Nevetni is ér – Karantén metamorfózisom története

Az úgy volt, hogy jött a Covid-19 és vele az információcunami, a bizonytalanság, az aggodalom és a pánik. Először nem hittem el, aztán elkezdtem rettenetesen félni, hogy mi lesz, ha… A kollektív érzelmi hullámvölgy és a hatósági rendelkezések napi szintű megértése közben pedig megszületett egy új életkészség: a karantén-coaching.

Viszonylag gyorsan rájöttem, hogy felesleges egész nap rágódni a világjárvány alakulásán és minden törzsi bejelentésben értelmet keresni, így a tájékozódást meghagytam a kora esti híradóra és a Facebookra. Jöttek is szép számmal a kinyilatkoztatások, sámánok és jósnők, állították, hogy a járványt sötét erők küldték az emberiségre, hogy végre tudomásul vegyük, a Földnek elege lett belőlünk. Velük párhuzamosan olvashattuk megbecsült szakemberek videótanácsait stresszkezelő rutinokról, testi-lelki karbantartásról, erőszakmentes kommunikációról karantén idején, és én hálát adtam minden szavukért.

Persze a napi rutin kialakítása közben rájöttem, hogy mivel autistával élek, nálunk a gyeknevelés kijárási korlátozással ért fel évekig, szóval nekem ez most meg se kottyan.

Hovatovább még a reggeli kávé előtt boldogan hagytam magára szakállas gyermekemet, és sóvárogva vetettem be magam az üzletek akciós zöldség- és nyári pizsama kínálatába, merültem el kéjesen a német–magyar élelmiszeripar gyöngyszemeinek összehasonlító vizsgálatába úgy, hogy senki nem lihegett a nyakamba. Ezt a hirtelen jött, újszerű, eddig nem tapasztalt bónuszörömöt pedig nem adtam volna egyetlen nyomulós Joy-napért sem. És amikor feledékenyen, délelőtt tizenegykor rontottam be a kertvárosi kisboltba egy pohár tejfölért a rakott krumplihoz, a jól ismert, mindig kedves pénztáros halkan megjegyezte, hogy nem-nem, még én sem mehetek be ebben az idősávban.

Ebédidőben is lehet Xboxozni

Aztán teltek-múltak a hetek, és az aggodalom fokozódott, a karantén mögött sorstragédiák és csodálatra méltó, közös sikerek rajzolódtak ki. Napnál világosabbá vált, mik azok hivatások és szakmák, amelyek nélkül nem működhet a társadalom, kik azok az emberek, akik lélegeztetőgépen tartanak egy országot!

Mi, szülők a tanárokkal együtt tanultunk bele az otthontanulásba, és a kezdeti nehézségeken átlendülve ezt is kipipáltuk.

A felnőtt lét küszöbén egyensúlyozó gyerekem közölte, hogy ennél jobb nincs is, mert ha reggel fél hétkor kel, akkor még tanulás előtt tud Xboxozni, sőt még ebédidőben is.

Egyébként fél tíz és délután négy között az „anyaidetudszjönniegykicsit” szólamot ismételgette. És ha nem tévedek, az otthondolgozó anyák többsége Siva istennőként, három szemmel és minimum négy karral igyekezett fenntartani és működtetni ezt az új világot, de biztosra veszem, ezért sem osztanak idén egyetlen Kossuth-díjat sem. Az elismerés, a dicséret és taps pedig mindenkinek alanyi jogon jár, a gyerekeinknek is!

Kerítés-borozás Meryl Streep után szabadon 

A virtuális világban szabadon mozogva megkerestünk régi barátokat, csatlakoztunk csoportokhoz vagy éppen most hagytuk el őket. Számomra az online tér előnyei ebben a pár hétben értékelődtek fel igazán, mert láthattam a családomat pogácsasütés, muskátliültetés és kavicsfestés közben is. A szomszédban lakó barátnőmmel a hét lezárásaként virtuális borozást terveztünk, mert Facebookon láttuk, ahogy Meryl Streep és Christine Baranski hófehér köntösben a megosztott képernyőn koccintanak, ki-ki a nappalijában, és ez milyen menő. Végül úgy döntöttünk, a másfél méteres távolság betartásával inkább a kerítésnél találkozunk, szigorúan mackónadrágban.

Össztársadalmi szinten született meg a karanténkonyha, a karanténfitnesz, a karanténalkoholizmus és a karanténszex, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem.

Szinte tobzódtunk a maszkvarrás, a bútorfelújítás, a kenyérsütés, a palántázás és számtalan edzésvideó kínálatában, és egy év halogatás után végre nem voltam rest a „gőzfölöttolvaszdhabosrakeverdszitántördátegészségesésmégfinomis” tortát elkészítenem a fiam 20. születésnapjára.

Önismereti kurzusok helyett úgy kerültünk egészen intim közelségbe magunkhoz, hogy még fel sem kellett öltöznünk és át sem kellett lépnünk a küszöbön.

Home office közben, a Zoom-meetingeket hallgatva merülhettünk el egyes testrészeink csendes méregetésébe, és köthettünk szoros barátságot ráncainkkal és hepehupáinkkal. A színezett hidratáló krémet és rúzst helyettesítő jótékony maszkviselés pénztárcakímélő előnyeiről már nem is beszélve.

Végül, de nem utolsósorban, megszületetett egy új műfaj is, a karanténhumor, mert Laár András szavaival élve: „Ha ki tudjuk nevetni a saját hülyeségünket, még nem lettünk teljesen hülyék.”

És most, hogy már hiteles forrásból tudjuk, az is meggyógyult, aki nem is volt beteg, én csak egyet szeretnék: a sebtében kialakult karanténkészségeinket, az „együtt sikerülhet” elvét könyörgöm, mentsük át, ne csak az őszi második hullámig, de azon túl is!

Fotó: Pexels.

 

Vélemény, hozzászólás?