Eljött hát. Vártam már nagyon. Az őszt és a telet is iszonyúan élveztem az új felismerésekkel, felfedezésekkel és megélésekkel, de a tavasz berobbanásához semmi nem fogható. Bármi is történjen a világban, a természetben bízhatunk. Lesz újra tavasz. Lesz megújhodás. Lesz élet.
Pattannak a rügyek, virágba borulnak a fák. Tudtad, hogy az almafa virága a legszebb? S itt mikor alkonyatkor kilépek még egyszer a házból, csak hogy beleszippantsak a levegőbe, az orgona és a bodza illata szinte fejbe ver, olyan erős. Nem lehet betelni vele.
Várt a kert, hogy a kijelölt veteményesünkbe ültethessünk végre. Olyan türelmetlen voltam, hogy már márciusban vetettem el magokat, dughagymát, krumplit. Aztán nőttek is szépen sorban, persze azért megvárták a meleget, nem érdekelte őket, hogy én már tűkön ülök.
Mondhatnám, hogy „önellátás ON”, de onnan még nagyon messze vagyunk, igaz a bekapcsológombot már megnyomtuk.
Aztán jött a spenót, és lett spenótos rizottó, jé, a gyerekeknek is ízlik. És magától nő a citromfű a ház tövében.
Április végén végre esős reggelre ébredtünk, és amikor még mindenki aludt, én a kertben sétáltam a szürkés gomolygó felhők alatt, és csodáltam a növények fejlődését, a madarak egymással versengő dalát. Keresem a kertben a kis szikleveleket, mikor bújik elő, amit ültettem. Kicsit hektikus lett, mert persze csak lopott időben jutottam ki, így nem is mindig emlékszem, hogy mit hova ültettem. Majd felismerem… A borsó már térdig ér, zöldhagymát viszek is a reggelihez.
Barikáink figyelnek az akolból, hogy mikor jön kis gazdájuk és mikor mehetnek már legelni. Mogyoró, a nyuszi felfigyel jöttömre, répában reménykedve. Megjöttek a tyúkól lakói is, hamarosan házi tojás lesz a reggeli. Tiszta idill, főleg ilyenkor, csendes reggel. Persze jó sok munka van vele, de érzed, hogy valami értelmes dolgot csinálsz. És kint. Ez nem pótolható és nem mérhető össze semmivel, ezért küzdöttünk, ezért jöttünk ide.
A hatalmas kert sok helyen még vadon, de nem bánom, mert az is szép, és teli van gyógynövénnyel, tenyérnyi bodzavirágok a bokron, s ázik már a bodzaszörp. Saját csalánmezőnk is van. Bio. Akkor lehetne a mai leves csalánleves, le is szedek egy nagy adagot, mellé pár citromfüvet a reggeli friss teához, és ebédre megfőzöm életem első csalánlevesét. Eddig sose mertem, pedig nagyon jó, ingyen is van, és még egészséges is.
A kert mindenkit belelkesít. A gyerekek saját kézzel felástak, megtisztítottak egy részt egy nap felbuzdulva, összedolgozva, teljes egyetértésben, hogy márpedig az az ő kertjük lesz, abba ők vetnek és gondozzák. Ültettek is, locsolják, és várják, mi lesz az eredmény. Arra is rájött némelyik, hogy a gyomlálás megnyugtató. Én ezt már tudatosan használom, mivel nyugtatóm nincs.
Amikor már elegem van mindenből digitális szívás oktatás és egyéb címszó alatt, akkor csak szépen kisétálok, becsukom magam mögött az ajtót, hadd maradjon ott minden, és elindulok gyomlálni, amíg le nem nyugszom.
Na meg a locsolás, az a másik meditáció, és közben nézed a zöldet, az életet a lábad előtt. Aztán ha már ez sem elég, akkor el kell indulni a határba, és addig megyünk, amíg a lábunk bírja. Még úgy is sok felfedezetlen rész van a környéken is, és messzebb elég nehéz menni. Pedig jó lett volna a Balaton mellett sétálni egyik hétvégén, de a hétvégi szigorítások miatt csak maszkban lehetett még kint is menni. Ez nekem már túl sok, úgyhogy helyi felfedezőtúrákra futotta csak. A kép, ami szemünk elé tárul, ahogy a patak mellett megyünk végig, magáért beszél. Igazából nem is kell több.
Fotók: Merát Anikó.
