Városnyi embert látunk el élelmiszerrel

Ha valaki, akkor Kovács Zsuzsi igazán imádta a munkáját, és a világ minden kincséért ott nem hagyta volna az állását. Ma mégis önálló vállalkozó, a nagy sikerű Dunakeszi Kispiac szervezője, mellette szappanokat és tündéreket készít, alkotó és mentálhigiénés műhelyt vezet, sőt idén a panzióüzemeltetésbe is belekóstol. S hogy hogyan is történt mindez?

Több szempontból különleges volt a Kovács Zsuzsival történt beszélgetésem. Nemcsak amiatt, mert kiderült, életünk több területén is hasonló cipőben járunk, de azért is, mert azon ritka karrierváltók közé tartozik, akik imádták a munkájukat.

– Húsz évet töltöttem egy multinál HR-esként. Pályakezdőként kerültem oda, végigjártam minden stációt, HR-generalistaként a toborzástól az elbocsátásig minden területen dolgoztam. Nagyon szerettem a munkám, mert változatos volt, érdekes, kihívásokkal teli. Ottragadtam és eszembe sem jutott váltani. Az első gyermekem születése után rohantam vissza dolgozni, és csak 10 év múlva érkezett a következő gyermekem. Mire az ő születése után visszatértem, addigra megváltozott a légkör. Egy új generáció érkezett, akik egészen mások voltak, mint a régi kollégáim.

Azt vettem észre, hogy egyre kevesebb lett a szakmai alázat, ezzel együtt pedig egyre több a kompromisszum, amit az elgépiesedő folyamatok is erősítettek. Amikor ismét várandós lettem, éreztem, hogy ide nem szeretnék már visszatérni – emlékezett vissza Zsuzsi.

„Megnyíltak előttem a kapuk”

– A várandóssággal együtt közel négy évem volt kitalálni, hogy mihez kezdjek, és elkezdeni megvalósítani a terveimet. Mindenképpen emberekkel szerettem volna foglalkozni, kézenfekvő volt, hogy Bach-virágterápia tanácsadóként és coachként dolgozzam. A terveimet azonban kissé felülírta az élet.

– A középső kisfiam Waldorf óvodába ment, ahol az anyukáktól megtanultam szappant főzni és a gyapjúval bánni. Szerelem volt az első látásra, óriási elhívást éreztem. Családfakutatásokból utólag kiderült, hogy a családom anyai ágon az 1700-as években szappanfőzéssel foglalkozott, nem véletlenül lett édesanyám neve Szappanos Rozália. Amint elhatároztam, hogy én is nyitok egy műhelyt, megnyíltak előttem a kapuk és a lehetőségek. Mint kés a vajban, úgy haladtam, és hamarosan létrejött a Tükör-képek önismereti és kézműves alkotóműhely, és a saját szappanom, a gyermekeimről elnevezett Noriga – folytatta a történetét.

Háromgyermekes édesanyává válva Zsuzsi belépett a Dunakeszi Nagycsaládos Egyesületbe, és önkéntesként vállalta a havi vásárok megszervezését.

Elkezdtem nevelgetni, és egyszer csak megnőtt

– Saját magunk között adtuk-vettük a termékeinket. Ez nem egy hagyományos értelemben vett vásár volt: előre összegyűjtöttem a rendeléseket, és havonta egyszer a zárt körben csak az átadás- átvétel történt. Mégis egyre több külsős érdeklődött, hogy jöhetnének-e ők is, és maguk a termelők is azt mondták, szívesen árusítanának nagyobb közösségnek – mesélte.

– Négy évvel ezelőtt, június 9-én jött világra a Dunakeszi Kispiac azzal, hogy eldöntöttem, belevágok a szervezésbe és nevet adtam neki. 

Zsuzsi nem tett más, mint az addigi rendelési űrlapot nyilvánossá tette, és létrehozott az eseménynek egy Facebook-csoportot a városi lakosság részére. Pillanatok alatt nagyon népszerű lett: olyan sok vásárló érkezett, hogy keresni kellett még termelőket.

