Családját is fel kellett adnia a karrierre vágyó nőnek a századforduló idején

Hogyan érezte magát egy nő a 19-20. század fordulóján? Hogyan néztek rá a férfiak, és rendelkezett-e egyáltalán a saját teste felett? Van bármi, amiben egy mai nő élete hasonlíthat az övére? Szécsi Noémi tudja a választ. A Park Könyvkiadó gondozásában megjelent Lányok és asszonyok aranykönyvéről beszélgetett vele Oláh Andrea. PODCAST!

Van-e bármi közös a 19-20. század fordulóján élő nő és egy mai nő élete között? Ez itt egy álkérdés, hiszen Szécsi Noémi Lányok és asszonyok aranykönyve című kötete nyilvánvalóan azért volt olyan népszerű, vagy mondjuk úgy, „szólt akkorát”, mert a válasz igen. Számos kapcsolódási pont van. A könyv Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplóját felhasználva készült. A napló és a korabeli levelek, visszaemlékezések, cikkek, irodalmi művek révén Szécsi Noémi tulajdonképpen a kamaszkortól az időskorig végigkíséri és megmutatja az akkori nők helyzetét. Vajon hogyan érezték magukat saját testükben, hogyan néztek ők – és a férfiak – a női testre, mennyiben rendelkezhettek saját életük felett abban a korban, amikor egyébként a nők társadalmi szerepének változása és a modern testtudatosság kialakulása jelentős változásokat hozott az addigi szemléletbe. A szerzőnek ezúttal írásban tettem fel a kérdéseimet:

– Milyen visszhangot váltott ki a könyv, találtak-e párhuzamot az olvasók a jelenlegi szerepeink, tudásunk, testképünk, nőkkel szembeni elvárások és a múlt század fordulóján élt nők élete között?

– A könyv utóéletét kissé derékba törte a járvány, de így is voltak érdekes beszélgetések az olvasókkal. Volt, aki sok régi sztereotípia továbbéléséről mesélt a környezetében, hogy például még a nagymamája is erkölcstelen dolognak tartotta, ha egy nő biciklizett. Vagy beszélgettem egy gyakorló bábával, aki arra lett volna kíváncsi, vajon mit tanulhatott Hugonnai Vilma azoktól a bábaasszonyoktól a nőgyógyászatról, akikkel együtt dolgozott akkor, mikor még maga is bába volt, vagy amikor azok segítettek neki a szülés kísérésében. Aztán női testtel kapcsolatos ajánlott olvasmányként jelölték meg a könyvet abban a sajtóbotrányban, amikor Schobert Norbert a terhességeik miatt elhízó nőket hívta tetemre. Ebből is az derült ki, mennyire központi helyen van a társadalomban a női test, és milyen erős még mindig az azzal kapcsolatos ítélkezés, legyen szó akár a női test milyenségéről vagy termékenységéről.

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve.

– Melyek voltak azok a témák, információk, amelyek leginkább meglepték – vagy megdöbbentették – az olvasókat? Milyennek látszik például a könyvedben a századfordulón élő nő helyzete, megítélése a korabeli férfitársadalom nézőpontjából?

– Az olvasók általában azon lepődtek meg, ami nagyon más lett, vagy ami nagyon is ugyanaz maradt… Például, hogy már akkor is végeztek műtéteket mellrák esetén, méghozzá sok esetben sikeresen. Vagy hogy milyen ritkán vágtak bele a hajmosásba a korabeli nők, és hogy az emberek nem tisztálkodtak meg vízzel tetőtől talpig naponta. De ezek a dolgok kuriózumok, a különféle történetekből talán kialakul egy egységes kép, miszerint sok tekintetben örülhetünk, hogy nem abba a korba születtünk. Gondolok itt elsősorban a nőgyógyászat vívmányaira, a terhesgondozásra és a nehezebb szülések segítésére kifejlesztett megoldásokra – én magam például a második gyermekemet császármetszéssel szültem, amit 1890-ben végeztek el Magyarországon először úgy, hogy a baba és az anya is életben maradt. Vajon a múlt század végén én vagy a fiam nem élte volna túl a szülést? Ugyanakkor rengeteg sztereotípia él mélyen a gondolkodásunkba ágyazódva, amelyek nem változtak meg a női testtel kapcsolatban. De például ez az a korszak, amikor a fogamzásgátlás és családtervezés egyre hatékonyabbá válása okán csökkennek a születésszámok, és megkezdődik a női test politikai kisajátítása a „termékenységi propaganda” céljaira.

– Az interjúban elmondtad, hogy Hugonnai Vilma életét kutattad, az ő naplója is segített, hogy ilyen pontos képet mutass a századfordulón élő nőről. Miért érdekelt téged az ő története, és persze adódik a kérdés, hogy egyébként a tanulásra, a karrierépítésre, a férfi nélkül boldogulásra mennyire volt lehetősége a nőnek akkoriban?  

– Hugonnai Vilma azon úttörő nők közé tartozik, akik kitaposták az utat előttünk, hogy mára magától értetődő legyen, hogy egy nő tanul, dolgozik és a hivatásának él, de mellette lehet családja is. Neki még mindezekért a célokért rengeteg lemondást kellett elszenvednie. Lemondott fiáról, hogy tanulhasson Zürichben, kivárta, hogy orvosi hivatását gyakorolhassa, mivel 1879 és 1897 között csak bábaként praktizálhatott. A századfordulón már egyre több középosztálybeli nő vállalt hivatást – mert azt azért fontos megjegyezni, hogy az alsóbb osztálybeli nők ilyen vagy olyan módon mindig is dolgoztak –, de sokszor úgy alakult, hogy a családot feladták a hivatásért vagy fordítva. A mi korunk vívmánya, hogy a nők igyekeznek minden területen helytállni. Ez magával hozza a maga problémáit, mint ahogy a régmúlt nőinek életében is megvoltak a korabeli dilemmák.

A témáról bővebben mesél Szécsi Noémi a podcastban, és persze számos elképesztő történetet is hallhatunk korabeli szokásokról, hiedelmekről, és arról, mennyire kevéssé ismerhette egy nő saját teste és lelke működését…

Vélemény, hozzászólás?