Semmi sem lesz már ugyanolyan – Hibrid munkavégzést vizionál a LogMeIn

Március közepén a koronavírus-járvány következtében minden vállalat, amelyik csak tudott, átállt otthoni munkavégzésre. Teljes home office-t rendelt el a Magyarországon alapított, de ma már nemzetközi IT-nagyvállalat, a LogMeIn is. Vajon hogy ugrotta meg az akadályokat a cég, amely épp távoli munkavégzést támogató szoftvereket készít? Nem minden kihívás nélkül. John Ford, a budapesti LogMeIn iroda vezetője mesélt az elmúlt hónapok tapasztalatairól.

Saját hálószobájából menedzselt egy nagyszabású globális rendszerfejlesztést, és a szoftveriparban lehúzott 25 évének legalább 10-20 százalékát töltötte távoli munkavégzéssel John Ford, a budapesti LogMeIn iroda vezetője, a CES üzletág technológiai alelnöke. A LogMeIn ráadásul épp olyan szoftvereket és eszközöket készít, amelyek az emberek távoli munkavégzését teszik lehetővé. Nem csoda tehát, ha vezetőként egy pillanatnyi kétsége sem volt afelől, hogy vállalatuknál a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben is eredményesen működik majd az otthoni munkavégzés rendszere.

Drasztikusan megnőtt a felhasználók száma

A LogMeIn-t tehát a szektor többi szereplőjéhez hasonlóan nem érte felkészületlenül a helyzet.  Az, hogy a nagy IT-vállalatok és tech cégek fényévekkel előrébb járnak rugalmasság tekintetében, mint az átlag magyar munkaadók, ma már szinte közhely. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megoldandó problémák nélkül ugrották volna meg az elmúlt hónapok akadályait.

– A legsúlyosabb kihívást az a tény jelentette, hogy ügyfeleink is szinte teljes mértékben átálltak a távoli munkavégzést támogató forgatókönyvekre, így drasztikusan megnőtt az egyidejű felhasználók száma a platformjainkon. Ez pedig azt jelentette, hogy a szokatlan terhelés miatt fokozott figyelmet kellett fordítanunk a stabilitás megőrzésére, hogy a szoftverek biztonságosan és hatékonyan alkalmazkodhassanak a megnövekedett elvárásokhoz – részletezi, és beavat, sikerült: a LogMeIn rekorderedményekkel zárta az első negyedévet.

Időközben természetesen ennél kisebbnek tűnő, mégis legalább ilyen fontos, a hétköznapok rutinját érintő problémákkal is szembesülniük kellett. – Az ütemezett videókonferenciák általában hosszabb időt vesznek igénybe, mint az íróasztalnál gyorsan lezavart személyes beszélgetések, így nagyobb lett a nyomás a vezetők idején. Csökkent a „társadalmi idő”, azaz eltűntek a kávészünetek, a közös reggelik, amelyek eddig segítették az új kollégák megismerését vagy az ötletek informális megbeszélését. Az irodában maradt néhány a teszteléshez szükséges hardver, amelyek (például, ha újra kell egy gépet indítani) külön figyelmet igényelnek. De kihívást jelent a kreatív ötletelések levezénylése is a GoToMeeting alkalmak során, mivel online a testbeszéden keresztüli kommunikáció nehezebben észlelhető. Ezenkívül a globális ellátási lánc kihívásai miatt meghosszabodott az újonnan kezdő kollégák laptopjainak beszállítási ideje, így bizonyos esetekben újratervezésre lett szükség a munkakezdésükkel kapcsolatban ­– mondja John Ford.

Ezek azonban tényleg csak apróságok, a hatékonyság még nőtt is az elmúlt időszakban, így a vállalat nyugodtan folytathatta a munkát és az új emberek felvételét.

– Amikor a Covid–19 elérte Európát, elsőként jelentkeztem az ötlettel, hogy a budapesti iroda tevékenységét otthoni munkavégzésre állítsuk át. Az első pár teszt nap sikere után március 12-én úgy döntöttünk, hogy teljesen távolról megyünk tovább – és a következő hétfőn bezártuk az irodát.