– Elkezdtem nevelgetni ezt a tényleg kicsi Kispiacot, és egyszer csak megnőtt. Teljesen ösztönösen csináltam mindent: amiről azt gondoltam, hogy jó a vásárlóknak, jó a termelőknek, azt bevezettem.

Intuitív ember vagyok, bízom az ösztöneimben, mellette pedig igyekszem meghallani az igényeket, megfelelni az elvárásoknak, teljesíteni a kéréseket. Így lett az átadós rendszerből helyben vásárlós, majd most, a koronavírus alatt drive-in átadás – magyarázta Zsuzsi. – Tavaly a dunakeszi önkormányzat elnyert egy pályázatot piacépítésére. Felkértek, hogy dolgozzam ki a szakmai tervet, és lakjuk be a Kispiaccal az új helyet. Rengeteg tervem van a jövőre nézve!

Szerencsés ember vagyok, mert a férjemmel remekül kiegészítjük egymást. Én lelkes vagyok, lendületes és tevékeny ember, ő elemző gondolkodású, alapos és elmélyülő. A Kispiac rendelős felületét is ő készítette.

Megengedem a jólétnek, hogy bejöjjön

– A vállalkozói lét nem könnyű, sok a bizonytalanság, de hiszem azt, hogy ha több lábon állsz, akkor minden sokkal könnyebb. Főleg, ha közben szereted mindazt, amit csinálsz.

– A Kispiac tölti ki most a munkaidőm legnagyobb részét. De ott van mellette az alkotóműhelyem, a szappanok és a Tündérposta, amellyel az általam készített gyapjútündéreket lehet ajándékba küldeni, akár névtelenül is, a Jótündér aláírásával. Az időm egy részében konzultációkat is vállalok, segítek azoknak, akik hozzám fordulnak önismereti vagy munkahelyi elakadások kapcsán. A coaching gyakorlati eszköztára és a Bach-virágterápia szelíd gyógyító rendszere fantasztikusan kiegészítik egymást.

– Az idén nyáron pedig Badacsonyban az édesanyámról elnevezett panziót fogjuk üzemeltetni, és vágunk bele valami teljesen újba, a vendéglátásba. S hogy mennyire éri meg vállalkozást indítani a koronavírus-járvány kellős közepén? Eredetileg nem akartunk még az idén kinyitni, ám nem volt más választásunk. A panzióval együtt akkora hitelállományt is örököltünk, hogy maga alá temetett volna minket, ha zárva tartunk. Így felújítjuk és két hét múlva kinyitunk – fejtegette Zsuzsi. – Természetesen alkalmazkodunk a jelenlegi helyzethez: a szobák helyett most egyszerre egy egész szintet lehet lefoglalni, és garantáltan nem találkoznak a vendégek senkivel. Vannak már érdeklődők, nagycsaládosok, nagyobb társaságok. Volt, aki kifejezetten jelezte, hogy még a takarítónővel sem szeretnének találkozni.

– Nagyon erős hitem van azzal kapcsolatban, hogy minden okkal történik velünk. A nehézségek végső sorban megerősítenek, az akadályok megoldható feladatok, a tanulást pedig soha nem szabad abbahagyni – mondja.

– Egyfajta alázat van bennem, amivel elfogadom mindazt, amit a sors nekem szánt. Figyelek rá, hogy áramlásban maradjak. Nem aggódom az anyagiak miatt, tudom, hogy a tisztesség mindig kifizetődik. Az emberektől nem hasznot remélek, hanem szolgálni szeretném őket. Most egy városnyi embert látunk el élelmiszerrel, és ez annyira felemelő, hogy folyamatos hálát érzek a szívemben. Temérdek megoldandó kérdés és helyzet áll előttem, nap mint nap, most is, de ha mindenen rágódnék, már régen megőrültem volna. Bízom magamban, és megengedem a javaknak meg a jól-létnek, hogy bejöjjenek hozzám.

Vélemény, hozzászólás?