„Elesik, feláll, leporol, újra nekifut.” Andrea Owen tanácsa egyszerű, és még könyvet is írt róla, miként csinálhatja ezt végig az a nő, aki épp azt gondolja, az aktuális krízisből már képtelen kijönni. Mert elfáradt. Ha szükséged van egy szabadszájú, sokat próbált ösztönzőre, aki tükröt is tart, akkor ez a könyv neked szól.
Sok-sok önfejlesztő könyvön vagyok túl, hiszen dolgoztam velük. Lehet, hogy egyébként is olvastam volna néhányat, de mivel ajánlót készítettem róluk, így alkalmam volt megismerni az évről évre megjelenő kiadványokat. Érdeklődve figyeltem, miként próbálnak a szerzők segítséget nyújtani, módszereket mutatni másoknak.
Andrea Owent azért bírom, mert annyira természetesen ír, hogy olyan, mintha valamelyikünk ebédlőjében kávéznánk. Nem mondja, hogy egy csapásra minden megváltozik, ha hallgatunk rá, és nem veszi le a vállunkról a felelősséget. Szóval olyan barátnőféle lesz. Sokat próbált, kissé karcossá vált, gyakran pikírt barátnő. Gondoltam, leírom, mi minden tetszett ebben a könyvben, de inkább mutatok néhány rövid idézetet abból, amit ő maga ír. A podcastban úgyis szó lesz arról, ami miatt én mindenkinek ajánlgatom ezt a könyvet megjelenése óta. Pedig kicsit sem pihentető, és néha vadító, ahogyan tükröt tart.
Essen szó arról, miért is lett életmód-coach, azután, hogy maga is túlesett egy pokoljáráson. Elhagyták, becsapták, magányos volt, és az életének egy szakaszában semmi kilátása nem volt rá, hogy normalizálódjon a helyzet. Ismerős ez azért valahonnan…
„Pánikoltam, hogy mi lesz, ha az emberek előtt kiderül, milyen is vagyok valójában. Lebénított a gondolat, hogy másoknak is nyilvánvalóvá válik, mennyire elveszett vagyok. Ha kiderül, mennyire tébolyodottan csakis az számít, hogy valaki szeressen, és hogy én is szerethessek.
Maximalizmus, önszabotázs és állandó irányítási kényszer börtönében tengődtem, a szokásaim és a viselkedésem csakis azt célozták, hogy biztonságban érezhessem magam. Naná, hogy nem vált be, és gallyra ment minden. Ahogy elkezdtem helyrejönni és újra összerakni az életemet, lassan, de biztosan derengeni kezdett a felismerés, hogy nem én vagyok az egyetlen nő a világon, aki ezekre a szokásokra húzta fel az életét.
Ahogy beindítottam a coach praxisomat, és egyre több olyan nőnek nyújtottam segítséget, akik a megtévesztésig emlékeztettek régi önmagamra, megfogalmazódott bennem, hogy rengeteg nő fejlesztette tökélyre ugyanazokat az önpusztító viselkedési formákat, amelyek engem is zátonyra futtattak. És hozzám hasonlóan azon töprengenek, hogy miért is érzik olyan végtelenül szarul magukat a bőrükben. Válságok jönnek, seggfejek mindenütt vannak, mindannyiunkat átvernek és átejtenek néha, mindenkinek hisztiznek néha a gyerekei, mindenki virraszt át a kamaszlánya vagy -fia miatt aggódva éjszakákat, és az orvos mindenkinek mondhat olyat, amit soha nem akarna hallani. Akkor sem feltétlenül mi rontottuk el valahol, nem a »kisugárzásunk rossz«. Az élet ilyen.”
Igazán életszerű a munkamódszer, amit javasol az olvasóinak: „Elesik, feláll, leporol, újra nekifut. Ez a könyv arról szól, hogyan vedd kezedbe a dolgokat. Ne csak olvass és arra gondolj, hogy: „hm… ez nem is hangzik rosszul”. Ne bizony, semmiképp! Ahogy olvasod, gondold inkább azt, hogy „hm… ez nem is hangzik rosszul, még ha kicsit kellemetlen is első hallásra. Ki is próbálom. Persze nyilván el fogom cseszni. De akkor is végigcsinálom, mert unom már, hogy szarul vagyok.”
A podcastban, amit a hazai kiadó, az Agave Könyvek szakemberével, Molnár Bertával készítettem, kiderül, milyen krízis, milyen élethelyzet vezette Andrea Owent oda, hogy újratervezze az életét.
Nyitófotó: Weston Hall, az Agave Kiadó engedélyével
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
