Barion Pixel Skip to content

Tábor vagy nagyszülők? Így oldjuk meg a nyári szünetet koronavírus után

A koronavírus-járvány önmagában is nehéz helyzetet teremtett a szülők számára, de az igazi kihívás még csak most jön. A nyári szünetben megoldani a gyermekfelügyeletet bizony nem sétagalopp – különösen, ha a szabadságok száma is alaposan megcsappant a karantén ideje alatt. Édesanyák meséltek nekünk saját tapasztalataikról, és megnéztük, mennyibe is kerülnek idén a táborok.

– A mi jelszavunk ez: mindent megoldunk! – kezdi Anita, aki nagycsaládosként, három gyermekkel, a 4 éves Lénával, a 7 éves Ábellel és a 10 éves Bencével indult neki a vakációnak. – Nem volt könnyű átvészelni a karantént, amikor a férjem folyamatosan dolgozott. Én két hét szabadságra tudtam elmenni, utána pedig felváltva a nagyszülők és a keresztszülők segítettek be a gyerekek felvigyázásába. A munkahelyen kivehető napjaim száma is alaposan megcsappant, ráadásul még egy hetet tartalékolni kell az ovis leállásra, és a kötelezően kiadott szabadságokra is gondolni kell. Utána pedig már csak imádkozunk, hogy elég legyen év végéig a maradék pár nap, amivel gazdálkodni lehet – teszi hozzá.

– Számunkra nagy segítséget jelentenek nyáron a táborok, amit a gyerekek is szeretnek. Anyagilag nehéz kigazdálkodni ezeket, de próbálunk a kedvezményes lehetőségek közül válogatni, ezért idén két Erzsébet-programos tábor, illetve egy sport- és egy hittantábort választottunk a gyerekeknek ­– folytatja, és hasonló problémákról számol be egy másik olvasónk, Noémi is.

– Amikor a koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák és óvodák, a férjemmel először sokkot kaptunk, hogy mi lesz a munkánkkal és a gyerekekkel. Aztán szabadságra küldtek, így legalább a gyerekfelügyelet megoldódott. Mostanra viszont gyakorlatilag nem maradt mit kivenni, a nagyszülőkre nem számíthatunk, így a szomszédokkal, barátokkal összefogva próbáljuk megoldani a nyári felügyeletet, illetve, ha muszáj, igénybe vesszük az iskolai ügyeleti ellátást.

Két hónapon keresztül biztos nem tudunk folyamatosan táborokat fizetni, mert az nagyon megterhelő lenne anyagilag, de egyet-kettőt talán kiszorítunk valahogy. Egy biztos: nyaralni idén nem megyünk – avat be.

Kaland és tudás

Óvári Erika, a Csodabogár Fejlesztő Táborok tulajdonosa is úgy gondolja, hogy most talán még a korábbiaknál is nagyobb szüksége van az édesanyáknak és édesapáknak egy olyan helyre, ahol biztonságban tudhatják a gyermeküket. A megfogyatkozott szabadságok miatt megnövekedett a kereslet a nyári táborok iránt – május óta folyamatos a jelentkezési hullám, így fontos, hogy akik ki szeretnék használni a táborok által biztosított lehetőséget, gyorsan döntsenek.

– A koronavírus hosszú időre száműzte a négy fal közé a családokat, de hatalmas csapást mért a gyerekekre is, akik szintén elszakadtak a barátoktól, a megszokott életvitelüktől. Nekik most igazán nagy szabadságot jelent egy nyári tábor, ahol végre megint közösségben érezhetik magukat. A programjainkat úgy állítottuk össze, hogy a szórakozás mellett legyen idő a készségek és képességek fejlesztésére is. A gyerkőcök itt próbára tehetik a kreativitásukat, elbarangolhatnak a mesék világába és izgalmas foglalkozásokon vehetnek részt, ahol sok új ismerettel gazdagodhatnak. Nálunk a legkeresettebbek azok a táborok, amelyekben élő állatokkal találkozhatnak a gyerekek.

Fontos a biztonság

A járványhelyzetben fontos volt megteremteni a biztonságos táboroztatás feltételeit is. Óvári Erika kapcsolatban áll a hatóságokkal és folyamatosan figyelemmel kíséri azokat az intézkedéseket, melyeket ajánlott bevezetni annak érdekében, hogy megóvják a gyerekek egészségét.

