Bizony, nehéz úgy lavírozni a munka világában, hogy életünk során egy olyan főnökkel se találkozzunk, akit ne kívánnánk a hátunk közepére… 4 megszólalónknak sem sikerült ez a bravúr. Ellenben ők még a szokásosnál is rosszabbul jártak. Történeteiket most maguk mesélik el.
Az őrszem
Gréta több munkahelyen is megfordult már élete során, de az egyik divatmárkánál töltött időt biztosan sosem fogja elfelejteni. Erről ugyanis gondoskodott a munkaadója.
„Összesen egy hetet töltöttem a cégnél, ahová mint marketingest vettek fel. Az első pár napban sorra kaptam a pozitív visszajelzéseket a munkámmal kapcsolatban, így azt gondoltam, hogy minden rendben van. A velem egy irodában dolgozó két másik kolléganőm azonban furcsamód elég zárkózottnak és szótlannak tűnt, amit először nem tudtam hova tenni… aztán persze a negyedik nap reggelére rájöttem, hogy miért. Ekkor gurultam oda a székemmel óvatlanul a munkatársam asztalához, hogy megkérdezzek tőle egy apróságot az adminisztrációval kapcsolatban. Ő viszont gyorsan, rémült arccal válaszolt nekem. Majd kisvártatva megcsörrent az asztalon lévő telefon. A főnöknő hívott, és engem kért.
Azt hiszem, életem egyik legmegrázóbb pár perce következett, ami alatt minősíthetetlen hangnemben rendre utasított a munkaadóm, és megparancsolta, hogy a dolgommal foglalkozzak, mert ő mindent lát.
Megfagyott a vér az ereimben, és moccanni sem tudtam a sokkhatástól. Miután letettem a telefont, a kolléganőm gyorsan és csendben felvilágosított, hogy a főnök rejtett kamerán keresztül figyel mindenkit… másnap beadtam a felmondásomat.”
A szoknyapecér
Renáta egy ügyfélmegbeszélés után kapott nem kívánt ajánlatot a főnökétől…, melyet aztán minden létező eszközzel megpróbált hárítani.
„Egy ügynökségnél álltam alkalmazásban, és igazán élveztem a munkámat. Egészen addig az ominózus pillanatig, amíg az egyik ügyféltalálkozó után a főnököm ki nem fejtette a kocsiban, hogy velem szeretne élni. Úgy, hogy én közben – ő pedig állítólag – boldog párkapcsolatban éltem. Semmilyen előzménye nem volt a dolognak. Nem voltak összekacsintások, pimasz mosolyok vagy kacér megjegyzések. Egyszerűen a semmiből: velem akart élni! Annyira ledöbbentem, hogy nehéz volt összeszednem a gondolataimat is, de végül minden észérvemet bevetve meggyőztem róla, hogy ez nagyon nem lenne jó ötlet. Mondanom sem kell: innentől külön autóban mentünk a megbeszélésekre.”
Az igazságosztó
Nikolettnek is kijutott „a jóból”, amikor kifogta azt a főnöknőt, aki minden létező érzelmi töltet nélkül instruálta a beosztottjait. Ráadásul mindig akkor akadt ki, amikor nem kellett volna…
„Egy négy-öt fős megbeszélésen ültünk, amikor az egyik kollégám – teljesen ad hoc módon – sértegetni kezdett a főnökünk és a többiek előtt, hogy nekem csak ennyi és ennyi tapasztalatom van hozzá képest, fitogtatva saját képességeit úgy, hogy közben engem minél lejjebb nyomjon. Bántónak éreztem, de megőriztem a hidegvéremet (pedig ez nem az első ilyen helyzet volt, és sajnos nem is az utolsó). Annyit reagáltam, hogy térjünk vissza a megbeszélés tárgyához, és ne személyeskedjünk.
A megbeszélés után a főnök – minden racionalitást mellőzve – az én irodámba viharzott be, és engem oktatott ki arról, hogy tanuljak meg tízig elszámolni, és fogadjam el ezt a kollégát úgy, ahogy van.
Engem állított be hibásként, vak volt, goromba, és annak az embernek a védelmére kelt, aki többek munkáját is megkeserítette.
Nekem nem a védelme kellett volna, csak annyi, hogy pártatlan és fair módon viselkedjen. Sajnos ez nem egyedi eset volt, hanem többször is előfordult, hogy megalázva éreztem magam ezen a munkahelyen. Szerencsére azóta váltottam a fizikális és mentális egészségem védelmében.”
A bosszúálló
Ritának is volt alkalma belekóstolni egy kiállhatatlan főnöknőbe, aki látszólag megnyerő személyiségnek tűnt, ám a mézes-mázas felszín alatt igazi hárpia volt… ráadásul nem riadt vissza attól, hogy másokon töltse ki a kudarcát.
„Az egyik feladatom az volt, hogy havonta egyszer az irodán kívül végezzek el egy egész napos munkát. Nekem ez nem okozott problémát – főleg, hogy addig is jó távol lehettem a pszichopata attitűdökkel rendelkező főnöknőmtől, aki sosem riadt vissza attól, hogy rajtunk töltse ki, ha bal lábbal kelt fel. Szerencsétlenségemre egy alkalommal épp rossz oldalon kecmergett le az ágyról (ráadásul az ő felettese is megdorgálta).
A kettő esemény pedig gyilkos kombinációnak bizonyult, ugyanis amikor a munkanap végén visszatértem leadni a céges laptopot, ő már lesben állt. Közölte, hogy hétfő reggelre vár tőlem egy jó hosszú beszámolót, mire megdöbbenve kibukott belőlem a »de hát péntek este van…« kezdetű indítás, amit egyetlen mondattal vágott keresztül: »tudom, ezért még van rá két teljes napod« – mondta, majd mosolyogva faképnél hagyott. Évekkel később aztán végre kirúgták – hatalmas buli volt.”
Nektek is lapul a tarsolyotokban hasonló sztori? Akkor meséljétek el nekünk, írjátok meg a noivalto@gmail.com címre!
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
