Barion Pixel Skip to content

“Néztem anyád videóit. Hát nagyon hülye!” – Így lett Várkonyi Judit a kedvenc tanárnőnk

Letarolta a magyar internetet az otthonról tanítást parodizáló kétperces videóival a szőke “tanárnő”. Várkonyi Judit kezdetben csak a barátait akarta szórakoztatni, de alig egy hét alatt ezrek kezdték osztani a videóit.

Ő az a bizonyos szőke tanárnő, aki a hittantól a technika órán át a matematikáig bármiről szívesen tanítja a “gyerekeket”, miközben teljesen faarccal dől belőle a hülyeség. Várkonyi Judit persze nem tanár, csak a saját iskolai emlékeiből építette fel a szerepet. Zenei pályára készült, de újságíró lett, majd az Operaház sajtófőnökeként dolgozott, jelenleg pedig a Játékszín sajtókapcsolataiért felel, és művészeti menedzsereknek tart PR-előadásokat. Amikor egy héttel ezelőtt végképp át kellett állnia az otthoni munkára, először csak azt határozta el, hogy nem mozdul ki a lakásából, bármeddig is tartson a járvány, és be sem enged senkit.

– Kétszer volt életemben nagyon durva tüdőgyulladásom, azt tehát biztosan tudtam az első perctől, hogy a koronavírust nem akarom elkapni. Bár a színházi előadások leálltak, mindig van feladatom, a lakásom minden rejtett pontja ragyog már a tisztaságtól… Végül is mára elintéztem a napi 14 órás elfoglaltságot, mert amellett, hogy ellátom a rendes munkámat, beindult az online oktatói tevékenységem – kezdi.

– Amikor bezártak az iskolák, kiírtam a falamra, hogy online matekkorrepetálást vállalok. És mivel minden barátom tudja rólam, hogy diszkalkuliás vagyok, a poszt alatt beindult a kommentelés, hogy milyen tárgyakból lenne még igény a “szaktudásomra”. Hát így indult – avat be Judit a váratlan sikersztori spontán kezdetébe.

Egy hét alatt lett online sztár Várkonyi Judit

Arra senki nem számított, hogy az első videó hamar túllép Judit baráti körén, pedig hasonló történt már vele. Pár éve kezdte el ugyancsak a Facebookon megosztani tíz másodperces novelláit, amelyek végül szintén átlépték a közösségi oldal kereteit, és 2018-ban, majd 2019-ben könyvformátumban is megjelentek Kalandárium címmel. A kommunikációs szakember annak ellenére sem tartja magát írónak, hogy négy operatémájú könyvet is jegyez. Az igazi szerelme még mindig a színház.

Tizenkét évig voltam az Operaházban PR-es, ez idő alatt rengeteg vezetőváltást megéltem, de mindenki tovább foglalkoztatott. Ennek talán az az oka, hogy szorgalmas és maximalista vagyok, másrészt pedig imádom a műfajt, szerettem az Operaházat és a művészeket is. Bármikor láttam és látom őket a színpadon, vagy az általam szervezett sajtóeseményeken, olyan büszke vagyok rájuk, mint egy anya a gyerekére.

Pokorny Lia és Várkonyi Judit (jobbról). Fotó: Juhász G. Tamás.

Amikor nem túl elegáns módon megszüntették a pozíciómat, és híre ment a szakmában, órákon belül tizenhét munkaajánlatot kaptam. Végül a Játékszínhez szerződtem. Közel van a lakásomhoz, ahova az Opera miatt költöztem.

“Megfordult velem a világ” – Sajtósból lett az ország tanárnője

A sajtósok általában szürke eminenciások, akik nem magukat, hanem az általuk képviselt embereket, ügyeket tolják előtérbe. Bár voltak, akik azt hitték, Judit PR-es professzionalizmusa kellett a hirtelen online népszerűséghez, amit a videók hoztak neki, ő maga is inkább csak kapkodta a fejét az elmúlt pár napban.

– Alig több mint egy hét telt el az első videó óta, és velem megfordult a világ. PR-esként sem sejtettem, hogy erre igény van, tényleg egy viccnek indult az egész. Igaz, utólag értem, hogy ebben a feszült és váratlan helyzetben, amit az online oktatás hozott, és ami miatt a pedagógusokon és a szülőkön is nagy nyomás van, kellett egy ilyen platform, ahol lehet nevetni ezen az egészen – mondja Judit.

– A történet egyszer csak kicsúszott a kezemből, önálló életre kelt, az egyik videón már negyvenezer megtekintés volt, háromezren kezdtek követni, és ne felejtsük el, hogy mindez a privát profilom alatt zajlott. Ekkor hívott fel egy barátom, hogy ez az a pillanat, amikor még tudom uralni az ügyet, úgyhogy azonnal csináljak egy hivatalos oldalt – osztja meg velünk.

– Két nap alatt nyolcezer követőm lett, én a kimerülésig elfáradtam ezalatt, de meg fogom lassan tanulni, hogyan hangolódjak rá úgy, hogy ne faljon fel az internet.

– Meg kellett értenem, hogy nem kellek oda minden pillanatban, nem tudok minden kommentre és levélre egyedül reagálni, és hogy az emberek már egymást is elszórakoztatják a posztok alatt. Elképesztően jó fejek írnak az oldalra.

Judit videói a hittanórájával váltak önjáróvá, amit rengetegen osztottak meg. Hitoktatók és papok is. A kommunikációs szakember ennek nagyon örül, de mint mondja, az egyik legnagyobb elismerés mégis az volt a számára, amikor a 26 éves fia gratulált a nézettségi “számaihoz”, és átküldte neki egy haverja üzenetét: “Néztem anyád videóit. Hát nagyon hülye! :D”

Online hittan a karanténból: 

Nyitó fotó: Csibi Szilvia. 

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely