Talán kevés olyan nő van idehaza, aki ne hallott volna még a Daalarnáról, vagy Benes Anitáról, és aki hallott, ne játszott volna el a gondolattal, hogy legalább néhány órára egy általa tervezett esküvői vagy alkalmi ruhát viselhessen. Benes Anita szerencséről, generációkon átívelő elköteleződésről és az üzleti életben is fontos intuíciókról beszélt.
Ahogy ülök az elegáns, hatalmas térben, amit csupa pasztell színnel dekoráltak, nézem a fenséges estélyi ruhát a tér közepén, nehezen tudom elhinni, hogy Benes Anita soha nem gondolkodott azon, hogy egy nap egy ilyen páratlan birodalmat vezessen. Olyan divatházat, amely kortól és évszámtól függetlenül királynővé varázsol minden nőt. Mindegy, hogy alkalmi, vagy menyasszonyi ruháról beszélünk, ezek a ruhák a legmagasabb minőséget képviselik, amelyekre nőiesség, letisztultság, érzékiség, elegancia, stílusosság jellemző. A Daalarna (amely egy svéd tájegység nevét viseli) 2002-es alapítása óta két év év alatt országos hírnevet szerzett és a social media, illetve Anita sales-es csapata jóvoltából ma már nemzetközi szinten is számolnak vele. A magyar hírességek mellett tavaly az Oscar-gálán, a Grammy-díjátadón és a cannes-i filmfesztiválon is felvonult egy-egy Daalarna tervezés. A 2012-es világszépe versenyen pedig az ő ruhája kapta a World Fashion Designer Awardot. Idehaza többször választották az év esküvői öltözék-, illetve divattervezőjének, 2017-ben pedig, egyedüli nőként az Ernst & Young Az év üzletembere gálán szintén díjat vehetett át „Közös értékteremtés a vásárlókkal” kategóriában.
A nehézségeket kihívásnak tekinti
Anita nem álmodozott ilyen karrierről, és nem tagadja, olykor a szerencse is mellé szegődött a rengeteg munka mellé. Mégis, ami az egyik erőssége, hogy a nehézségeket nem próbatételnek, hanem kihívásnak tekinti. Ez, különösen mostanság, nagy előny. A koronavírus-járvány miatt a Daalarna is több hétig zárva tartott, eleinte a bizonytalanság volt az, amely kitöltötte a mindennapjaikat.
– Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen a nehézségeket, bár rosszul érintenek, kihívásnak tekintem. Ugyanígy gondoltam a 2008-as gazdasági válság idején és most, a COVID–19 kapcsán is. Nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjek, tanuljak és akár az ilyen helyzetekből is inspirálódjak. Ehhez elengedhetetlen az alkalmazkodás. Persze vannak olyan szituációk, mint a mostani is, amikor nem tudsz felhívni olyan tanácsadót, aki maximális bizonyossággal meg tudja mondani, mit hoz a jövő. Ilyenkor nekem is kell néhány nap, amíg rendezem a gondolataim. De nagy erősségemnek tartom, hogy nem szoktam összeroskadni – vallja be, majd az elmúlt hónapokról mesél. Március végén bezártak, de határidős munkák miatt a Daalarna egyes részlegei dolgoztak. Felelősséget érzett mind a 28 munkatársa iránt, de ugyanúgy aggódott a vásárlói, a családja, a szűkebb környezete miatt is.
– Sok időm volt arra figyelni, hogy mely területeken, munkafázisokban van esetleg hiba a gépezetben. Azon gondolkodtam például, hogy lehetne még jobb a kapcsolatunk a vásárlóinkkal. Naponta egyeztettünk a menyasszonyokkal, mert szerettük volna, ha tudják, ebben a totális káoszban egy biztos pont lesz az életükben: a ruhájuk. A háttérben pedig azon dolgoztunk, hogy a többségében olasz, spanyol és francia beszállítóinktól is megérkezzenek az alapanyagok – avat be.
– Volt olyan gyár, ahonnan ki kellett a karantén alól szabadítanunk az anyagot, miután Magyarország már lazított az intézkedéseken, Franciaországban azonban még teljes leállás volt érvényben. Mivel ezek speciális couture anyagok, nem állnak kilométerszámra a gyárakban, normál esetben akár három-négy hónapba is beletelik, mire legyártják a kérésünkre. Egy ilyen járvány tovább bonyolítja ezeket a logisztikai folyamatokat.
