Visszadátumozott karantén és százezres büntetés

Harcolnia kellett a koronavírus-tesztért Németországból hazatért olvasónknak, majd százezer forintos büntetést is kapott, amiért nem ragasztott időben piros cédulát az ajtajára. Három hetet dolgozott Németországban közvetlenül a hazai koronavírus-járvány kirobbanása és saját hatósági vesszőfutása előtt. Egy visszadátumozott karantén története, amit maga az érintett mesél el. Olvasói levél. 

Február végén három hétre Németországba utaztam céges kiküldetésre. Eredetileg két hetet töltöttünk volna ott, de a kliens kérésére meghosszabbítottuk az utat egy héttel, így március 14-én éjjel tértem haza. Németországban egy hatalmas irodaházban dolgoztunk és hotelekben szálltunk meg – nyilván nem ideális a büféreggeli, sem a kis tárgyalóban való összezártság napi 8+ órán át. A második héten a kliens cég kommunikálta, hogy van egy igazolt koronavírusos esetük. Ő a cég egy másik épületében tartózkodott, ahol az adott emeletet ki is ürítették, azonban sem az épületet nem zárták le, sem az épületek közti mozgást nem korlátozták. Ezután mindannyian igyekeztünk a hotelszobából dolgozni.

A Németországból érkezőket nem vizsgálták

A hazautazás napján a müncheni reptéren nem voltunk sokan. A hangosbemondóból megtudtam, hogy az Olaszországból és Spanyolországból érkezőket külön folyosóra terelik ellenőrzésre. Senki mást nem ellenőriztek. A többség maszkban volt és tartotta a távolságot. A budapesti járat nagyjából félig telt meg, tehát ott is volt lehetőség távolságot tartani, de a belső keringető rendszer szépen megkavarja a levegőt, így nyilván egyetlen fertőzött jelenléte is elég lehet a bajhoz. Ezekből mind jól látszik, hogy mennyi lehetőség volt útközben megfertőződni úgy, hogy sem a kiinduló, sem a célország nem volt Covid-19 epicentrum.

Március 14-én este 11 után landoltunk, ez 1-2 nappal a korlátozások bevezetése és a határellenőrzés/határzár bevezetése után volt. Az operatív törzs előzetes kommunikációja alapján arra számítottunk, hogy ellenőrzés, lázmérés, adatfelvétel vár ránk. Ehelyett gyakorlatilag egy üres terminálba érkeztünk. Ott lézengett 2 járat utasközönsége (rajtunk kívül, azt hiszem, egy párizsi gép landolt még), vártuk a csomagjaink kiadását. Eddigre nyilván mindenki látta a videót arról, ahogy a miniszterelnök úr lázát mérik.

Már másnap észlelte a tüneteket

Míg várakoztunk, két egyenruhás férfi távozott egy irodából, műszakváltás lehetett, vidáman beszélgettek és ránk sem néztek. Időközben megérkeztek a csomagok, mindenki felnyalábolta a sajátját és lassan elindultunk a taxiállomások felé. Út közben egy taxirendelést intéző diszpécser hölgyet láttam, illetve a kijárat mellett egy nem túl feltűnő A4-es lapot, ami a kézfertőtlenítés és a távolságtartás fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve arra kérte az utasokat, hogy a reptérről közvetlenül haza induljanak, ne tegyenek kitérőt. Taxit hívtam és a budapesti tartózkodási helyemre mentem. (Nem ez az állandó lakcímem.)

Másnap, 15-én vasárnap tüneteket észleltem magamon, 16-án hétfőn hívtam a koronavirus.gov.hu zöld számát, illetve a háziorvosomat vidéken.

Mivel nem volt még lázam, nem tudtak velem mit kezdeni, azt mondták, mindenképpen maradjak otthon és hívjam őket újra, ha lázas leszek. Mivel a cégünk előírása eleve az volt, hogy céges és privát utazás után is kötelesek vagyunk legalább 2 hétig otthonról, önkéntes karanténból dolgozni, természetesen nem mozdultam ki.

Visszadátumozták a karantént

Március 18-án már felment a lázam, az orvosom betegszabadságra írt ki, és attól a naptól kezdve elrendelt 2 hét karantént számomra (még mindig önkéntes formában). Jelentette a helyzetet a hivatalos szerveknek és tesztelést kért, ezt azonban elutasították, mert nem az állandó lakcímemen tartózkodtam.

Mivel betegszabadságon voltam, a cég és a külföldi kollégák, akikkel rendszeresen egész napokra össze voltunk zárva, teljesen jogosan elvárták, hogy teszteltessem magam, hogy ők is tudják, ha gond van, így nem adtuk fel. Közel egy hétbe telt, de az orvosom elérte, hogy teszteljenek.

