Milyen három gyermeket nevelni itthon, ha az édesapa külföldön dolgozik? Olvasónk, Kun Erika jól tudja. #ígyvagyjóahogyvagy kampányunkhoz csatlakozva írt nekünk levelet arról, miért nem érzi úgy, hogy tökéletes anyának kell lennie. Mert nem kell. Ítélkezni egymás felett pláne nem! Pedig sokan teszik.
Imádtam minden sorát a Női váltón megjelent cikknek. Többször is elolvastam, mert számomra rendkívül megnyugtató volt, hogy nem kell tökéletesnek lennem. Ha nem lenne a lehetőség, akkor is írnék, mert ezt nem lehet szó nélkül hagyni.
Soha senki felett nem ítélkezem, mert nincs hozzá jogom, de ezzel szemben elvárom, hogy felettem se ítélkezzen senki, pedig a mai világ erről szól.
Főleg mi nők érezzük azt, hogy túl kell szárnyalnunk a másikat, és mindent el is követünk, hogy ezt kihangsúlyozzuk, mi mennyivel jobbak vagyunk a másiknál, mert bezzeg mi ezt és ezt megtesszük.
De ezeken csak jót mosolygok, mert úgy gondolom, ha valaki ettől jobban érzi magát, annak örülni kell és elfogadni azt, ha neki így a jó. De ugyanezt várom viszont is.
Teljesen átlagos életet élünk, talán kicsit más, mint egy hétköznapi család, de sokan vagyunk így tudomásom szerint. Három gyermekkel vagyok itthon egyedül, mert apa külföldön dolgozik. Nem is tudjuk, mikor tud hazajönni. Már ez sokak számára megbotránkoztató, hiszen gyerekek, apa kinn, ezt nem lehet, nem normális így, mi lesz később, nagy előszeretettel beleszólnak már ebbe is, főleg persze a nők. Bár őket nem érinti, de azért mindenről véleményt formálnak. Hiszen joguk van hozzá, nem számít, ez nekem jól esik vagy sem.
De ez van, mi ezt a helyzetet most felvállaltuk és így éldegélünk négyen. Van két fiam, és egy pici lány. Imádom mindegyikőjüket, de nagyon nehéz.
Igen, vannak napok, amikor kikattanok és elszakad a cérna. De én azt látom, hogy ezt a gyerekek megértik és számukra ez teljesen normális, hogy anya is ember és nekem is vannak rossz napjaim, és lehetek fáradt és ideges, és néha sírok is. De így nem várják el, hogy tökéletes legyek minden percben.
Ez őket is megtanítja arra, hogy egy családban teljesen normális, ha nyíltan vállaljuk az érzéseinket. Kell, hogy lássák, nincs olyan, hogy minden percben mindig csak mosolygás és boldogság van. Mert az élet pont ilyen.
Nem takarítok állandóan, nem áll minden élére állítva, és nem főzök mindennap. Pedig gyerekek nélkül mindig így volt és nekem volt a legnehezebb ezt elfogadni, hogy három gyerekkel ez kizárt. Szoktunk rendelni ebédet is és számukra ez is természetes, mert látják a mindennapokat, hogy tanulunk, itthonról dolgozom és még magamnak is tanulnom kellene, ami néha már nagyon nehezemre esik. Ez sem könnyíti meg az itthonlétet. Így nem várják el, hogy anya tökéletes háziasszony legyen. Mindenük megvan és egy normális élet veszi őket körül.
Szeretek sütni hétvégéken, az megnyugtat, kikapcsol, de nem kényszerből, mert így kell egy jó anyának tennie, csak ha ez számomra is örömet okoz. Szoktam filmet nézni, tudják, hogy anyának is kell ez az énidő. Tiszteletben tartják és segítenek mindenben ilyenkor. Nálunk nincs olyan, hogy este majd apa intéz titeket, így kialakult egy olyan élet itthon, amiben a feladatokból mindenki egyformán kiveszi a részét, és egyformán részesülünk minden jóból is. Soha nem unatkozunk.
Miben vagyok jó? Hogy olyan hátteret nyújtok nekik, ahol anya mindig itt van, mindig számíthatnak rám. Én vagyok a bástya, a minden, a biztonság, aki mindent meg tud oldani. Tudják, ha róluk van szó, anya átmegy a falon is.
Mindennap kapok rengeteg ölelést, mindennap elmondják, mennyire szeretnek, én vagyok a legjobb anyuka a világon és imádnak. Nem mérnek házimunkával, nem követelőznek. Örülnek, ha főzök, mert imádják, és elfogadják, ha nincs rá időm. Számukra nem ez az érték, hanem a jelenlétem, a segítségem, a közös játékok, a közös tanulás, és az, hogy meghallgatom őket mindig. Számukra többet jelent egy közös filmnézés összebújva a kanapén, mint ha a konyhában főznék egész nap, vagy mindennap felporszívóznám a házat, és őszintén, nekem is sokkal többet jelent.
Látom, hogy mennyire szeretik egymást, szeretik ezt a családot, amiben élünk. Nagyon jól látják a világot, ami körülvesz minket. Látják a nehézségeket, az örömteli perceket. Nem szeretném, ha bármelyikük abban nőne fel, hogy az életünk csak akkor lehet tökéletes, ha rend van, takarítás, főzés, vasalás, a kert is patika, mert nem ez a lényeg. Fontos, de nem minden áron.
Tudni kell hibázni, azokból a hibákból tanulni, felállni és ezzel együtt élni. Menni tovább, célokat kitűzni. Sokat beszélgetni és szeretni. Elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és tiszteletben tartani a másik érzéseit, vágyait. A többi csak másodlagos.
Remélem, egyszer mi nők is meg tudjuk ezt érteni, hogy tiszteletben tartsuk a másik érzéseit, vágyait. Ha valaki attól boldog, hogy süt, főz naphosszat a konyhában, akkor tegye azt, ha valaki fodrászhoz jár, vagy kozmetikushoz minden héten, akkor azt fogadjuk el. Ha valaki fut naponta 10 km-t, örüljünk vele és támogassuk ebben. Nem várnak el tőlünk semmit, csak, amit mi gondolunk magunkban. Mi nők kritikusak vagyunk egymással és ítélkezünk, én ezt látom kislánykorom óta, pedig mindenki küzd és a maga módján helytáll a mindennapi életben ahogy csak tud. De nem attól leszünk jobbak, hogy ha tortát süt valaki, kettőt is. Ismerjük el egymást, tiszteljük egymást, fogadjuk el egymást, és a legfontosabb, magunkat úgy, ahogy vagyunk.
