyra pakolva a laptopot, álló poziból jelentkezve be egy telefonos mítingre (a multiknál állandóan mítingelnek. Teljes agyrém, főleg itthonról nézve, mert dolgozni emiatt alig jut idő.) A megbeszélés kezdete után 1 perccel azonban minden romba dőlni látszott: Ákika ugyanis pontosan, kiszámíthatón, akár a 6.20-as gyors érkezett: kicsapódott az ajtó és kezdődött, az apaaa, nem tudod, hogy hol van a (teherautó, villamos, kedvenc biszbasz, megfelelő behelyettesítendő….), megmutatnád, hogy hogyan kell a Minecrafton ezt meg azt csinálni?

Apa, apaaaaa! – Elég! Nem hallom a gondolataimat! – kiáltott apuka (ügyesen lenémítva addig magát), és a másik pillanatban már csapódott is a lakás ajtaja.

Egyszer csak a kertben, az autóban pillantottuk meg férjet, aki a kormányra dőlve hallgatta tovább a mítinget. A fiúk zavartan nevetgéltek, nem voltak biztosak benne, hogy apa jól van-e, de én megnyugtattam őket: igen, apa most van jól, kb fél óráig, nyugiban.

Picit azért elégedett voltam: végre ő is megérezte az ízét annak, amit nap mint nap átélek a gyerekek hazaérkezése után (ami gyakran az ebéd utánt jelenti, hiszen iskolaelőkészítőre vagy fejlesztésre kell vinni őket), szóval olyankor, amikor kiskorúak itthonléte mellett dolgozni próbálok. Mit is mondjak: szeretem a kihívásokat…

Kis kitérő, de muszáj megosztanom: szombaton reggel elszaladtam az egyik nagy ruhalánchoz mackónadrágot venni, hiszen a következő hónapokban ez lesz a legtöbbet használt ruhadarabom. A boltosnőkkel együtt kb. 5-en voltunk a hatalmas üzletben. Kísérteties csönd, mindenki egyedül nézelődött, a két boltos hangtalanul pakolt. Be fogunk zárni – motyogja a pénztárosnő fizetéskor maga elé, és igaza van, az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint, hogy divatos ruhadarabokat vásároljanak.

Az üzlet mellett egy nagy élelmiszerlánc hirdeti magát, beszaladtam hát a szokásos almáért, salátáért. Ott 10-en voltunk, még viszonylag korán volt. A kávéjukat kevergető pénztárosnők arról beszélgettek, hogy egyfolytában félelemben élnek.

Rettegnek attól, hogy mikor fertőződnek meg. Mert védőfelszerelést nem kapnak. Még egy rohadt kesztyűt sem.

A csapatunkban egyébként szinte mindenkinek van gyereke: felelős szerkesztőnk egy kislánnyal egyensúlyozott egész héten az ötödik emeleten kisebb gyomormérgezéssel, amit a lányuk szülinapi buliján valamelyik étellel sikerült abszolválni. Keddre már túl voltak az összes színezőn, még szerencse, hogy apuka kreatív és jó pár pár órát elvitt az otthoni óvodai szolgálatból.

Van olyan csapattag, aki kedd magasságában mondta be az unalmast, mert nem tudott a kisgyermeke mellől dolgozni. Oké, megértem, átvettem a munkáját. Hajnal ötkor kezdtem a napot, hogy 8-ra már túl legyek az e-mailek nagy részén. Szombatra rosszul lettem, kidőltem.

Felhívott Nagy Judit coach (történetét itt írtuk meg), és kiszakadt belőlem, hogy nem bírom. Nem bírok kétszer annyit dolgozni, miközben nekem is itthon vannak a fiúk, a nagyobbikkal tanulni kell, a kisebbikkel játszani, férjemmel felváltva főzünk és visszük a háztartást. Nálam is nagy a pszichés teher, folyamatosan aggódom a tőlem távol élő szüleimért, és itt van az egzisztenciális félelem is: mi lesz a csapattal: a Női váltó író gárdájával (hiszen nem dúskálunk hirdetőkben), vagy a kommunikációs céggel, ahol szintén csak nők dolgoznak.

És akkor Judit valami nagyon fontosat mondott: az egyéni felelősségvállalás kérdését.

Hiszen akkor tudunk túlélni mi, csapatban, ha mindenki beleteszi a magáét. Mindenkinek nagyon nehéz.

Nekem, neked, az egyedülálló anyának, vagy az éppen munkáját elveszítő barátnőnknek. Mert a másik nagy teher az, hogy naponta jönnek a munkát kereső telefonok. Tehetséges, munkájukat elveszítő emberektől.

Ezt az időszakot túl kell élni. Tudatosan kell figyelnünk magunkra. Egymásra. A fészbuk tele van kedves felajánlásokkal: az egyik Aranyanyu-díjas pedagógus, Kecskeméti Zsuzsa kollégiumi vezetőként ingyen szállást ajánlott fel Budapesten az egészségügyi dolgozóknak. A mogyoródi önkormányzatnál a helyi zöldséges nem kér pénzt a termékeiért azoktól a 65 év feletti idősektől, akik otthon maradnak. A Hummus csoport  70 feletti nyugdíjasoknak szállít ingyen ételt Budapesten az 5-6-7 kerületbe. Hannabi pedig szájmaszkkészítésre buzdít ebben a Facebook-csoportban. Rengeteg a civil felajánlás főleg Budapesten olyanoktól, akik bevásárolnának időseknek.

A kisgyerekeseknek jelenthet nagy könnyebbséget ez az oldal: lakásban végezhető játékok leírásait találhatjátok itt, ahogy az Apaépítőt elindító Nagygyörgy Miklós által létrehozott Muti mit játszotok csoportban is.

Vitális Viki Amerikában élő riporter olyan embereknek, vállalkozóknak ajánlotta fel, hogy ingyen készít bemutatkozó beszélgetést velük, akik ebben a nehéz időszakban fontos vállalást tesznek, segítenek a többieknek. Panyi Zsuzsi pedig vállalkozónőknek indított #legyetekkedvesek kampányt, hogy minél többen ismerjék meg egy-egy remek terméküket vagy szolgáltatásukat. A kampányról hamarosan mi is beszámolunk.

Segítsünk egymásnak átlendülni ezen a nehéz időszakon. Együtt sikerülhet!

Kimelt fotó: Békéssy Olga     

Vélemény, hozzászólás?