Hisz a csapatában, a nőkben, akik körbeveszik
Önmagában azonban az, hogy ki mennyire tud alkalmazkodni a nehézségekhez, Anita szerint is kevés. Mint mondja, nagyon erősen hisz a csapatában, azokban a nőkben, akikkel körülveszi magát. Minden állásinterjún ott van, ügyel arra, hogy a kifogástalan életrajz helyett az embert lássa meg. Fontosnak tartja, hogy legyen közös az értékrendjük, tartsanak egy irányba. Ilyenkor, mint sokszor, a megérzéseire hagyatkozik.
– Az elmúlt évek tapasztalata és rutinja is segít abban, hogyan reagálok bizonyos helyzetekben. Fontosnak tartom például, hogy egyszerre dolgozzon a cégben több generáció, hiszen egészen más energiákat, tudást hoznak be a mindennapokba. Nem baj, ha valaki rutintalan, de tele van lendülettel, friss gondolatokkal.
– Ugyanakkor vitathatatlan az a rutin, amit a varrodai munkatársaim, vagy éppen a sales-es kollégák képviselnek. A szakmát nem ördöngősség megtanítani, de az, hogy ki hogyan tud a csapatban dolgozni, azt nem lehet diplomával megszerezni. Ha magadban jól gazdálkodsz ezekkel a lehetőségekkel, rá tudsz csodálkozni a világra, nem engeded el a gyermeki éned, ugyanakkor jól hasznosítod a tapasztalataid, nagyon erős várat tudsz építeni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek viták, de ez a csapat törekszik arra, hogy értéket hozzon létre.
Anita gyermekkorában jól rajzolt, szülei és tanárai pedig nem szorították korlátok közé, így szabadon szárnyalt akkor is, amikor művészeti gimnázium után az akkori Iparművészeti Egyetemen – ma MOME – tanult tovább, majd egy szerelemnek köszönhetően váratlanul egy párizsi művészeti iskolában, az Ensadon kötött ki. Akkori szerelme és azóta férje ugyanis kapott egy ösztöndíjat a francia kormánytól, ő pedig úgy döntött, vele tart, ha adódik egy lehetőség. És adódott. Más ezt szerencsének nevezné.
– Mondhatjuk, hogy a pályafutásomban voltak szerencsés pillanatok, de a szerencse önmagában kevés. A férjem fogalmazta meg egyszer nagyon jól: ha valamit nagyon szeretnél, és amiben nagyon hiszel, elkezded figyelni a jeleket, amik közel vihetnek az álmodhoz. Én, bár nem akartam Párizsban tanulni, amikor mégis megfogalmazódott bennem ez a vágy, mindent elkövettem azért, hogy mégis a francia fővárosban tölthessek egy évet.
Anita szívóssága a munkában azóta is visszaköszön. Azt mondja, nem érthet mindenhez és vannak olyan területek, amelyek nem is érdeklik. Cégvezetőként viszont elkerülhetetlen, hogy valamennyire kiművelje magát, hogy tudja, mit akar megkövetelni. Ugyanakkor azt is elismeri, fontos, ki milyen közegbe születik, milyenek a lehetőségei, milyen környezetben tanulhat és inspirálódhat. Mindig olyan emberekkel vette körbe magát, akiktől lehet tanulni. Egyik jóbarátja például fejvadász, így megkérte, segítsen, mondja el neki, mire kell figyelni egy állásinterjún, hogy ne csak a megérzései vezessék. De sokat tanul a social mediaról is, amit bár a magánéletben nem szeret, a Daalarna életében kulcsszerepet játszik. Ha kell, 14 éves fiát faggatja, hogy megértse, mi foglalkoztatja azt a korosztályt, amely idővel a saját vásárlórétegét képezheti.
Kilépve a nemzetközi színtérre
A nemzetközi terjeszkedés nem az ő vágya volt, sokkal inkább a beszállítói, illetve saját, budapesti kollégái jelezték, sokkal több van annál a cégben, mint hogy „csak” országhatáron belül szerezzenek Daalarna rajongókat. Sőt, ahogy nőtt a social media jelentősége, úgy érkezett egyre több megkeresés külföldi szalonoktól, vagy éppen menyasszonyoktól is.
– Nekem sem hiúságból, sem üzletileg nem volt fontos a nemzetközi piac, nagyon elégedett voltam az itthoni eredményekkel, ismertem az elég fogalmát – osztja meg.
– Ugyanakkor nagyon sok impulzus ért és lassan nekem is egyre többször furakodott be a gondolataimba ez a kérdés. Nagy piackutatást anyagi okokból nem tudtunk végezni, de igyekeztünk minél jobban felmérni a megcélzott területeket a világháló segítségével, rengeteg tapasztalatot szereztünk kiállításokon is.