Az új belépők számára futárszolgálatot szerveztünk a szerződések kézbesítéséhez, valamint távoli konfigurációs szolgáltatást állítottunk fel, hogy otthonról is be tudjanak kapcsolódni a munkába – avat be az alelnök, és hozzáteszi, folytatták a napi megbeszéléseket is. ­– Mindenkit megkértünk, hogy kapcsolja be a kameráját a meetingre, mert rögzítjük a megbeszéléseinket, hogy azokkal is meg tudjuk osztani, akik élőben nem tudtak részt venni. A folyamatos együttműködés érdekében pedig minden dokumentumot és kódot Cloudon futó eszközökön használunk ­­– mondja, és arra is válaszol, mit terveznek a továbbiakra.

Nem térnek vissza a korábbiakhoz

– Noha egy furcsa, példátlan és kétségtelenül tragikus időszak első felén vagyunk túl, van egy dolog, amit biztosan tudunk, mégpedig az, hogy a változás állandó – a LogMeIn sem fog visszatérni a korábbiakhoz ­– kezdi.

– A továbblépést szabályozó, mindent felülíró vezérelvünk így szól: következetesen biztosítjuk az emberek biztonságát. Bár igaz, hogy egyes korlátozásokon Magyarországon enyhítettek, még nem szüntették meg őket teljesen. Statisztikailag a magyarországi számok jelenleg sem tűnnek jelentősen jobbnak, mint március közepén, amikor a korlátozásokat eredetileg bevezették.

Tehát mi még nem gondolunk az irodába való fizikai értelemben vett visszatérésre – mondja. – A 1,5–2 m távolság megtartása nem egyszerű, amikor a kollégák felszállnak reggel a zsúfolt metróra. Az így fellépő veszélyt mindenképp szeretnénk elkerülni. Döntéseink sosem pusztán optimizmuson, hanem a tényeken, az üzleti logikán, a kockázatcsökkentésen, és – mindenekelőtt – az embereink egészségének megőrzésével kapcsolatos aggodalmon alapulnak – magyarázza.

Számos problémát vet fel az otthoni munkavégzés kérdése

– Tisztában vagyunk azzal, hogy az otthonról történő hosszabb munkavégzés sok alkalmazottunk számára jelentős problémákat vet fel: a kisgyermekes kollégáknak például most több fronton is egyszerre kell intenzíven helytállniuk, lehet, hogy mások egyedül élnek, és hiányoznak nekik a kollégákkal való rendszeres találkozás társadalmi szempontjai, megint másoknak nincs külön munkahelyük (valószínűleg partnerük ugyanabban a lakásban kényszerül otthoni munkavégzésre), vagy kényelmetlen bútorokkal rendelkeznek, amelyek hátfájást okoznak. Kompenzációként a LogMeIn pénzügyi hozzájárulást ajánlott fel a WFH (work from home) berendezés – például egy kiegészítő monitor vagy egy jobb szék – megvásárlásához, és lehetővé tette az extra „wellness” napok kivételét, amelyek nem vonódnak le az éves szabadnap keretből – részletezi, és hozzáteszi, bár a távmunkának rengeteg előnye van, a LogMeIn a későbbiekben összességében inkább egy hibrid változatot részesítene előnyben, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy bemenjenek és találkozzanak kollégákkal, vagy a személyes helyzettől függően egy adott napon távolról dolgozzanak.

– A fejlesztők személyes együttműködése gyakran jobb eredményhez vezet, mint a távmunka, és általánosságban az emberi kapcsolat hosszú távú hiánya sem tekinthető optimálisnak – magyarázza John Ford, hogy miért döntöttek így, és végezetül hozzáteszi: – Amit most a Covid–19 alatt láthatunk, az egy már létező trend felgyorsulása volt, amelyhez szoftvereivel a LogMeIn is hozzájárult. A digitális átalakulás tendenciái, amelyeket a magánéletünkben már megtapasztaltunk, lassabban jutottak el a munkahelyekre, ám egészen biztosan változás előtt állunk: a Covid–19 katalizátora lett az „új norma” elfogadásának és kezelésének.

Vélemény, hozzászólás?