Túl drága lecke – Gondolatok a szabadságról egy értelmetlen baleset margójára

Megint egy túl drága lecke. Egy 17 éves gyermek, aki csak szabadságra vágyott. Két hónap érzelmi elvonó után. A survivor érzés, a sebezhetetlenség tévképzetének áldozata lett. Rettenetesen sajnálom őt és a családját is. Kecskeméti Zsuzsanna Aranyanyu-díjas pedagógus és író gondolatai a fiatal fiú kapcsán, akit az érettségi bulin ért baleset. 

Emlékszem, az érettségi bankettem előtt, a mindig jó fej apukám nem akart elengedni. Nem is értettem, mindig ő volt az engedékenyebb a szüleim közül. Úgy volt vele, hogy éljünk meg mindent, ami a korral jár, jót és rosszat is, és ha már nem bírunk vele, akkor jöjjenek a felnőtt megoldások. Azért is emlékszem a történetre, mert értelmetlen döntés volt, hogy mikor mindenen túl vagyok, a középsulit egész ügyesen befejeztem, szépen érettségiztem, eddig nem tiltakozott, akkor most mi történt. Ő nem ilyen. Aztán nyilván elengedett, de elmondta, a bankett a legnagyobb félelme, mert sajnos minden évben hal meg gyerek ezeken a bulikon. Már az akkor még többnapos szerenádok alatt is nagyon izgult, de a bankettet tartotta igazán veszélyesnek a gyerekekre. Azt mondta, túlságosan szabadok lesznek hirtelen. Megértettem. Konszolidáltan buliztam, és bár korábban mindig hazasétáltam, aznap éjjel taxiba ültem és úgy mentem haza. Jó volt, hogy szólt. Tényleg volt, ahol szétszaladtak a lovak.

Tegnap újra eszembe jutott ez a régi beszélgetés.Vérzik a szívem az ismeretlen, 17 éves kis srác miatt, aki kizuhant egy bulin az erkélyről, és azok miatt is, akik részei voltak az esetnek.

Eszembe jutott apukám félelme. Az, hogy mikor a fiatal élete első szabadságélményét tapasztalja meg, észre sem veszi, mennyi veszély leselkedik rá.

És nem kell nagy dolgokra gondolni, elég ha a kihalt éjszakai úttesten sétálnak egymás mellett, vagy kicsit jobban kidőlnek egy alacsony erkélykorláton. A szabadság, a sebezhetetlenség álarcát húzza magára, és ez jól is van normál körülmények között. Hiszen mind azt hisszük ebben a korban, hogy sebezhetetlenek vagyunk. Ez segít át minket a szüleinktől, megszokott iskolánktól, barátainktól, szülővárosunktól való elszakadáson. Emiatt, a szabadságból fakadó sebezhetetlenség miatt vágyunk az új kalandra.

Most azonban, ahogy végre lazul a kényszer, nem csak az érettségit követő szabadságélményt élik át a gyerekek. Olyan, mintha egy érzelmi elvonókúráról szabadulnának.

Nincs több suli, sem karantén, a legnagyobbak olyan gyorsan átestek az érettségin, hogy még fel sem fogták. Csak azt tudják, végre nyugodtan lazulhatnak kicsit. Azt tudják, hogy ők megcsinálták. Túlélők, survivorök. Ez igaz is. Csak drámaian veszélyes.

Úgy térített észhez ez a hír, mint egy pofon. Anyaként most nem vágyom másra, csak hogy engedhessem végre kamaszkámat a barátaihoz. Tudom, milyen öröm az nekem is, mikor egy rázós időszak után találkozik a lányom a barátaival, egymásnál alszanak, vagy csak van egy jó kis házibuli, ami itthonról reggelig tud folytatódni Messengeren. Ő pedig boldog, nyugodt és örömmel meséli a tini sztorikat. Most mi felnőttek tudjuk: hetek, hónapok után szinte euforikus érzés lesz nekik együtt lenni és igyekszünk nekik megadni ezt. Végre valami, amit tehetünk értük, úgy igazán. El tudom képzelni, hogy ugyanilyen örömmel engedhették el a szülők végre a nagyfiút. Szinte érzem, ahogy a rossz előérzet intuícióját elhessegetik, mivel eddig védték, óvták, nyilván gondolhattak arra, hogy ez csak azért van, mert ez a hülye vírus…. a fenébe is. Ez megint egy túl drága lecke volt.

Mondjuk el nekik, figyelmeztessük őket, mint engem az apukám annak idején. A sok „megszokott veszély” a szabadság fizikai érzése miatt felerősödik. Mondjuk el, hogy sebezhetetlennek fogják érezni magukat, de vigyázni kell! Nyilván elmondtuk már nekik ezerszer, az alkohol, a drog, az alkalmi kapcsolatok veszélyét. De most ez a karantén olyan is volt, mint egy elvonókúra. Nem (csak) a fogyasztást illetően, hanem az eddigi élettapasztalatokból és érzelmekből is elvonta őket.

A már megszokott határok visszábbhúzódtak, ami eddig meg sem kottyant, az most sok! A korábban már megértett elővigyázatosságot elfelejtették, csak ezt ők nem tudják.

Most mondjuk el, hogy a szabadság olyan mámor, amire tinédzser korunkban jobban vágyunk, mint a drogra. Ők generációk óta az elsők, akik a szabadság megtapasztalása mellett érezni fogják a survivor érzést! El kell mondanunk nekik, akkor is, ha nem akarjuk, hogy még ettől is szorongjanak, hogy a szabadság természetes eufóriája veszélyes.

Mondjuk el, hogy a korábbi veszélyek nem múltak el, sőt felerősödnek, mert ebben a mámorban elfelejtkeznek róla. Lássuk be, mi felnőttek is féktelenül fogunk örülni, és indokolatlan dolgokat teszünk majd, csak mert végre lehet. Ne feledjük el, a tinédzser még gyerek. Még az érettségiző is csak egy tapasztalatlan kiscserkész, és ezt az élményt egyik sem ismeri. Vigyázzunk rájuk! Tegnapig nálunk is az volt a jelszó, hogy majd ha már lehet, élvezd ki minden percét annak, hogy élsz. Mától azt mondom majd, hogy építsd fel újra a szabadságodat, hogy élvezhesd minden percét.

 

A szerző Kecskeméti Zsuzsa pedagógus, igazgató, író, az Aranyanyu-díj 2017-es pedagógus kategóriájának nyertese. 2017-ben kiváló tehetséggondozó díjat nyert, 2018-ben jelölték a az Inspiráló nők – hétköznapi hősök kategória döntősei közé. 2019-ben az ELTE – TEPA módszertani díját vihette haza. Az integrációs folyamatok a középiskolában kötet szerzője, a Gondolatok a nagyvilágról című blog írója, tulajdonosa.

Fotó: Unsplash.

Vélemény, hozzászólás?