Így derült ki, hogy egészen másra vágyik egy ír menyasszony, mint egy észak-amerikai, megint másra, már csak az időjárás miatt is egy ausztrál. Írországban nagyon fontos szempont a vallás, így ide tradicionális, zárt ruhák készülnek, Észak-Amerikában az amolyan Disney-hercegnős, klasszikus ruhák a keresettek, míg az ausztráloknál a természetközeliség és a vállpántos ruhák a nyerők. Anita minden évben két kollekciót tervez kb. 30-30 ruhával, ezeket már a nemzetközi igényekre is gondolva álmodja meg, majd ezekből a ruhákból választanak a partnerek 8-10 ruhát, amelyet végül megvásárolhatnak az ottani arák. Személyes próbára nincs lehetőség, a méreteket megkapva Anitáék a budapesti varrodában készítik el egyénre szabottan. Ma már 13 ország 36 üzletében vannak jelen.
– Ahhoz azonban, hogy végül igent mondjak a külföldi terjeszkedésre, kellett az is, hogy a gyerekeim már nagyok legyenek, és az iskola, illetve a barátok töltsenek be fontos szerepet az életükben, és ne igényeljenek annyi figyelmet, mint évekkel ezelőtt. Fontos ugyanakkor, hogy a gyerekeim érezzék, számíthatnak rám. Nagyon szomorú lennék, ha egy ilyen karrier mellett elhanyagolt gyermekeim lennének.
A család mindig fontosabb volt a karriernél
Segítsége mindig volt, túl azon, hogy a nagyszülőkre és állatorvos férjére is mindig számíthatott, 22 éve életük része egy bébiszitter, aki a hétköznapokban sok terhet levesz a válláról. Ugyanakkor Anita soha nem engedett abból, hogy ő vigye el a gyerekeit az iskolába, majd délután az edzésekre, hétvégén pedig soha, senkiért nem dolgozott. Mindig betartotta és a mai napig figyel erre a munkatársaknál is. Munkaidőn kívül csak akkor zavarja őket, ha tényleg nagyon fontos. Áron, Sára és Ábel ma már 22, 19 és 14 évesek.
– A járvány miatti szigorítások idején derült ki, hogy mennyire rendben vannak érzelmileg. Nagyon jó társaságot jelentenek és jókat lehet velük beszélgetni, kíváncsi vagyok a véleményükre. Vannak olyan területek, amelyekkel együtt jár az, hogy a képviselőjük beáldozza az életét.
Nekem nincs az a karrier, amiért feláldoztam volna a családom. Volt, hogy ügyfelet veszítettem el, de nem kell az egész városnak nekem tervezni a ruhát. Ugyanakkor volt olyan is, hogy az ügyfelemmel együtt szoptattuk a gyerekeinket, megszakítva a ruhapróbát, mert a gyerekeink mind a kettőnknek előrébb valók voltak.
– Mindig igyekeztem a családom, a munkatársaim az életem azon szakaszához illeszteni, ahol én tartottam, és a kollégáimnál is arra törekszem, hogy nekik is meglegyen az egyensúly a munka és a magánélet között. Lehet, ha sokkal kategorikusabb, profitorientáltabb cégvezető lennék, máshol tartanék, de nekem így megfelelő. Persze nem vagyok Teréz anya, én is szigorú vagyok, ugyanakkor szeretem jól érezni magam a munkatársaim körében, ahol lehet pletykálni, nevetni, együtt sírni – mondja.
– A vállalkozói létnek vannak nehézségei, de az az egyik legnagyobb előnye, hogy megválogathatod, kikkel akarsz együtt dolgozni, és sok pénzt megér, hogy azt mondhatod, vele igen, vele viszont nem szeretnék együtt dolgozni. Lehet, hogy el fogsz bukni, rossz döntéseket hozol, de a saját cégedben a saját döntéseidért te leszel a felelős és ez nagyon sok előnnyel jár. A vásárló azonban mindig szent és sérthetetlen. Soha nem erőltetem rájuk a véleményem. Először arra vagyok kíváncsi, mire vágynak. Utána abban tudom őket segíteni, hogy elmondom, mi lehet előnyös, milyen újdonságot is használjunk, amire ők nem gondolhattak. A végeredmény kettőnktől függ, és az a lényeg, hogy a végén a legszebbnek érezze magát. Hiszek a szerelemben, a házasságban, a gyerekekben, a fiatalokban, és bár ezek talán nem mindig látszódnak a ruhákban, a végeredményben azonban minden esetben ott vannak.
Fotók: Sárosi Zoltán.
