„Majd megnő!” – Egy SNI-s fiú kálváriája a magyar iskolarendszerben

Ádám egy hormonprobléma miatt lassabban nő társainál. Ez nem csak testi adottságaiban mutatkozik meg, de iskolaérettségében is. A magyar rendszert ez azonban nem érdekli, Ádámnak középfokú iskolát kell választani, de sehol nincs hely számára. Egy édesanya segélykérő levele.

Ki szeretne lassabban öregedni?
Valószínűleg sokan.

Ki szeretne lassabban öregedni a mai magyar oktatási rendszerben?
Valószínűleg kevesebben.

Ki szeretne hatodikosként kilencedik osztályban tanulni?
Valószínűleg senki.

Pedig muszáj!

Lassabban öregedni jó dolognak hangzik. Felnőttként lehet, hogy jó is lesz majd.

Egy ilyen szerencsés (?) gyerek története mégis mást mutat:

Ádám lassabban öregszik, mint bárki más; nem olvasta a könyveket, hogy mit mikor kellene, és más tempóban csinálja a dolgait, mint ahogyan azt a világ körülötte szeretné. Csupán pár hónapos, amikor már látszik, hogy lassabban nő mint „kellene”. Amikor 2 évesen bölcsődébe megy, nem ér le a lába a bölcsis padról. Értelmes, de mivel lassabban nő és érik, lassabban fejlődnek a képességei. Egyszer csak kiderül, hogy hormonhiány lehet a furcsaság oka, innentől „tartós beteg” címkét és kezelést kap.

Hogy mit jelent ez a mindennapokban azon túl, hogy „Majd megnő!”? Kis csoportra, egyéni figyelemre van szüksége. Fizetőssé válik minden. Fizetős oviba, fizetős fejlesztésekre jár évekig. Szerencsére elérhető minden Budapesten, „csupán” csak ki kell nyomozni a szülőknek, hogy mi kell, meg kell szervezni és fizetni. Ádám visszahúzódó, csendes gyerek.

Az idő telik, Ádám továbbra is lassaBBan nő, mint mások, de 7 évesen iskolába KELL menni. Akármilyenbe. Nem számít, hogy Ádám nagyon kicsi, hogy biztosan nem iskolaérett. 

A szülők dolga, hogy keressenek megfelelő iskolát, vagy mehet a körzetes iskolába, ahol ugyan nincsenek, de „papíron” majd kijárnak a fejlesztők, akikből a gyakorlatban hatalmas hiány van. De a papír elbírja: „A gyermek beiskolázása és szükséges fejlesztése biztosítva van.”

Szerencsére van olyan, igaz fizetős és messze lévő iskola, amelyik Ádámot felveszi, így nem kell a körzetesbe mennie. Ádám nem bírja a hosszú napokat a sok utazással, így a szülők eladják a lakásukat és odaköltöznek albérletbe az iskola mellé.

A fizikai növekedés és a képességek „elvárthoz” való egyre feltűnőbb elmaradását az oktatási rendszer SNI-kódokkal „orvosolja”. Az általános iskola differenciálni próbál és mellé fizetős magántanárok bevonását kéri a szülőktől.

Ádám felmentéseket kap egyes tantárgyakból, de legalább maradhat az integráló iskolában nyolcadik végéig.

Tegye fel az a kezét, aki szeretné, hogy mindig olyanok között kelljen dolgoznia, akik nagyobbak, erősebbek, ügyesebbek, fejlettebbek nála! Egyenlőtlen versenyben, ügyesebb „osztálytársak” közt telik Ádám élete nap mint nap.

Mindenki megteszi, amit tud: Ádám magához képest rengeteget tanul, hogy elfogadhatóan teljesítsen az iskolában, az iskola próbálja valamennyire az osztályban és osztállyal tartani, a szülők szervezik és fizetik mindezt.

Ádám csendes, gyenge közepes tanuló és nyolcadik osztályban csupán ötödikesnek néz ki. 1-1,5 fejjel alacsonyabb a kamasz osztálytársainál. A sok fejlesztés ellenére sincs még minden képessége, figyelme, fegyelme, ügyessége, céltudatossága az „elvárt” szinten, mert van, amit egyszerűen ki kell csak várni. Több időt azonban nem tud adni senki, hogy Ádám beérhesse az „elvárt” érettséget.

Ismét muszáj váltani, mert tovább KELL tanulni nyolcadik után. Akárhova. Még mindig nem számít, hogy Ádám nagyon kicsi, hogy biztosan nem elég érett ehhez. A szülők dolga, hogy keressenek megfelelő középfokú iskolát, vagy mehet a budapesti gyűjtőiskolába.

Ki tudja, hogyan kellene egy hatodikos képességű gyereket kilencedikben egy új osztályban oktatni? Milyen iskola képes és hajlandó foglalkozni azzal, hogy az egyéni képességekhez igazítsa az elvárásokat?

Megfelelő szemléletű iskola nagyon kevés van, speciális SNI-s férőhely és ehhez pedagógusgárda pedig még kevesebb, még Budapesten is. A szülők a fellelt iskolák anyagait átnézik, anyagot küldenek magukról, leveleznek, bemutatkoznak, egyeztetnek.

Sok iskola kiesik Ádámnak a – még! – magas felvételi követelményeik miatt, sok a hiányzó speciális tudás, szakember, vagy éppen hosszú tanóráik miatt esik ki, mint lehetséges megoldás.

Mindössze egy középiskola hajlandó esetleg felvenni, ha sikerül a felvételije. Ám úgy néz ki, nem sikerült a felvételi.

A szülők dolga, hogy keressenek megfelelő középfokú iskolát, vagy mehet a gyűjtőiskolába.  

Így a szülők most megfelelő iskolát keresnek Budapesten a májusi pótfelvételihez, ahol megvan a tudás, a képesség, az akarat és a szabad hely, hogy folytassák a megkezdett és jól megalapozott utat: ép lelkű, önálló életre képes embert nevelni Ádámból, még ha ez kicsit tovább is tart majd, mint másnál.

Tud valaki ilyen középfokú iskolát ajánlani Budapesten?

A javaslatokat valódi, további egy fő SNI-s gyermeket még fogadni kész, fejlesztő szemléletű középfokú iskolával vagy valós alternatív megoldási javaslattal a „mission.impossible.2.hu@gmail.com” e-mail címre várják a szülők.

Vélemény, hozzászólás?