Innentől kezdve rengeteg szervezettel beszéltem napi szinten: kormányhivatalokkal, önkormányzatokkal, rendőrkapitánysággal, mentőszolgálattal stb.

Mindegyikükkel tisztáznom kellett, mikor és hol jártam külföldön, mikor észleltem és jelentettem a tüneteket, otthon voltam-e, mielőtt elrendelték a tesztet és ezzel a hatósági házi karantént.

Határozatot a hatósági karanténról március 24-én hoztak, ami szerint március 16-tól 30-ig otthon kell tartózkodnom. Ezt a határozatot március 25-én kaptam meg e-mailben. Március 26-án délelőtt jöttek tesztelni.

Már a tesztelés napján jöttek a rendőrök

Már aznap 2 rendőrtiszt kopogtatott – mint kiderült, a karanténszabályok betartását jöttek ellenőrizni. Először is megjegyezték, hogy nincs kint a piros, ajtóra ragasztandó hatósági karantént jelző matrica. Mikor megkérdeztem, kitől vagy hogyan kellett volna ezt megkapnom, nem tudtak segíteni, annyit tudtak biztosan, hogy nem a rendőrségtől. Ezután kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, hogyan, honnan és mikor érkeztem haza. Pontosan elmeséltem a repülőteres helyzetet, amire azt mondták, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt, pont most voltak egy hasonló esetnél.

Furcsának találták a visszadátumozott karanténidőt, hiszen a határozaton ők is látták, hogy az az elrendelt karantén után egy héttel készült. Ezt is elmagyaráztam, hogy ennek mi az oka (harc a hatóságokkal). Azt mondták, mindezt megértik, azonban hivatalból feljelentést kell tenniük szabálysértés miatt. Azt jósolták, hogy mivel nem bizonyítható, hogy megkaptam-e vagy sem a matricát, amit szerintük a határon/reptéren kellett volna kapnom, ezért gyorsan ejtik a vádat és lezárják az ügyet.

Százezres büntetést szabtak ki

Snitt. Az egyetlen érdekes dolog, ami azóta történt, az az, hogy az első tesztem negatív lett, a másodikra a karanténidő után került sor – a vérmintateszt eredményét sajnos sosem kaptam meg, és nem szeretnék találgatni, hogy miért.

Május 15-én jött egy levél a rendőrkapitányságtól egy határozattal, amelyben megállapították, hogy szabálysértést követtem el, illetve egy 100.000 forintos kiszabott büntetéssel. A határozatban az áll, hogy kifogásnak helye nincs, azonban meghallgatást kérhetek. A határozat sajnos semmit nem tartalmaz abból, amit én a rendőrségnek mondtam.

Azóta kértem meghallgatást, kerestem ingyenes jogsegélyt, ugyanis konkrét jogi képviseletet nem éri meg ekkora összeg mellett fogadni (hiszen a díj a kiszabott büntetés többszöröse lenne). Próbáltam az interneten keresztül kideríteni, hogy honnan, kitől és mikor kellett volna megkapnom ezt a bizonyos matricát, aminek a hiányáért rám szabtak ki büntetést. Nem találtam erről információt.

„Majd kiforrja magát”

Amit viszont találtam, az a piros hatósági matrica letölthető változata a koronavirus.gov.hu-n. Hogy mire jó, azon kívül, hogy esetlegesen simán hamisítható és értékesíthető, nem tudom, hiszen az online felmutatását nem fogadják el. Kicsit olyan érzés ez, mintha az embernek mégiscsak bizonyítania kéne az ártatlanságát, holott valljuk be, nem ez a bevett jogi gyakorlat.

Az egészben van még egy-két rendkívül dühítő szempont. Egyrészt: ez legalább azt a két gépnyi utasközönséget érintheti, aki március 14-én velem együtt jött haza, sőt, ha tippelnem kéne, jóval több embert. És ebben a helyzetben, amikor az ember bármikor elveszítheti a munkáját, egy ilyen mértékű büntetésen rengeteg múlik.

Másrészt: a rendőrtisztek szerint, akik feljelentettek, sajnos még az elején tartott a rendszer, de azt mondták, „majd kiforrja magát”. Ha ilyenné forrja ki magát, nem látom sok értelmét. Harmadrészt: ha nem könyörgünk a tesztért és csendben, egyedül eltöltöm a karantént, akkor az égvilágon senkit nem érdekelt volna, és most nem tartanánk itt.

Kiemelt kép: Anna Shvets, Pexels.