– Nekünk a gyerekek az elsők, így szüntelenül azon dolgozunk, hogy ők biztonságban legyenek. Rendszeresen fertőtlenítjük a helyszínt, a használati eszközeinket és a folyékony kézfertőtlenítők segítségével gondoskodunk a megfelelő higiéniai feltételekről. A tematikus táboraink programjait pedig úgy módosítottuk, hogy sokkal több legyen bennük a szabadtéri elfoglaltság.

Határ a csillagos ég?

A Taborfigyelo.hu adatai szerint idén 165 ezer gyermek tölt majd legalább egy hetet táborban a vakáció során, és az angoltáborok lesznek a legkeresettebbek. A táborjelentkezések 60 százaléka napközis táborokhoz érkezik, aminek egyszerű okai vannak. Mivel esetükben szállásköltség nem merül fel, kedvezőbb áron „úszhatók meg”, mint az ottalvós táborok.

Azoknak a családoknak, amelyeknek szűkösek az anyagi lehetőségeik, jó megoldást jelenthetnek a minimalista táborok, melyek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a koronavírus-járvány után megkönnyítsék a nehéz helyzetbe került családok életét.

Ilyen táborokat már 27 ezer forint alatt is találhatunk. A napközis táborok átlagára 37 000 Ft-nál kezdődik, míg az ottalvós lehetőségek esetén minimum 55 000 Ft-ot fizetnek a szülők egy-egy turnusra, de találtunk olyat is, ami 255 000 forintba kerül.

Bevetésen a nagyszülők és az óvodák

Azok számára, akik nem szeretnék vagy nem tudják táborba küldeni a gyerekeiket, a legkézenfekvőbb megoldás a családi segítség lehet. Olvasónk, Katalin gyermekei ugyan gyakorlott táborozók, idén mégis a nagymamánál nyaralnak. A párom külföldön dolgozik, de március óta a korlátozó intézkedések miatt javarészt itthon van, így nálunk főként rá hárult a 12 éves lányunk és a 14 éves fiunk felügyelete a tanév fennmaradó részében, ami akkor sem volt könnyű, ha tinédzserként már önállóbbak a gyerekek. Az eddigi nyári szünetek alatt a gyerkőcök elég sokféle tábort kipróbáltak már, amit mindig az érdeklődési körükhöz igazítottunk – így főként a sportos kínálatból választottak.

Nagyszülők nélkül, kicsi gyerekekkel még nehezebb lehet az élet. – Ismerős az érzés, amikor rajtad a hátizsákba rejtett túlélőkészlet (cumisüveg, váltóruha, az inni-ennivaló, a nasi, a takaró, a pelenka, a miegymás), egyik kezedben a gyerkőc, a másikban a púpra rakott bevásárlótáska, és miközben felfelé egyensúlyozol a lépcsőfokokon, sűrűn fohászkodsz, hogy ne bucskázz le? Nekünk, anyukáknak igen – kezdi Andi, akinek nem csupán a nyár, hanem minden egyes hétköznap kihívást jelent, párja ugyanis külföldön dolgozik és csak hétvégéken tud a segítségére támaszkodni.

– A kisfiam még csak 2 éves. Az édesanyám több mint 40 km-re lakik tőlem, ráadásul dolgozik is, így csak akkor tud beugrani, amikor már „ég a ház”, ezért úgy döntöttem, hogy a gyerkőcöt egy rövid időre magánbölcsödébe iratom, ahol nyáron sincs leállás. Természetesen anyagilag megterhelő ez a megoldás, de próbálok máson spórolni ebben a pár hónapban addig, amíg véget ér a nyár – nem tudok mást tenni – osztja meg velünk fáradtan. Hasonlóképpen jár el Eszter is, aki nem engedheti meg magának a tárbort, és akinek a nagyszülők sem tudnak segíteni.

– A mi ovink nem zár be idén nyáron, és bár az óvónők húzzák a szájukat, az én kislányom járni fog. Ez van. Dolgoznunk kell, és már így annyi munkánk halmozódott fel a koronavírus miatt, hogy még mindig nem tudtuk utolérni magunkat. Nem szeretném elveszíteni a munkámat, de sok tízezer forintot sem tudok most táborokra kiadni. Marad az ügyelet – fejezi be.

A fotók forrása: Freepik.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely